Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

Újra eltelt egy esztendő. Számomra is hihetetlen, hogy immár közel négy éve annak, hogy 2017. március 16-i első bejegyzésemet nyilvánossá tettem a kenyeri.blog.hu oldalamon. Az évek során kialakított rendszeren - ami  bízom abban, hogy olvasóimnak is könnyen követhető és átlátható – a jövőben sem szeretnék változtatni. Ennek jegyében új bejegyzéseimet mindig kéthetente, péntekenként, 19:00 órakor teszem közzé a blogomon. Új bejegyzéssel 2021. január 15-én, pénteken 19:00 órakor jelentkezem majd az újévben. Ma azonban szeretném, ha közösen tekintenénk vissza a 2020-as évre.

2020-ban 25 történetemet olvashatták Kenyerivel és Rábakecskéddel kapcsolatban, melyek közül néhány számomra kedves pillanatra szeretnék most önökkel együtt visszatekinteni.

2020 évi első bejegyzésemben az előző évszázad népi időjárás előrejelzései nyomába eredtem. Igyekeztem az egykori Kenyeriek számára fontos napokról megemlékezni. Például január 21 és 22, Ágnes és Vince napjáról, amiről azt vallották elődeink, hogy ha Vince napon napsütéses idő van, olvadásnak indul a természet, akkor nagyon jó szőlőtermésre és sok borra számíthatnak. "Fénylik a Vince, telik a pince" - mondták egykor Kenyeriben, és természetesen, ha jó idő volt, akkor a tavalyi borból iszogattak is ezen a napon. Ha Ágnes napon fagyott, akkor még volt remény arra, hogy másnapra olvadás legyen, amit a "Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince" mondattal igyekeztek erősíteni. Ágnes napján szokás volt még kivezetni az istállóból a lovat, összeszedni a patájából kihulló trágyadarabokat, és a tyúkok fészkébe tenni, hogy sokat tojjanak, jó kotlók legyenek. 2020. januári bejegyzésemet ide vagy a képre kattintva olvashatják újra.

Blogom történetének legnagyobb vállalkozását olvashatták olvasóim január, február és március hónapokban, egymást követő öt bejegyzéseben. A kenyeri Cziráky birtok egykori jószágintézője, az arab származású Khayatt Wadih Nimatullah fordulatokban bővelkedő élete bármely kalandregényben megállná a helyét. Az egykori Mezopotámia területén született fiatalember negyvenéves koráig átutazta Magyarországot, Ázsiát és Európát is. Irakból Bábolnára, Pestre majd Pécsre került, aztán egyetemi évei alatt újra Pesten élt. Később Dénesfára és Kenyeribe költözött, ahonnan a Cziráky család képviselőjeként és magánemberként Ausztriában, Olaszországban, Jugoszláviában, Németországban és Franciaországban is járt. Mindezek mellett, egy esztergomi cserkészcsapat útjának előkészítésekor többször is hazautazott szülőföldjére Irakba. Ezzel a sok-sok ezer kilométerrel a háta mögött, 1948-ban még egy utolsó ázsiai kitérő következett, mielőtt életének legnagyobb útjára indult volna, és a Kenyeritől 14 000 kilométerre található venezuelai kisvárosba költözött volna. A tavasszal kezdődött vírushelyzet miatt a történet lezárása még várat magára, de bízom abban, hogy 2021-ben sikerül újra felvennem a kapcsolatot a Venezuelában élő utódokkal. Az arab jószágintéző fordulatos történetét 900 alkalommal olvasták el olvasóim. Az egyes történeteket most újra feleleveníthetik a képekre vagy ide kattintva (1. rész Arábiától a Cziráky birtokig - 2. rész Gyerekcsőszből éneklő dervis - 3. rész Levelek Kenyeribe avagy vihar a klozet körül - 4. rész Az utolsó levelek és a menekülés évei - 5. rész Új élet Venezuelában)

2020. április közepén igyekeztem utánajárni a húsvét időpontjának meghatározására alkalmazott különleges számításoknak és annak, hogyan is alakult ki évszázadok alatt a húsvéti ünnepkör helye a mai naptárban. Sajnos a vírushelyzet miatt 2020 évben elmaradt egy régi, de néhány év óta ismét feléledt hagyomány is, a Kenyeriben "csörgetésnek" nevezett tradíció. Bejegyzésemben ezért az előző évek eseményeinek fotóival és videóival igyekeztem megemlékezni erről az eseményről. 2020. áprilisi bejegyzésemet ide vagy a képre kattintva olvashatják újra.

2020 áprilisában az 1967 évi Vas Népe napilapok számait böngészve utazhattunk vissza a harmadik ötéves terv időszakába, amikor többek között képes beszámolót olvashattunk a férfi és női fodrászat, valamint cipészrészleg felavatásáról a kenyeri új szolgáltatóházban, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át. Benkő Irén, a fodrász részleg vezetőjének munkáját fotón is megörökítették. Az 1967-es események ide vagy a képre kattintva olvashatók újra.

Folytatva az egykori újságok böngészését, 2020. május első és utolsó hetében, a 40 évvel ezelőtt megjelent, 1980. májusi Pajtás újság és az Ifjúsági Magazin lapszámaiba olvashattunk bele közösen. A két színes magazinról szóló bejegyzésemet 400 alkalommal nézték meg olvasóim, amit a képekre kattintva újra megtehetnek.

A 2020-as év (és blogom közel négy évének) legolvasottabb napja is tavaszra esett. Május 22-én jelent meg az egykori TSZ irodával kapcsolatos cikkem. Az új tulajdonosok lehetővé tették, hogy az átalakítási munkák megkezdése előtt fotókat készíthessek az egykori iroda, az ebédlő, a konyha és egyéb helyiségekről. A bejegyzés másnapján, május 23-án 938 alkalommal olvasták el a cikket, így ezzel ez lett a legolvasottabb nap blogom történetében. Összességében 1700-as olvasottságnál tart jelenleg az omladozó TSZ iroda története, amit ide vagy a képre kattintva olvashatnak újra.

2020 júniusában az egykori úttörőtáborokra emlékeztem vissza bejegyzésemben. Személyes élményekkel és számtalan korabeli tábori fotóval közzétett cikkemet 300 alkalommal olvasták el, ami egy nyári bejegyzéshez képest elfogadható. Aki még nem olvasta, most ide vagy a képre kattintva bepótolhatja.

A nyári bejegyzéseim – ahogy azt már az előző években is megállapítottam – kevesebb olvasót vonzanak, hiszen ilyenkor a meleg nyári esték nem éppen a számítógép előtti olvasásra ösztönöznek. De sebaj, a hosszú téli estéken, akár most is, újra elolvashatják az ostffyasszonyfai Ragyogó híd 1700 éves történetét, ami mellől Ammianus Marcellius római történetíró, Köprüli Ahmed török nagyvezér, Nádasdy Tamás nádor, Vak Bottyán hadvezér, Petőfi Sándor költő vagy Sobri Jóska betyár is figyelte a Rába folyását. Figyelmükbe ajánlom még az egykori Kemenespuszta vasúti megállóhely történetét és jelenlegi állapotát bemutató cikkemet is. A két bejegyzést 350 alkalommal olvasták el, amit most újra megtehetnek a képekre kattintva.

Augusztus közepén szomorú aktualitás adta bejegyzésem apropóját: a COVID-19 névvel ellátott vírus. A vírus miatt elmaradt Kenyeri falunapra emlékezve, az előző 15 év falunapjain készült képekből osztottam meg negyven fotót emlékezésként, és bízva a jövő évi folytatásban. A bejegyzésben szereplő fotókat 1300 alkalommal böngészték át, amit most újra megtehetnek ide vagy a képre kattintva.

1950. szeptember 1-én hivatalos megszűnt létezni Rábakecskéd község. Erre emlékezve, ennek a 700 éves múltra visszatekintő településnek a történetét dolgoztam fel 2020. augusztus végi bejegyzésemben, amiben felfedtem az azóta már felszentelt, és elhelyezett Rábakecskéd helységnév táblákat is. Számomra felemelő érzés volt megtapasztalni az egykori település újbóli „feltámadását”. Rábakecskéd 700 éves történetét 600 alkalommal olvasták mindezidáig, amit most újra megtehetnek ide vagy a képre kattintva.

Szintén legkedvesebb írásaim közé tartozik vitéz Pócza Gyula élettörténetének feldolgozása is. Az I. Világháború ideje alatt, a sorállományú katonák legmagasabb kitüntetését, az Arany Vitézségi Érmet 1568 magyar katona érdemelte ki a bevonult 3,6 millió magyar közül. Egy volt közöttük a 22 éves Pócza Gyula is, aki hőstetteiért megkapta ezt a kitüntetést, majd a háború után Kenyeriben élte le az életét. Családja történetével kapcsolatban sikerült beszélgetnem Raffay Katalin tanárnővel, aki Pócza Gyula leányának a keresztlánya. A beszélgetésünk alkalmával megannyi érdekességet megosztott velem, visszaemlékezése nélkül számos fontos részlet merült volna feledésbe. Vitéz Pócza Gyula emléktábláját 2020. szeptember 12-én, ünnepélyes keretek között adták át a kenyeri templomban, ami hamarosan a rábakecskédi hősi emlékműre is elhelyezésre kerül. A hős vitéz történetét ide vagy a képre kattintva olvashatják újra.

2020 szeptemberben és októberben számtalan fotót osztottam meg a „Múlt pillanatai” című bejegyzéseimben. Az első és második cikkemet összesen 450 alkalommal olvasták. Ezek mellett megidéztem többek között az Ágoston testvéreket is, akik falu kanászaiként terelték reggel a kondát az utcákon át a patakpartra, ahol egy 150 éve elveszett kétfejű sast formázó zászlódíszt is találtak. A Vas Népe napilapban egykor megjelent történetekre 420 alkalommal voltak kíváncsiak olvasóim, amiket ide vagy a képre kattintva újra elolvashatnak.

2020. novemberben a répcelaki Szénsavtermelő Vállalat első 25 évébe nyerhettünk bepillantást egy 1974-ben megjelent kiadványt lapozgatva, és megismerve az 1960-1970 évek nagyközségi fejlesztéseit is.

2020. november végén egy 125 évvel ezelőtti történetet idéztem fel azokról a napokról, amikor Ferencz József császár és magyar király a Kemenesalján, a csöngei és kenyeri réteken figyelte egy nagyszabású hadgyakorlat pillanatait.

Decemberben, az 1800-as évek végének legünnepeltebb primadonnájáról írtam bejegyzést, akiről Krúdy Gyula regényt írt, akinek nevét az ország határain belül és azon túl is, Bécsben, Londonban, Amerikában is ismerték, akinek az operett műfaj hazai elterjedését köszönhetjük, és akit előadásai után számtalan előkelőség, hercegek és grófok halmoztak el ajándékokkal. Életének egy szakaszában, a kenyeri templom alatti kriptában nyugvó, gróf Cziráky Jánossal éltek Bécsben, aki feleségül is kérte Pálmay Ilkát. Az ő kalandos életét újra elolvashatják ide vagy a képre kattintva.

Ezúttal igyekeztem kizárólag a 2020 évben született írásaimat kiemelni visszapillantásképpen, de természetesen mind a 139 darab bejegyzésem elérhető a főoldal alján található kereső segítségével, vagy az oldalak alján elhelyezett lapozó feliratokkal. A főoldalon - időrendi sorrendben visszafelé - azonnal elérhető a legutolsó 33 bejegyzésem a fotókra kattintva.

Végezetül szeretnék még néhány számadatot megosztani mindenkivel. Blogom indulása óta a mai a 139. bejegyzésem, miközben közel 175 000 szót gépeltem le, ebből 2020-ban, mintegy 60 300 szó jelent meg a blogon. 1355 darab fotót és dokumentumot osztottam meg eddig olvasóimmal abból a több ezer darabból, amit sikerült összegyűjtenem. 2020. december végéig 87 690 alkalommal látogattak el és böngésztek a blogomon. A blogom két legolvasottabb bejegyzése a Ballag már a vén diák...1924-1974 című, illetve az Omladozó múlt…a repülőtér. Mindkettőt egyenként 2150 alkalommal böngészték már át olvasóim. 2020 évi legolvasottabb bejegyzésem az Omladozó múlt…Tsz iroda című, amit 1700 alkalommal olvastak.

Legvégül köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki tanácsával vagy kritikájával, aki egy dicsérő szóval, egy új fotóval vagy dokumentummal segítette a munkámat. Kérek mindenkit továbbra is, hogy 2021-ban is olvassák a blogot, küldjenek nekem bármilyen fotót vagy iratot Kenyerivel kapcsolatban, keressenek bátran, hogy együtt pillanthassunk bele Kenyeri és Rábakecskéd feledésbe merülő múltjába.

Ehhez kívánok minden kedves olvasómnak, családjaiknak, barátaiknak Békés és Boldog Új Esztendőt!

Pörneczi Tamás, 2021. január 1.