1914. augusztus elsejével Vas megyébe is megérkezett az általános mozgósításról szóló hirdetmény. Kitört a Háború! A visszaemlékezések szerint, a férfiak eleget téve a behívóparancs rendelkezésének, abbahagyták mindennapi foglalkozásukat és lelkesen indultak katonának. Ekkor még kevesen sejtették, hogy a villámháborúként induló konfliktus mennyi szenvedést hoz Európának, és benne az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek, köztük településeinknek is.

Háborús tábori életkép 1916 (forrás: Fortepan) 

Amikor ehhez a bejegyzésemhez gyűjteni kezdtem az anyagokat, úgy gondoltam, hogy településünk hősi emlékműveibe vésett nevek közül mindössze néhány névnek járok majd utána alaposabban. Látva azonban, hogy a több mint száz éve meghaltakról mennyire keveset tudunk, úgy döntöttem, hogy a lehető legtöbb kenyeri és rábakecskédi hősi halált haltról igyekszem megtudni, amit csak lehetséges. Mai bejegyzésemben névről-névre haladva igyekszem megosztani olvasóimmal minden információt, amit sikerült 110 év távlatából kideríteni.

A Kemenesalja napilap 1918. november 3-án megjelent számában olvastam először, hogy gróf Cziráky György védnöksége alatt, a kenyeri és pápoci műkedvelők közös, jótékonysági előadást terveztek a hősök emlékszobrának felállítása javára. A darabot végül 1919 februárjában két alkalommal is előadták Kenyeriben, így a hősök szobra javára gyarapodott a pénz. Majdnem tíz év múlva, 1928. március 25-én került sor a kenyeri templom bejárata melletti világháborús hősi emlékmű felavatására.

Hősi emlékmű a Kenyeri templom bejárata mellett. Eredetileg csak az I. Világháború hőseinek készítettek, majd 1945 után itt kaptak helyet és táblát a II. Világháború hősei is (saját fotóm 2010). 

"Az ünnepségen Kenyeri és Rábakecskéd leventéi, tűzoltói és leányklubja zászlók alatt vonultak fel. A szentmise után következett az emlékmű leleplezése. Az ünnepi beszédet Pósfay Gusztáv főszolgabíró mondta, kiemelve a hősi halottak érdemeit. Bisza Ferenc őrnagy, a szombathelyi vegyes-dandár tisztikarának koszorúját helyezte el, ezt követően Hannig János plébános pedig hazafias beszéd kíséretében vette át az emlékművet. Az ünnepély után 60 terítékes bankett volt, amelyen megjelent gróf Cziráky György és a környék intelligenciája. Az emlékműbe 21 hősi halott neve van bevésve" - tudósított a Kemenesalja hetilap. Az emlékmű fekete márványtáblájába "Az 1914-1918. VILÁGHÁBORUBAN ELESETT HŐSEINK DICSŐ EMLÉKÉRE." feliratot véstek. A nevek fölé békeágat és a háborút jelképező két kardot véstek, a hősök névsorban követik egymást.

Ács István földműves, élt 20 évet

Az Ács családnévvel településeink történetében ritkán találkozhatunk. István édesapja Ács Ferenc, Kenyeritől 30 kilométerre, a Veszprém megyei Nagy-Malomsok településen (ma Malomsok) született 1862-ben. 20 éves kora után napszámosként dolgozott, többek között a Cziráky birtokon is, ahol munka közben ismerkedett meg a rábakecskédi Jáki Annával, akivel 1890. január 14-én házasodtak össze. Több gyermekük is született, köztük István 1894. augusztus 18-án. Még aznap megkeresztelte őt a kenyeri templomban Mazaly József egykori plébános. Bizonyára innen származik az a félreértés, hogy Ács István neve végül a Kenyeri hősi emlékművön szerepel, annak ellenére, hogy Rábakecskéden született és szülei is ott éltek.

Ács István születésének bejegyzése a Kenyeri Kereszteltek jegyzőkönyvéből 1894. augusztus 18. 

István földművesként dolgozott, és mindössze húsz éves volt, amikor kitört a háború. Mivel hadköteles korban volt, ezért őt is besorozták. A 83. gyalogezredbe kapott behívót, akárcsak a hasonló korú fiatalemberek településeinkről. István a 6. században, gyalogosként teljesített szolgálatot. Bizonyos, hogy 1914-ben már a Kárpátokban teljesített szolgálatot, pontosabban Galíciában, ami az Orosz Birodalom és Monarchia közötti súlyos harcok színtere volt. Az orosz hadsereg 1914-ben lerohanta a tartomány legnagyobb részét, miután az osztrák–magyar hadsereg a keleti fronton súlyos vereséget szenvedett a háború első hónapjaiban. 1915 tavaszán és nyarán azután őket verte ki az egyesült német és osztrák–magyar offenzíva.

Ács István katonafotója bevonulása után készülhetett 1914-ben (a fotót a FamilySearch nyilvános adatai között találtam) 

Ács István is ezekben a harcokban vesztette életét, halálának pontos helyszíne nem ismert, mindössze Galícia került feltüntetésre. A hivatalos dokumentumok szerint 1915. március 3-án, 20 éves korában halt hősi halált. Ezt azonban a családjának senki sem erősítette meg, a következő évtizedben is várták még haza Rábakecskédre. A Celldömölki Királyi Járásbíróság 1928. július 12-én kiadott rendeletével nyilvánította halottá Istvánt. Édesanyja, fia halála után egy évvel, 1916-ban, 53 éves korában halt meg. 

Ágoston István szolgáló, élt 21 évet

Ágoston István 1895-ben született Kenyeriben. Bizonyára a grófi birtokon dolgozott településünkön, foglalkozásaként szolgáló volt bejegyezve. Húsz éves korában, 1915-ben a császári és királyi Schreiber Viktor nevét viselő 26. gyalogezred 3. század katonája lett, aminek törzshelyőrsége Győrben volt. Az általam talált dokumentumok szerint népfelkelőként csatlakozott a háborús eseményekbe. A népfelkelőkről jóval a háború előtt hozott törvényt I. Ferenc József 1868-ban, ami szerint "a népfelkelő olyan önkéntesekből alakíttatik, kik a sorhadhoz, a hadi tengerészethez és a honvédséghez nem tartoznak”. A népfelkelők gyakorlatilag az Osztrák-Magyar Monarchián belül a Magyar Királyság fegyveres kiegészítő ereje volt 1868 és 1918 között, mintegy harmadik vonalat alkotó haderőként funkcionált a közös hadsereg és a magyar királyi honvédség mellett. Tagjai nem rendelkeztek saját egyenruhával (a honvédségi egyenruha volt számukra is kötelező), csupán egy megkülönböztető nemzetiszínű szalagot viseltek a bal karjuk felső részén.

A 26. gyalogezred katonáinak eredeti jelvénye

Az 1914-es mozgósításkor 30 népfelkelő gyalogezred volt Magyarországon, tagjai polgári foglalkozást űztek, amit még a katonai kiképzés ideje alatt is gyakoroltak. A népfelkelők életkoráról az eredeti jogszabály nem rendelkezett, azonban a törvényt 1915-ben módosították, és itt már megjelent az életkori előírás: 18 és 50 között minden magyar hadra-fogható állampolgár népfelkelői kötelezettséggel bírt. Így fordulhatott elő például, hogy apa és fia ugyanannak az ezrednek a tagjaként harcolt. István az orosz fronton harcolt Galíciában, és a mai Ukrajna területén. 

1916. június 4-én indult el az orosz támadás az osztrák–magyar védelmi vonalak ellen, aminek két fő célpontja Kovel és Lemberg volt, amelyet az előző évben elfoglaltak a központi hatalmak. A hadműveletek a mai Ukrajna területén zajlottak Lemberg, Kovel és Luck környékén. Az orosz támadás 1916. szeptember 20-án ért véget sikeresen. Az orosz előrenyomulást csak nagy veszteségek és kiterjedt területek elvesztése árán és a németek segítsége révén sikerült lefékezni a monarchia haderejének. A támadás a hadtörténelembe Bruszilov offenzívaként vonult be. Ennek eredményeként az oroszok 400 kilométer széles arcvonalszakaszon 60-120 kilométer mélységű áttörést értek el, viszont ezután megszilárdultak a frontok. A harcoló felek vesztesége óriási volt: az oroszok 800 000 katonát, az osztrák–magyar–német csapatok mintegy 700 000 főt vesztettek halottakban és foglyokban. Ezeknek a harcoknak a végén sebesült meg Ágoston István is, akit Lemberg-i 1. számú tartalékkórházba szállítottak. Itt halt meg mindössze 21 éves korában, 1916. szeptember 9-én. Halálának helyszíneként Lemberg van bejegyezve (ma Lviv, Ukrajna).    

Bokor István kocsis, élt 33 évet

Bokor István 1881-ben született Alsóságon. Születése után két nappal Kemenesmihályfán keresztelték meg. Szülei Bokor János juhász és László Terézia voltak. A házaspárnak két évvel korábban is született már egy fiúgyermeke, akit szintén Istvánnak kereszteltek. A kisfiú sajnos egyetlen hónapot élt, így az akkori szokásoknak megfelelően a következő fiúgyermekük is az István nevet kapta. Mivel édesapja juhászként dolgozott, a család is oda költözött, ahova a juhász és a nyája. Bizonyára így került a család Kenyeribe a Cziráky uradalomba, ahol István kitanulta a kocsis mesterséget. A háború kitörésekor Magyar Királyi zalaegerszegi 6. honvéd huszárezredbe sorozták, így továbbra is lovak közelében tölthette a napjait. A Galíciában folytatott harcok során 33 évesen, 1915. július 13-án halt hősi halált Zaliscsiki (ekkor Zaleszczyki) település közelében.

Katonák Zaleszczyki település megsemmisült főterén a harcok után 1915 (forrás: Österreichische Nationalbibliothek/Fortepan) 

Bokor Károly szolgáló, élt 19 évet

Az előző hősi halott - Bokor István - testvére volt Bokor Károly. A család vándorló életvitelét jól mutatja, hogy ő már Ostffyasszonyfán született 1896-ban. Mindössze 17 éves volt, amikor kitört a háború. Ebben az időszakban ő is a Cziráky birtokon dolgozott Kenyeriben szolgálóként, és örömmel csatlakozott volna a népfelkelőkhöz, de fiatal kora miatt nem lehetett katona. 1915-ben aztán betöltötte a 18. életévét, így végre harcolhatott a hazájáért. A Magyar Királyi 18. Honvéd gyalogezred 3. század katonájaként, 1915 nyarán a keleti frontra vezényelték. A központi hatalmak csapatai 1915. május 2-án áttörték a frontot Tarnów-Gorlice közelében. Ezt követően a világháború egyik leggyorsabb hadművelete keretében ötszáz kilométerrel Keletre szorították vissza az oroszokat, elfoglalva a mai Lengyelország és Litvánia területét, valamint Galícia zömét. Károly megérkezése után, 1915 augusztusában kezdődött az un. fekete-sárga offenzíva, aminek célja Luck, Dubnó és Rovnó városok erődjeinek elfoglalása volt: negyven gyalogos- és kilenc lovas hadosztály állt szemben harmincegy orosz gyalogos- és tizenkét lovas hadosztállyal. A kezdetben sikeres támadások ellenére a cári csapatok ellenállása nem csökkent, sőt ellentámadásba mentek át. Az „őszi kudarc”, ahogy azt a Monarchia katonai szlengje elkeresztelte, Ausztria–Magyarországnak kétszázharmincezer katonájába került, ebből százezren hadifogságba estek, és a keleti fronton a harcoló állomány közel fele dőlt ki a csatasorból. Köztük volt Bokor Károly is, aki Luck városa mellett 1915. október 25-én halt hősi halált 19 éves korában.

Bokor Károly neve az egyik 1915-ös veszteség-lajstromban. Itt még nem tudták pontosan mikor halt meg (1915.10.5-22 között), amit később pontosítottak 1915.10.25-re. 

Breuer Dávid kereskedő, élt 35 évet

A figyelmes olvasóim talán észrevették, hogy a hősi halottak között Breier Dávid neve szerepel, de minden kétséget kizárólag, nevét helyesen Breuer-nek írták le egykor. A halottak között egyedüliként volt zsidó származású. Nevének bármelyik írásmódját is vesszük figyelembe, elsőre azt gondoltam, hogy kutatásaim során ezzel a családnévvel biztosan nem találkoztam Kenyeriben. Szerencsére megtaláltam a halálakor felvett adatok között házastársának családnevét is. A feleségét Schlesinger-nek hívták, akiknek a Kenyeri Fő utcán volt egykor vegyeskereskedésük. Bizonyára Dávid a felesége révén kapcsolódott településünkhöz, akinek családjában szintén fűszerkereskedők, vándorárusok szerepelnek. A világháborús hősök között kutatva megállapítható, hogy nagyon kevés "Dávid" név szerepel, Breuer pedig annál is kevesebb, pontosabban mindössze egyetlen. Ezek szerint Breuer Dávid 1882 körül született, a bejegyzések szerint Nemesszalókon. A bizonyosság kedvéért leellenőriztem azért a nemesszalóki hősi emlékművet is, azon nem szerepel Dávid. Édesanyja Goldberger Eszter, édesapja Breuer Izrael voltak, mindketten kereskedelemmel foglalkoztak. Dávid a háború kezdete előtt kötött házasságot Schlesinger Noines-sel (megjegyzés: a keresztnév nekem elírásnak tűnik). A házaspár biztosan Kenyeriben telepedett le, mert innen vonult be katonának is a háború kitörésekor.

A Schlesinger család vegyeskereskedése Kenyeriben az 1930-as években. Breuer Dávid felesége is a Schlesinger családhoz tartozott. (fotóalbumomból)

Az olasz frontra került, ahol az osztrák–magyar és német seregek összesen tizenkét csatát vívtak 1915-1917 között. A 12. isonzói csatában, 1917. október 24-én Caporettónál áttörtek, és szinte elsöpörték az olaszokat, akik csak egy hónappal később, mintegy száz kilométerrel nyugatra, a Piave folyónál tudták megállítani a frontot. Az isonzói csaták a világháború azon harcai közé tartoztak, ahol viszonylag kis területen, nagy létszámú hadseregek csaptak össze. A hadműveletek komolyabb területi nyereséget nem eredményeztek, ugyanakkor mindkét részről nagyszámú sebesült és halott maradt a csatatéren. Ezekben a csatákban halt hősi halált 35 éves korában Breuer Dávid is valamikor 1917-ben, halálának helyszíneként Tirol került bejegyzésre. Mivel halálhíréről hivatalos értesítés nem érkezett, évtizedekig várták vissza szerettei. Halálát végül utólag, bírói határozattal véglegesítették 1940. júniusában. A hivatalos iratokba így kerül be az 1917. december 31-i elhalálozási nap.   

Gyürüsi Ernő, élt 20 évet

Gyürüsi Ernő 1898-ban született Kenyeriben. Ifjú koráról nem sikerült részleteket kiderítenem. 18 éves korában népfelkelőként jelentkezett a hadseregbe. A fennmaradt dokumentumok szerint, kiképzése után tüzérként tevékenykedett az olasz fronton, a császári és királyi 106. nehéz tábori tüzérezred csapattest 1. ütegének kötelékében. 

Az osztrák–magyar tüzérség 305 mm-es Skoda nehéztarackja szállítás közben (forrás: www.fortezzeimperiali.it) 

A tiroli déli arcvonalon két éve folytak már tüzérségi harcok a Monte di Valbella csúcs közelében. 1917-1918 telére azonban mindenki elfáradt. Az első vonalakban harcolók fejadagja 1918. februártól 35 dkg kenyérre, 10 dkg húsra, 14 dkg főzelékfélére, pótkávéra és 10 db cigarettára mérséklődött. Előfordult, hogy az előretolt tüzelőállásokban figyelő harcosok az ötnapos váltás teljes ideje alatt egyszer sem jutottak hozzá a kenyérfejadaghoz, csak kávét ittak, szárított főzeléket ettek, esetleg romlott húst. A tartósan nehéz körülmények között szolgáló, alultáplált katonák kórosan lefogytak, legyengültek. Az itáliai hadszíntéren, 1918 tavaszán egy átlagos testsúlyú katona 50 kg súlyú volt. Az új tavaszt nagyon sok katona nem érte meg. Köztük volt Gyürüsi Béla is, aki 1918. január 29-én halt hősi halált 20 éves korában. Nyughelye az olaszországi Gallio település közelében, valahol a hegyek között van. 

Hergovics István, élt 22 évet

Az általam megtalált dokumentumok tanúsága szerint, Hergovics István 1895-ben született Kenyeriben. A Kenyeriben ritka családnévvel kapcsolatban nem találtam érdemi információt. Nevük elsősorban Csepreg környékén gyakori. István a háború kitörésekor 19 éves volt. A Magyar Királyi 18. honvéd gyalogezredbe sorozták be gyalogosként. A romániai hadjáratban vett részt 1916-1917 között. Bukarest 1916 végi elestét követően a román ellenállás gyorsan összeomlott. A románok még összefüggő frontvonalat sem tudtak létrehozni. Az oroszok segítségére volt szükségük ahhoz, hogy valamilyen ellenállást ki tudjanak fejteni. A központi hatalmak hadvezetése viszont a lehető legkisebb erőt akarta a térségben hagyni azért, hogy más, fontosabb frontszakaszokra összpontosíthassa katonáit. Éppen ezért ebben a térségben egy jól védhető, rövid frontvonal kialakításában volt érdekelt. Ehhez a Szeret folyó vonala ideálisnak tűnt, de szükség volt Foksány város elfoglalására is, ami 1917 telén sikerült. A harcokban a román hadsereg súlyos vereséget szenvedett, de a magyar-osztrák oldalon is voltak veszteségek. Itt sérült meg Hergonics István is.

Tábori kórház a Nagy Háború alatt (forrás: Kajon Árpád fotógyűjteményéből)

A tábori egészségügyi ellátási láncban a tábori kórházak feladata az volt, hogy az első kórházi jellegű betegellátást nyújtsák a sebesülteknek. Istvánt a harcok után a frontvonal kötelében működő kötözőhelyre szállították, ahol csak annyira látták el őt, hogy tovább szállítható legyen a tábori kórház felé. Istvánt a parajdi gyengélkedőházba szállították tovább, ahol kezelték sérüléseit. Sajnos nem sikerült megmenteni őt: Hergovics István 1917. május 17-én, 22 éves korában hősi halált halt. Parajdon temették el az egykori katonatemetőben. 

Horváth Ferenc földműves, élt 24 évet

Horváth Ferenc 1890. május 14-én született Kenyeriben. Szülei Horváth Ferenc földműves és Lukács Anna voltak. Érdekességként jegyzem meg, hogy a keresztvíz alá egyik elődöm, Pörneczi Antal tartotta a kenyeri templomban. Ferenc bizonyára nem a háború kezdetén vonult be a hadseregbe, hanem már korábban, hiszen 1914-ben már szakaszvezetői rangot szerzett. A korábban már említett Ács Istvánhoz hasonlóan, Ferenc is a 83. gyalogezred katonája volt, ő a 4. században teljesített szolgálatot. Bizonyos, hogy 1914-ben nyarán Ferenc is a Kárpátokban zajló harcokban vett részt. A Hadtörténeti Múzeum adatbázisaiban sajnos nem szerepel semmilyen adat halálának helyszínével, időpontjával kapcsolatban.

Szerencsére az egykori kenyeri plébánosok gondos munkája ezúttal is a segítségemre volt. Ugyanis amikor a háború után keresni kezdték a családok az eltűnt fiaikat, és érkeztek a rossz hírek az adott családokhoz, akkor a plébánoshoz is elvitték a halotti értesítést, aki bejegyezte a halál tényét az észrevételek rovatba, az adott személy születési bejegyzése után. Így történt ez Horváth Ferenc esetében is. A kenyeri egyházi anyakönyvbe a következőt olvashatjuk: "a galiciai harcmezőn hősi halált halt 1914. aug. 30". 

Könczöl Lajos

Érdemi információt nem találtam róla. Az világháborús veszteséglistákban egyetlen ilyen nevű sebesültet találtam, aki a Komárom megyei Kocs településen született. 

Lakatos Antal

Érdemi információt nem találtam róla. Az világháborús veszteséglisták 32 ugyan ilyen nevű halottat, hadifoglyot vagy sebesültet tartalmaznak, egyikük sem Vas megyében született. 

Lakatos Sándor, élt 22 évet

Ismét egy olyan gyakori név, ami egy-egy településen belül is sokszor előfordul. Így volt ez Lakatos Sándorral is, akiről mindössze egy sebesülés kapcsán annyit írtak, hogy Kenyeriben született 1894-ben. Végig néztem a teljes 1894-es évet a Kenyeri Kereszteltek könyvében, és biztosan állítom, hogy abban az évben nem született ilyen nevű gyermek a faluban. Ilyenkor nem marad más, mint egy kicsit előre és hátra is lapozni kell a nagykönyvben. Így találtam rá a kenyeri Lakatos Sándor zsellér és rábakecskédi Balogh Veronika gyerekére, Lakatos Sándorra, aki - majdnem 1894-ben - 1893. december 8-án született, és még aznap megkeresztelték a kenyeri templomban.

Lakatos Sándor születésének bejegyzése Kenyeriben, 1893.december 8-án 

Egy 21 évvel későbbi sebesülési jelentésből tudtam meg, hogy a többi kenyerihez hasonlóan, Sándor is a 83. gyalogezred katonája volt, ő a 7. században teljesített szolgálatot. Arról, hogy hol harcolt a háború során, semmilyen adatot nem találtam. De az bizonyos, hogy 1915-ben megsérült valamelyik harcmezőn, majd ugyan ebben az évben hősi halált is halt. Ismeretlen helyen nyugszik. 

Lakatos Alexander (Sándor) születési éve az egyik 1915 évi veszteséglistában is hibásan szerepel. Itt még sebesültként szerepel.

Magyar József szolgáló, 20 éves

Magyar József 1895. január 4-én született. Ebben az évben ő volt az első, akit a születettek könyvébe bejegyeztek. Talán az időjárás miatt, csak három nap múlva hozták el kenyeri templomba megkeresztelni. Szülei Magyar Mihály ostffyasszonyfai juhászbojtár és a sömjéni születésű Faragó Mária voltak. A keresztszülők szintén Ostffyasszonyfáról érkeztek.

Az 1895-ös év Magyar József születésének bejegyzésével kezdődik Kenyeriben.

Ahogy oly sok fiatal, József is népfelkelőként csatlakozott a honvédséghez, és szintén a a 83. gyalogezred katonája volt, ő a 3. században teljesített szolgálatot.19 évesen került a Galíciai frontra, ahogyan többen is a hősök közül. Egy híradás szerint 1915. január 4-én megsebesült a mai Ukrajna területén található Hai-Roztots'ki (más írásmóddal Gaje Rosteckie) település mellett vívott ütközetben.

A 83. gyalogezred gyülekezőhelye Galíciában, ha Hai-Roztots'ki településen 1916-ban (forrás: zakladnicazgodovine.si)

Vélhetően a sebesüléséből nem gyógyult fel, mert  1916. április 6-án az aktuális veszteséglistában már halottként szerepel. Mindössze 20 évet élt, a harcmező közelében temették le.

Fent Magyar József csak sebesültként szerepel, lent halálának időpontja. Mindkét veszteséglista 1916-ban készült. 

Nagy József 

Érdemi információt nem találtam róla. Az világháborús veszteséglisták 2087 ugyan ilyen nevű halottat, hadifoglyot vagy sebesültet tartalmaznak, közülük 104 fő született Vas megyében.

Németh Béla földműves, 21 éves

Németh Béla 1893. január 28-án született Kenyeriben. Szülei Németh Vendel zsellér és Tóth Erzsébet voltak. A háború előtt, 20 éves korában feleségül vette a szintén kenyeri Lakatos Máriát. Esküvőjüket 1913. augusztus 16-án tartották.

Németh Béla születésének bejegyzése 1893-ból. Az észrevételek rovatban szerepel a 20 éves korában megkötött házassága is. 

Ezt követően - talán még a háború előtt - bevonult katonának, a szombathelyi 11. huszárezredhez. A háború kezdetekor már huszárként indult a Galíciai frontra. A mai Ukrajna területén, a Sinków település környékén harcolt alakulatával 1915 nyarán. Ezredének háborús emlékkönyvéből szinte napról-napra követhetjük Béla és katonatársainak sorsát. Németh Béla a Sinków település mellett vívott harcokban, 1915. július 16-án halt hősi halált 21 éves korában. 

Részlet a 11. huszárezred háborús emlékkönyvéből. Az itt leírt eseményeknek Németh Béla is részese volt 1915 júniusában (forrás: Magyar ezredek) 

Németh György hajdú, 42 éves

Ismét egy olyan általános név következik, aminek konkrét adatok nélkül nagyon nehéz utánajárni. A Hadtörténi Múzeum adattárában 210 hősi halott szerepel ezen a néven. De szerencsére ezúttal is kaptam segítséget. Itt szeretném megköszönni Németh Kálmánnak azokat az információkat és dokumentumokat, amiket a kenyeri hősök között szereplő nagyapjával kapcsolatban kaptam tőle. 

Németh György 1874. február 12-én Pereszteg településen született. Édesapja, Németh György Ebergőcről, édesanyja Bencsics Teréz Petőházáról származnak. Az 1900-as év környékén feleségül vette a Mosontétényből (ma Tadten, Ausztria Burgenland) származó Németh Máriát. György a Cziráky uradalomban kapott munkát, és néhány év múlva uradalmi hajdú lett belőle. A uradalmi rendfenntartókat több néven nevezték meg az anyakönyvekben: uradalmi hajdúk vagy uradalmi huszárok néven is szerepeltek. A hajdúk őrizték az uradalom határait, felügyelték a rendet, és az "állásuknak" volt egy karhatalmi jellege is, hiszen munkájukból kifolyólag ők szemtől-szembe találkozhattak tolvajokkal, betyárokkal is. Mivel a Cziráky uradalomhoz tartozott Kenyeri is, így került György családjával településünkre. Időközben öt gyermekük született: Mária, József, György, Ferenc és Erzsébet.

A Németh Györggyel kapcsolatos információkat unokájától Kálmántól kaptam. A kettejük közötti kapocs Németh Ferenc (György fia, Kálmán apja). A mosontétényi kereszteltek könyvének egyik lapja, Németh Ferenc születési bejegyzése 1908. szeptemberéből. 

A kenyeri hajdúk szállása a templom mögött volt egykor, a mai Barátság utcában. Talán nem mindenki tudja, hogy a hajdúk szállása előtt volt egy hatalmas forgókapu, amivel az uradalomból a mezőkre vezető utat teljes egészében le lehetett zárni. A esti munkák elcsendesedése után ez a kaput a hajdúk lezárták, és egész éjszaka őrizték, ezzel védve a falusiak nyugalmát. A háború kitörésének híre Kenyeriben érte Györgyöt, akit 1914-ben Sopronban soroztak be. A frontról küldött leveleiből kiderül, hogy a 12. szatmári népfelkelő gyalogezred 4. századában teljesített szolgálatot. 

"...beszélgettünk, hogy nekünk is van első világháborús eltűntünk, aki nem más, mint az apai nagyapánk Németh György, aki 1874-ben született és az első világháborúban tűnt el. Nagyanyám sírkeresztjén a markotai temetőben szerepel a neve is 1874-1914 felirattal. Erről igaziból sokat soha nem beszéltünk, mindenki tudomásul vette, hogy 1914-ben meghalt. Az sem tűnt fel, hogy Markotán, a sublót fiókjában voltak tábori levelezőlapok, amiket Ő írt különböző helyszínekről, amerre a front haladt, és még 1916-os keltezésű is van közöttük" - emlékezett vissza 1999-ben Németh Kálmán a nagyapjára. A leveleket szerencsére megőrizte így biztosan tudható, hogy 1916 májusában egészséges volt.

Németh György eredeti levele a frontról 1916. május 23-án érkezett Kenyeribe (Németh Kálmán tulajdona)

Ezredének a háború alatti útvonalát megőrizte az emlékezet, és vitéz Deseő Lajos ny. tábornok könyve (A m.kir. Szatmári 12. honvéd gyalogezred valamint menet- és népfelkelő ezredeinek története). Itt olvastam, hogy egészen 1916 december végéig az orosz fronton harcoltak, majd 1916 karácsonya előtt olaszországba szállították át a katonákat vonaton, ahol a háború végéig küzdöttek. "...hála a jó Istennek én egészséges vagyok, ezt nektek is tiszta szívemből most kívánom a jó Istentől. Kedves Feleségem tudatom veled hogy azt a levelet, ami levelet a bécsi útról küldtél megkaptam és amit hazulról levelet írtál azt is megkaptam..." - írta egyik utolsó Kenyeribe írt levelében 1916. májusában. Ebben az évben aztán megszakadt a levelek írása, semmilyen hír nem érkezett Györgyről. Mivel abban bíztak, hogy csak fogságba esett, ezért a Hadifoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatalon keresztül kerestette Györgyöt felesége 1917. augusztusában. Válaszként csak egy előrenyomtatott, sablon válasz érkezett Kenyeribe: "...a hivatalunknál bejelentett és hadifogolynak vélt egyénről eddig hozzánk hivatalos tudósítás nem érkezett...".

Németh Györgyné értesítése arról, hogy férje nincsen a hivatalos fogságba esettek között 1917 (Németh Kálmán tulajdona)

Németh György a háború után sem tért haza. Ismeretlen helyen halt hősi halál 1916-1918 között 42 éves korában. Emlékét a kenyeri hősi emlékmű mellett, a markotabödögei temetőben egyik fejfájának felirata őrzi: Németh György 1874-1914. 

Németh Mihály

Érdemi információt nem találtam róla. Az világháborús veszteséglisták 320 ugyan ilyen nevű halottat, hadifoglyot vagy sebesültet tartalmaznak, közülük 30 fő született Vas megyében. Egyikük, az 1888-ban Csöngén született Németh Mihály orosz hadifogságba került Pensa (ma Penza) orosz településen. Amennyiben életet vesztette a hadifogság alatt, akkor lehetséges, hogy ő szerepel Kenyeriben a hősök között, mivel a csöngei hősi emlékművön nincsen a neve. Ez azonban csak feltételezés, Csönge és Kenyeri települések közelségéből adódóan. Megosztom Mihály születésének adatait, talán valakinek van róla információja.

Pörneczi Béla földműves, 31 éves

Három Pörneczi testvér következik hősök sorában. Pörneczi Béla 1884. július 14-én született és még aznap megkeresztelte Mazaly József egykori kenyeri plébános. Szülei Pörneczi Vendel és Őri Mária második gyermekeként látta meg a napvilágot. Testvéreivel gondtalanul élték a kenyeri gyerekek életét, segített szüleiknek a gazdálkodásban, az iskolában betűvetésre, olvasásra és számolásra tanította őt Szatlmayer János kántortanító.

Pörneczi Béla születésének bejegyzése a kenyeri kereszteltek könyvébe 1884. Utólag házasságát és halálát is bevezették a könyvbe, ami jelentősen megkönnyíti a mai kutatók dolgát is.

Béla 24 éves korában, 1909. május 16-án megházasodott. Mivel az 1900-as évek elején Pápocon történt az anyakönyvek vezetése, ezért az ottani anyakönyvvezető helyettes előtt esküdött örök hűséget Horváth Paulinának.

A plébános nem éppen olvasható írásának nyomán a Pörneczi névből Pörneszi lett ezeken a dokumentumokon. Az elhibázott, rosszul olvasott és leírt családi nevek végig kísérik a teljes Pörneczi családfát.  

Házasságukból kilenc hónappal később egy kisfiú született 1910. január 21-én, akit Dénesnek kereszteltek. Négy év múlva kitört a háború. Pörneczi Béla a 83. gyalogezredben szolgált, gyalogos beosztásban, a 10. században. A Kárpátaljai harcok után Béla századát az Erdélyi hadszíntérre vezényelték át 1915 elején. "Egy új ellenség érkezett ma, ez azonban igazságos, mert úgy az oroszt, mint bennünket egyaránt gátol. Ez az igen nagy hó és kegyetlen hideg, mely ma éjjel köszöntött be. Érkeznek is már siralmas jelentések, hogy temérdek fagyás van, sajnos sok a súlyos fokú" - olvastam egy visszaemlékezésben. Bélát sem kímélte az időjárás, súlyos tüdőgyulladást kapott. Egy frissen megtalált jelentés szerint 1915. áprilisában először Ungvárra került a tartalékkórházba, ahol rövid ideig, talán 1-2 hétig ápolták, bízva talán abban, hogy hamarosan gyógyultan visszatérhet a frontra. Ezek alapján a Kárpátaljai harcok közben betegedett meg.

Béla az Ungvári tartalék kórházban beteg - olvashatjuk egy 1915. április első napjaiban megjelent jelentésben

Talán javult az állapota, ezért a Brassó-i katonai tartalékkórházba vitték ápolásra, bizonyára azért, mert századát is Erdélybe vezényelték. Nem tudjuk, hogy a több mint 500 kilométeres utat hogyan viselte, de bizonyosan nem lett jobban, mert az utazás után a brassói katonai kórházba került. Életét a tábori körülmények között nem sikerült megmenteni. Halála 1915. május 12-én történt, de csak egy hónap múlva, a június 12-i veszteséglajstromban közölték. Ebből tudjuk, hogy Bélát a kórházhoz közeli Postaréten létesített katonai temetőben helyezték örök nyugalomra 31 éves korában. Felesége és gyermeke hiába várták haza. A Brassói Postarét ma egy játszótérnek ad helyet, az egykori sírok eltűntek.

Béla halálhíre: tüdőgyulladásban meghalt és a közeli Postaréten temették el 1915.   

Pörneczi István földműves, 24 éves

Pörneczi Vendel és Őri Mária családjában az első gyermek Mária volt, majd őt követte Béla, az elsőszülött fiú. A következő években a házaspárnak leányai születtek (Ilona és Terézia). 1890. július 21-én született Pörneczi István, a család ötödik gyermekeként. István hasonlóan testvéreihez Kenyeriben járt iskolába, majd édesapja legnagyobb segítsége ebben az időszakban. Esetleges házassági szándékairól nem maradt fenn semmilyen információ.

Pörneczi István születésének bejegyzése 1890. Itt továbbra is Pörneszi néven szerepel az édesapja.

A három Pörneczi testvér közül Istvánról tudtam meg a legkevesebbet. Bizonyosan tartalékosként sorozták be  a 83. gyalogezredbe Szombathelyen, a pontos századról nincsen információm. Annak ellenére, hogy tartalékos volt, már 1914 nyarán őt is a harctérre vezényelték. Gyalogezredének a háború során megtett útjáról és az ott történtekről vitéz Doromby József emlékkönyvében olvastam részletesen. Ebből tudom, hogy István ezrede megsebesülésekor a kárpátaljai Vajdaságban harcolt, október első napjaiban Tarnobrzeg környékén (ma Lengyelország).  

"Tarnobrzeg-i ütközet - 1914. október 5-én, délután 3 óra 15 perckor a harc a legnagyobb hevességgel folyt, azonban zászlóaljaink egyenes arcvonal-támadása már legszívósabb és leghősiesebb előretörő szándék mellett sem tudott tért nyerni. A támadás súlypontját a jobb szárnyra kellett áthelyezni, hogy annak átütő ereje lehessen. Erre annyival is inkább szükség volt, mert a 83-asok sorai a már öt óra hosszat tartó támadó harcban erősen ritkulni kezdtek és a harcnak ilyképpen való folytatása ezredünk teljes elvérzéséhez vezetett volna...Ami az ellenség erejét illeti, megállapítást nyert, hogy 4 lovas és 2 gyalogezred, erős tüzérségtől támogatva állott velünk szemben. Ezzel a jelentős, egész hadosztályunkkal egyenlő erejű ellenséggel, ezredünk a délelőtti óráktól délután 3 óráig nemcsak teljesen egyedül vette fel a harcot, hanem támadásban még jelentékeny tért is nyert. Feladatunkat ezen a nehéz napon is hiánytalanul teljesítettük. Veszteségeink, sajnos a nehézkedvezőtlen viszonyoknak megfelelően elég súlyosak voltak, amennyiben a halottak és sebesültek száma meghaladta a 600-at."  Részlet  a Volt cs.és kir. 83-as és 106-os gyalogezredek története és emlékkönyve című könyvből

Pontos helyszínt sajnos nem sikerült kiderítenem, de 1914 őszen súlyosan megsebesült az egyik ütközetben. Sebesülésének hírét az 1914. október 19-én kiadott veszteséglajstromban közölték. Haláláról nem érkezett újabb értesítés. Alig 24 éves volt, ismeretlen helyen nyugszik valahol a Kárpátalján. 

Pörneczi Kálmán oltárkészítő és aranyozó, 22 éves

A hősök tábláján olvasható testvérek közül a legfiatalabb Pörneczi Kálmán hatodik gyermekként született a családba, 1892. június 11-én. Érdekesség volt számomra, hogy a keresztszülők mindhárom testvér esetében ugyanazok voltak. 

Kálmán születésének bejegyzése. Az észrevételek rovatba az ő esetében is utólag vezették be: "Hősi halált halt." 

Kálmán is Kenyeriben járt iskolába. Apjuk kisbirtokosként szerepel az egykori dokumentumokban, de a famegmunkáláshoz is jó érzéke volt, és igyekezett fiainak is továbbadni mindazt, amit tudott a fáról, a fafaragásról. Két fia is fogékony volt ezzel kapcsolatban: Kálmán és Endre (nagyapám) is hasonló szakmát választottak. Kálmánt inkább a finomabb fafaragások, a kézügyességet igénylő dolgok érdekelték. Apja támogatását élvezve, a szombathelyi Lewisch Róberthez, a korszak egyik leginkább meghatározó fafaragójához, templomdíszítőjéhez, szobrászához iratkozott be tanoncnak. Kálmán szerette ezt a munkát, de leginkább az oltárok és azok díszítésük vonzotta a fiatalembert. Húszéves korára oltárkészítő és aranyozó képesítést szerzett, számtalan templombelső elkészítéséhez adta tudását névtelenül, a Lewisch Róbert egyházi műintézet dolgozójaként.

Lewisch Róbert egyházi műintézetének dolgozói az 1910-es évek elején. Talán valamelyik fiatalember a  fotón Pörneczi Kálmán, de 110 év után sajnos nincs aki ezt meg tudná erősíteni.

Az 1910-es évek elején szerelmes lett egy ismeretlen hölgybe, akiről - a hozzá írott verseiből - annyit tudunk, hogy Mariskának hívták. 1914 tavaszán - még békeidőben - besorozták őt a 83. gyalogezred 4. (vagy 6.) pótszázadába. A szolgálati helye a háború előtt Komáromban volt. Itt a laktanyában teljesített őrszolgálatot, miközben egy szebb életről álmodozott. Gondolatait emlékversekbe öntötte, amit egy füzetbe gyűjtött. Ez a kis füzetecske átvészelt két háborút és 110 évet. Az eredeti oldalakról hollétéről nincsen tudomásom, de egy másolat a birtokomban van. Ebből a füzetből tudom azt is, hogy Kálmán a tanulóévei alatt megtanult németül is, mert versei alá több alkalommal is német nyelven írt üzeneteket, megjegyzéséket. 

Pörneczi Kálmán egyik eredeti emlékverse szerelméhez 1914. április 4-án, éjjel egy órakor született. Látható, hogy a nevét ugyan úgy írta egykor czi-végződéssel, ahogy ma is írjuk a családi nevünket, annak ellenére, hogy a plébános mit jegyzett be a születettek könyvébe. 

A háború előtti békés hónapokat idéző szerelmes versek időszaka 1914 nyár elejéig tartott, amikor távolból imádott Mariskájától bizonyára számára kedvezőtlen híreket kapott: az általa imádott nő elhagyta őt. "Búcsút veszek az élettől és tetőled Mariskám, mert te megcsaltál engemet, hűtlen lettél hozzám" - írta Kálmán 1914 augusztusában. A versek és búcsúlevelek a háború kitörése után, egészen 1914 őszéig folytatódtak. Ezután került a frontra Kálmán. Arról, hogy a fronton folytatta-e tovább verseit, nincsen tudomásom, de úgy gondolom, hogy gondolatait a harcok közepette is lejegyezte. Sajnos ezek a jegyzetek soha nem kerültek haza, ahogyan Kálmán sem. Mielőtt azonban harcolni indult, a versek közé néhány búcsúlevelet is megfogalmazott, arra gondolva, hogy azért mégis maradjon utána valami, ha elesne a fronton. Többek között így búcsúzott szüleitől és testvéreitől.

Kálmán egyik búcsúlevelét 1914. márciusban keltezte, még a háború kitörése előtt. Talán megérezte szomorú végzetét.

Nem találtam a családi dokumentumok között egyetlen levelet sem, amit Kálmán (vagy másik két testvére) írt a frontról. Az 1914 őszétől 1915 őszéig tartó időszakról nincsen semmilyen Kálmánnal kapcsolatos információm, de időközben tizedesi rangot kapott. Legutóbbi kutatásaim során találtam egy közlést azzal kapcsolatban, hogy Kálmán valamikor 1915 telén megbetegedett és Pozsonyban, 19. számú katonai kórházban ápolták őt. Ez az információ egy 1916. január elején kelt veszteséglistában található.

Pörneczi Kálmán (németül többször is Koloman néven szerepel) a pozsonyi katonai kórházban betegeskedik - szólt a hír 1916 év elején. 

Nem tudom, hogy olvasták-e egykor elődeink ezeket a veszteséglistákat, de ha igen, akkor egy ilyen hír után egyfelől imádkozhattak a gyógyulásáért, másfelől hálát adhattak annak, hogy nem a fronton harcol éppen. Bármelyiket is tették, az már hiábavaló volt: ekkorra Kálmán már halott volt.

A betegségének közlése után egy hónappal, a 1916. február 14-én kiadott veszteséglistán újra Pörneczi Kálmán nevét olvashatjuk. A hírek szerint már három hónappal korábban, 1915 novemberében, a Lemberg környékén (ma Lviv, Ukrajna) folytatott harcokban, egy orosz géppuska eltalálta mindkét alsó lábszárát. A harcok elcsendesedése után a harctérről a Lemberg-i tartalékkórházba szállították, ahol nem tudták megmenteni az életét. A dokumentumok szerint, "harctéren szerzett sebesülés következtében halt hősi halált" 1915. december 1-én, 22 éves korában. A közeli katonai temetőben helyezték örök nyugalomra.

Kálmán halála 1915. december 1-én történt, egy alsó lábszárát ért lövés következtében Lemberg közelében, a helyi katonai temetőben nyugszik.  

Kálmán történetével kapcsolatban is  elgondolkodtam a veszteséglistákban szereplő dátumokról és helyszínekről, és az ő esetben is beigazolódott, hogy az elesettek számát a hadi-szokásnak megfelelően nem mindig akkor közölték, amikor az a valóságban megtörtént, mert az ellenség is ugyanezeket a listákat olvasta. Ezt azért gondolom, mert ha Kálmánt betegen ápolták 2015 novemberében Pozsonyban, akkor eléggé valószínűtlen, hogy egy-két héten belül 700 kilométerrel odébb Lembergben haljon meg. Valószínűsítem, hogy mindegyik közlés késedelmesen jelent meg: Kálmán az ősz folyamán volt beteg, majd felgyógyulása után novemberben került vissza az orosz frontra, ahol hősi halált halt. A Pörneczi testvérekről előző bejegyzésemből további információkat is megtudhatnak ide kattintva: Mire a falevelek lehullanak...1. rész      

Pusztay Ferenc 

Érdemi információt nem találtam róla. Az világháborús veszteséglisták 18 ugyan ilyen nevű halottat, hadifoglyot vagy sebesültet tartalmaznak, egyikük sem Vas megyében született. 4 olyan személy szerepel a listákban Pusztai névvel, akiről nem tudták megállapítani, hogy hol és mikor született.       

Tóth Benedek, élt 30 évet

Tóth Benedek 1884. május 19-én született Kenyeriben. Édesapja Tóth Péter zsellér, édesanyja Novák Rozália voltak. Érdekességként jegyzem meg, hogy születésekor édesapja családi neve "Tót" volt, "h" betű ekkor még nem szerepelt a családneve végén. Mivel gyakori volt a Tóth név falunkban is, ezért megkülönböztetésül Tót (boda) Péter név szerepel a kereszteltek könyvében. Benedek keresztapja a pápoci Bozsoki János csizmadia volt. 

Tóth (Tót) Benedek születésének bejegyzése a kenyeri kereszteltek könyvében 1884.

Benedek fiatalkori életéről, esetleges házasságáról vagy gyermekeiről nem találtam semmilyen információt. A háború kezdetén - Németh Béla hősi halotthoz hasonlóan - a császári és királyi 11. huszárezred katonájaként vonult be. A háború kezdetekor az 5. századba osztották be huszárként. Századát 1914 nyarán a Galíciai frontra vezényelték. Alakulatuk később megírt történetét nyomon követve tudjuk, hogy 1914. október-november hónapokban éppen visszavonulóban voltak az orosz frontról Krakkó irányába. Nem tudjuk, hogy milyen okból és mikor hagyta el egységét, de bizonyos, hogy november végére az 5. század ütközeteinek helyszínétől 200 kilométerre került Benedek. 

A Jägerndorf-i tartalékkórház elé érkeznek a katonai betegszállító járművek 1914 (forrás: europeana.eu)

Halálhíre szerint, Jägerndorf (csehül Krnov) osztrák-sziléziai településen üzemelő, városi téglagyárban hunyt el 1914. november 11-én, 30 éves korában. Halálával kapcsolatban semmilyen részletet nem sikerült kiderítenem.    

Ez volt a kenyeri templom oldalához épített hősök névsora. Kutatásaim közben azonban arra jutottam, néhány név bizonyosan lemaradt az emléktábláról. Találtam ugyanis olyan Kenyeriben született személyeket, akik valamilyen okból nem szerepelnek a hősök között. Természetesen lehetséges, hogy gyerekkorukban elköltöztek a faluból vagy más okból nem voltak itt a háború kitörésekor, de szeretném őket mégis megemlíteni, mint Kenyeriben született háborús hősöket.

Amikor belevágtam az adatgyűjtésbe nem gondoltam volna, hogy mennyi sikertelen kereséssel eltöltött óra vár rám, mennyi adatot kell majd átvizsgálni egyetlen apró tény kiderítéséhez, és milyen megnyugvást hoz majd egy-egy sikeresen feltárt hős történetének megismerése. Néhányukról ugyan nem sikerült részleteket megtudni, de bízom abban, hogy előbb vagy utóbb felbukkan még néhány adat, vagy megkeres egy leszármazott, hogy teljessé tehessem Kenyeri I. Világháborús hőseinek történetét.

Következő alkalommal a rábakecskédi hősökről is igyekszem majd a lehető legtöbbet megtudni, de ehhez biztosan több időre lesz szükség. 

Pörneczi Tamás, 2023. november