1944. július 2. Karnay Ernő hadnagy heves tüzeléssel szorított a föld felé egy megsebzett Liberatort, de közben olyan közel került hozzá, hogy a hátsó lövész feléje megeresztett sorozata, súlyosan megsebesítette. Egy kétségbeesett, de sikeres leszállást követően a kenyeri reptér végében állt meg, ahol forgó légcsavarral még leadta jelentését, de a gépből már nem tudott kiszállni. A Tatyuli becenévre hallgató kitűnő pilótát...a nagy vérveszteségtől a gépben ülve érte a halál. 

Repülőnap az egykori Kenyeri repülőtéren. Az AN-26 csapatszállítóba bátran besétálhatott bárki. A gép mögött, kissé távolabb álló három alak közül Orbán Imréné, Sári tanítónénit és lányát ismertem fel (Fotó: Horváth Tamás 1996. június 18.)

Az idézett légicsata helyszínén állva nehéz elképzelni, hogy ezen az erdőkkel szegélyezett területeken, évtizedekig nyüzsgő élet zajlott: a királykúti major melletti hatalmas legelőn juhnyájak és repülőgépek váltották egymást, katonai teherautók robogtak át a mezőn óriási porfelhőt hagyva maguk után, üzemanyagot és lőszert szállítva az árnyas fák alatt megbúvó földalatti silókba. Ma csendes a táj, a mező közepén állva semmi nyoma sem látszik a történelemnek. Talán ezért is döntöttem úgy, hogy közelebb merészkedem, be az árnyas fák közé, ahol biztosan maradt még valami az egykori repülőtérből.

MIG 21-AN repülőgép a Kenyeri reptér felett az 1980-as években (Fotó: Kihalt laktanyák)

Szombathely képviselő-testülete az 1936. április 2-i közgyűlésén többek között arról is határozott, hogy helyszűke miatt, a pilóta kiképzés akadálytalan biztosítása céljából, egy új repülőtér kibérlését szorgalmazza, amihez évi 4000 pengővel járul hozzá, 1937-től kezdődően, 10 éven át. Ugyanebben az évben, Vas vármegye törvényhatósága további, évi 2000 pengő segélyt is megszavazott, 12 év időtartamon keresztül, a repülőkiképző telep terjeszkedésének és fejlesztésének céljaihoz. Eredetileg Szombathely hét kilométeres körzetében tervezték kialakítani a fiók-repülőteret, de végül a szemrevételezés során, Cziráky György gróf Kenyeri és Rábakecskéd határában fekvő erdejének, egy kb. 1,35 négyzetkilométernyi területét találták a legalkalmasabbnak. Az indoklásban ez állt:

„Különösen alkalmas ez a terület azért, mert erdők közé van eldugva, folyami kavicsba ágyazott, tehát állandóan vízmentesen található teljesen sík fekvésű terület, a talaja viszont sekély és televényszegény, úgy hogy gazdasági megművelés alól nem von el értékes területet."

Az előzetes megállapodást a területen található fák eltávolítása és a terület körülárkolása követte, amelyet a környék munkanélküli földmunkásaival végeztettek el. Egy irat szerint közel ötszázezer csemetét kellett eltávolítani. Az árkolásnál felszabaduló földet a terep kiegyenesítésére használták fel, majd befüvesítették a leendő repteret. A munkálatokat 1937 őszén fejezték be, 2646 pengő 60 fillért költséggel, majd 1938 tavaszán átadták a szombathelyi kiképző telep vezetőségének. A végleges, 1938. október 4-én, Dénesfán megkötött szerződés szerint, a bérleti  díj összeg évi 5000 aranypengőre rúgott, amiből a vármegye 2000 pengőt, míg Szombathely város 3000 pengőt vállalt magára. A szerződést gróf Cziráky Józsefnével kötötték 12 évre, vagyis 1949. december 31-ig azzal a feltétellel, hogy amennyiben a szerződés lejártáig egyik fél sem értesíti a másikat, úgy az további 12 évre meghosszabbítottnak tekintendő.  A város a területet átengedte a Magyar Királyi Légügyi Hivatalnak, hogy saját költségén a repülőtér céljaira szükséges építkezéseket elvégezze. A szerződéses területen, értelemszerűen a továbbiakban mindenfajta átjárás tilos volt. A kenyeri reptér létrejötte beleilleszkedett a „titkos" légierő kiépítésének vonalába, amelynek során a Légügyi Hivatal, 1936 nyarától az országban 40 repülőtér építését rendelte el. Az ország már ekkor háborúra készült...

Kenyeri repülőtér az 1990-es évek elején. (Fotó: Gulyás Ilona) 

Arról, hogy 1938-tól kezdődően, mint repülőtér mennyire volt használatban, csak kevés információ áll rendelkezésre. 1941. február 1-jén két ejtőernyős-század állomásozott itt, majd március 24-én, már egy bombázószázad használta a repülőteret. Az oroszországi front harcaitól távol, hátországi reptérként nem jöhetett szóba Kenyeri. A harcok Magyarország irányába történő áttolódásával, 1943 nyarán, a kenyeri repteret kibővítették, amihez újabb területek kisajátítása vált szükségessé Kenyeri és Vönöck községek határában. A jelentősége 1944-ben nőtt meg igazán, mivel az egyre erősödő szövetséges légitámadások miatt, több veszélyeztetett egységet is "biztonságba helyeztek" Kenyeriben, más repterekről. 

Az egykori kapu helyén már csak a betonoszlopok emlékezetnek a közút felőli, egyik reptér-bejáratra, amit őrök vigyáztak (A fotót 2018. augusztusában készítettem)

1944 áprilisában a légierők parancsnoksága elrendelte a szombathelyi 1. számú honvéd Repülőgépjavító Műhely kitelepítését Bükre, a „Héja" gyakorló vadászgépeket pedig Kenyeri repülőterére szállították. A "Héja" név, az olasz tervezésű "Reggiane Re—2000" vadászgép magyarországi típusneve volt. Hazánkban 1940-1944 között, a kissé módosított változatból, 200 darabot gyártott a MÁVAG. Ez a típus 1944-ben már rég elavult, kizárólag kiképzésre használták. Talán ez okozta a Kenyeribe kitelepüléskor bekövetkezett balesetet is. Április 18-án, a reggeli órákban Csiky Lajos mérnök őrnagy, a műhely parancsnoka készülődött az első "Héja" átrepülésére, de a start utáni emelkedés közben azonban leállt a motor. A repülő darab kőként csapódott a földbe. Csiky azonnal életét vesztette. Végül a javítóműhely áttelepítése befejeződött, a javítandó Héják ezután már Bük és Kenyeri között repültek oda-vissza. Érdekesség, hogy a repülésképtelen gépekkel targoncán tették meg ezt a 40 kilométernyi távolságot. 1944 augusztusában, a Légierők parancsnokságának utasítására, öt repülőgépet kellett Ferihegyen átvenni és Kenyeribe repülni velük, tekintettel a gyakori főváros környéki légitámadásokra. 

Ezt követően a Magyar Királyi II. honvéd repülőgépvezető kiképző osztályt (rövidebb nevén REGVI II) is Kenyeribe telepítették. A kiképzés mellett hamarosan harci alakulatok is helyet kaptak Kenyeri repülőterén. Még 1944 áprilisának végén alakult meg a 101. honi vadászrepülő osztály három századdal, Heppes Aladár őrnagy vezetése alatt. Az egység új neve Puma vadászosztály lett, utalva a repülőgépekre festett, Heppes Aladár által megtervezett "vörös üvöltő pumafejre". Az egyre növekvő ellenséges támadások miatt, 1944 augusztusában döntöttek egy további repülőosztály felállításáról, akik számára a Kenyeri repülőteret szemelték ki bázisul. A hadi célú repülőtér kialakításához újabb fejlesztésekre volt szükség Kenyeriben.

Heppes Aladár (balra) testvérével Miklóssal és édesanyjával 1912-ben. Mindkét fiú, ahogyan édesapjuk is, magas rangú katonatiszt lett a hadseregben (Fotó: B. Stenge Csaba,  a Heppes család hagyatékából) 

Az 1944. augusztus 11-én megtartott helyszíni bejárás jegyzőkönyvét Heppes őrnagy vetette papírra. A jegyzőkönyv tanúsága szerint, mintegy százötven repülőgép állomásozott akkor Kenyeriben, amelyeknek legalább felét át kellett telepíteni kisebb repterekre, hogy a harci gépeknek helyük legyen. A vadászrepülők részére 17 darab szilánkmentes, hármas karám, a legénységnek kilenc barakk építésére volt szükség. A közforgalmi és a karámokhoz szükséges bekötőutak megépítése is 5 kilométert tett ki. A műhelyszakasz elhelyezéséhez a Királykút major egy istállóját tervezték rendbe hozni. A repülőtéren szükséges anyag beásásához, a hetvenezer liter üzemanyag tárolására alkalmas földalatti tartályok elhelyezéséhez és az óvóhelyek megépítéséhez egy zsidó munkás századot kértek tartósan biztosítani. Az áramszolgáltatást Vönöck községből, a vízszükséglet biztosítását a Királykút majorból tervezték megoldani. A földi rádióállomás telepítési helyéül a Csönge majort jelölték ki. A pilóták szállásául Kemenessömjént választották. Azt, hogy mi valósult meg ezekből a tervekből, sajnos nem tudjuk pontosan, de a gyakorló gépek áttelepítése Tüskevár mellé megtörtént, és a barakkok építése is megkezdődött, ahogy erről egy szemtanú így emlékezett vissza: "Október 9-én egy javított G6-ost kellett a műhelyünkből Kenyeribe átrepülnöm. Nyár óta nem jártam itt. Akkor teljesen kihalt volt minden, most viszont nyüzsgő élet fogadott. Rejtett gépek, gépkocsik, sátrak, katonák és sok kedves ismerős." (Tobak Tibor, 1944. október)

A vadászegységek és a pilótaképzés kiszolgálása mellett még egy további funkciót is ellátott a repülőtér. A frissen gyártott gépek közül többet itt tároltak és rejtettek, mielőtt az egységekhez került. A pilótákat gépkocsival Kenyeribe szállították, akik aztán már a repülőkkel folytatták az útjukat. Több baleset is történt a háború során a repülőtér közelében, amikre most nem térek ki. 1944. július 23-án kezdte meg "tanulmányait" Kenyeriben az első "pilótaképző osztály". 

Kishady Gábor főhadnagy balesete Kenyeriben, 1944. december 16-án történt. A pilóták Páliból érkeztek teherautón 4 db új Fw-190-es gép átvételére. A -11 fokos hidegben, a főhadnagy repülőgépére egyoldalúan fagyott hó megváltoztatta a szárny profilját, ezáltal vezethetetlenné vált, és felszállást követően lezuhant. A pilóta fejsérüléssel megúszta a zuhanást. (Fotó: A Magyar Királyi Honvéd Repülő Akadémia 1944. augusztus 20-án felavatott évfolyamának emlékkönyvéből).

„Kenyeriben a község iskolájának két tantermében rendezkedtünk be. Az iskola parancsnoka, Bánlaky György főhadnagy, valamint helyettese, Jablonszky Elemér Pápán maradtak. Több idős oktató pilóta volt velünk Kenyerin.  Augusztusban a kiképzésben kényszerszünetek álltak be, mert akadozott a benzinellátás. Az iskolában, ahová el voltunk szállásolva, szeptemberben megkezdődött a tanítás, s ezért onnan ki kellett költöznünk a község szélén lévő két fabarakk épületbe. A három-négy személyes szobákban kellemes szállásra találtunk, emellett fürdő és WC is volt az épületben." (Csóka István visszaemlékezése)

A pilótaképzést - az éppen zajló háború közepette - én inkább a "gyorstalpaló tanfolyam" kifejezéssel határoznám meg. Az utolsó hónapokban, alig néhány tíz órányi repülés után már harci alakulatokhoz vezényelték a frissen képzett pilótákat. Természetesen a repülőalakulatok működése nem volt mindig súrlódásmentes a lakossággal. A rengeteg panasz miatt a parancsnokság megtiltott ugyan mindenféle önkényeskedést, de kevés sikerrel. Persze fordított példát is találhatunk civilek és katonák között. Előfordult, hogy annyira jó volt a kapcsolat, hogy az esküvővel végződött. Többen itt találtak rá életük párjára, ahogy Szabó József főhadnagy, a 4. század pilótája is, aki 1944. október 31-én, Kenyeriben megnősült - igaz az illetékes hatóság engedélye nélkül - amiért 30 nap szobafogsággal büntették. Érdekesség, hogy esküvőjének két pilóta tanúja sem úszta meg a büntetést, ők fejenként 10 nap állomásfogságot kaptak tettükért.

MIG 21 leszállás közben Kenyeriben, fékezőernyővel az 1980-as években. (Fotó: Kihalt laktanyák)

1945. március 25-én, 8:36 órakor adták ki az ezred részére a Szombathelyre történő áttelepülési parancsot, amely szerint mindenkinek el kellett hagynia a Kenyeri repülőteret. Néhány hónapra csendes lett a szovjetek kezére került repülőtér, ahol számos repülőgéproncs maradt, nem is beszélve az egyéb anyagokról. A megmentésükre tett helyi kísérletek azonban nem jártak sikerrel. 1945. június 21-én a Celldömölki járás főjegyzője a következő átiratot intézte a pápoci körjegyzőnek:

„Értesültem arról, hogy a kenyeri repülőteret az orosz repülő alakulatok kiürítették és nagyon sok, még németek és magyarok által ott hagyott felszerelési tárgyat hagytak vissza. Felhívom Jegyző Urat, hogy a legsürgősebben intézkedjék a kenyeri repülőtér anyagának biztonságba helyezése iránt. Azokat a tárgyakat, amelyek a polgári vonalon bármilyen célra is hasznosíthatók, Pápoc községbe a községházára kell szállítani, vagy egyéb Jegyző Úr által biztosnak ítélt helyen megőrizni. Ezt az anyagot hozzám sürgősen be kell jelenteni. Azokat a tárgyakat, amelyeket a polgári életben hasznosítani nem lehet, külön össze kell gyűjteni és erről a pápai hadosztály parancsnokságot írásban értesíteni..."

A július 1-jére keltezett válasz szerint  „Június 24-én Kenyeri és Rábakecskédi bírókkal a helyszínen megjelentem és megállapítottam, hogy a reptéren még orosz őrség van, akik miatt a repülőtér felszerelési anyagát biztonságba nem tudtam helyezni. Mindenesetre, amit át tudtunk tekinteni, vannak anyagok kb. 20 repülőgéproncs és egyéb dolgok, amiket az oroszok kivonulása után tudok csak biztonságba helyezni. "

Természetesen a szovjet parancsnokság is igényt tartott a repülőtér még használható anyagaira. Erre egyértelmű bizonyítékként szolgál, Celldömölki járás főjegyzőjének november 12-i levele, amiből kiderült, hogy a kenyeri reptér anyagai - köztük teljesen új repülőgépmotorok - elszállításra készen várakoztak a vönöcki vasútállomás egyik szerelvényén, amelyet kétnaponta szovjet katonák ellenőriztek. A használható anyagok szovjet fennhatóság alá kerültek, a repülőtér felszereléseinek további sorsát jótékonyan őrzi a múlt. A szovjet csapatok eleinte önállóan használták mint repteret 1945 és 1956 között, majd az 1960-as évektől közös üzemelés alatt állt, végül 1991-ben, a kivonulás után újra magyar repülőtér lett. Egy 1953-as évből származó, "Bajtársi Levél" (megjegyzés: a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség központi tájékoztatója) szerint, 2 kilométeres, betonozott kifutópálya építését kezdték meg (szerintem inkább tervezték) a repülőtéren, de ennek semmilyen nyoma ma nem látható.

A "Bajtársi levél", a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség központi tájékoztatója 1953. júniusi számában figyelmeztettek a Kenyeri repülőtéren megindult munkálatokra. (Forrás: Arcanum)

Az 1960-1990 közötti, "közös szovjet-magyar" időszak nagyon sokáig sötét folt volt a történelemben, míg egy repüléstörténész dokumentumai és írásai nem világítottak be ebbe ezekben az évtizedekben. Egy későbbi bejegyzésemben talán külön is fogok majd írni ezeknek az éveknek a történéseiről.

A Kenyeri repülőteret az 1960-as évektől a továbbiakban csak az úgynevezett kitelepülések alkalmából használták.  Ennek célja minden esetben a füves reptér kipróbálása, berepülése volt. Úgy tartják, hogy a legjobb pilótákat választották ezekre a gyakorlatokra. A felszállások ugyan elviselhetőek voltak, de a leszállásokat már sokkal nehezebben lehetett végrehajtani. Bár az orosz MiG repülőgépek arra lettek kifejlesztve, hogy ilyen repterekről is üzemeljenek,  a földet éréskor a főfutókon még pattogtak néhányat mire az orrfutó is földet ért. Természetesen a füves repterek csak megfelelő száraz időjárási körülmények között voltak használhatók, a gépeket is speciálisan fel kellett készíteni, módosítani kellett például a kerekeknek a nyomását is. A földre szállás után a földi személyzetnek rengeteg dolga akadt a gépek takarításával. 

Katonák a Kenyeri repülőtéren az 1970-es években. A jól megtermett kecske, a fotós információi szerint, kolbászként végezte... (Fotó: Stemmer István) 

1975-ben, a Pápán állomásozó ezred, teljes állományával felkészült a kenyeri füves repülőtérről harcfeladat végrehajtására. Ez a kezdeményezés repülő körökben nagy feltűnést keltett. Erről Kositzky Attila, nyugdíjas altábornagy, egykori ezredparancsnok így írt visszaemlékezésében:
„Lenyűgöző látványt nyújtott a fák közé rejtett gépek gyors, ismételt előkészítését végző műszaki állomány, a föld alá rejtett harcállásponton irányító emberek munkája, a perzselt fűről felszálló gépek porfelhőbe burkolózó hajtóműlángja, az éjszaka sötétjébe rejtőző repülőtér bogárfényei. Ez a képesség nagyban javította az ezred manőverezési és túlélési képességét.” 

Rigó Sándor százada a Kenyeri repülőtéren az 1970-es években (Fotó: id. Kositzky Attila)

Kenyerit nem zárták el kerítéssel, így "elvileg" bárki számára nyitott volt. Ennek ellenére még én is emlékszem, hogy a repülőtér mellett vezető úton mindenütt "megállni tilos" és "fényképezni tilos" táblák riasztottak el mindenkit a kíváncsiskodástól. A kitelepülések idején természetesen korlátozták az illetéktelenek mozgását, de nem lehetett megakadályozni a kíváncsiskodók bejutását a környék földútjairól. Az 1990-es években még repülőnapokat is tartottak a repülőtéren, a nagyközönségnek is megmutatva a pilóták és a repülőgépek tudását. Az utolsó, általam megtalált, repülőkkel teli reptérfotó 1996-ból származik. Ezt követően megszűntek a kitelepülések, a megmaradt épületeket és anyagokat a Honvédelmi Minisztérium Vagyonkezelő cége (HM-EI Zrt) megbízásából, polgári őrök vigyázták. Emlékeim szerint az utolsó őr Vönöckről járt naponta a repülőtérre. Aztán elmaradt az őrség is. A természet visszahódította ugyan a terület egy részét, de a felszállópálya még ma is jól látható.

Az utolsó repülőnap Kenyeriben 1996. júniusában (Fotó: Horváth Tamás) 

Fotóim készítésekor Vönöck, Kenyeri és Pápoc irányából is igyekeztem feltérképezni az egykori repteret. A nyár végi időpont nem volt éppen a legkedvezőbb, a buja növényzet nagy gonddal takarta el szemem elől a kisebb építményeket. Talán egyszer, egy késő őszi napon újra megpróbálom bejárni az egykori Cziráky grófok földjét.

Amikor hazaúton megálltam egy kis erdősáv mögött és visszanéztem, a kopár kifutó felett szinte hullámzott az augusztusi forró levegő, a repülőtér túlsó vége a homályba veszett. Úgy éreztem hamarosan történni fog valami: talán egy MIG tűnik elő a kifutón, talán egy AN-26 ereszkedik alá a távoli erdők felől vagy katonák jelennek meg RSZP lokátor egykori helyén...de semmi sem változott. A kívülállók számára ez csak egy erdőkkel szegélyezett, hatalmas mező marad, egyik sarkában kúttal és rozzant istállóval. Nekem azonban egy nyolcvan éve kezdődött történet jut róla eszembe, az egykori Kenyeri repülőtér története. Bízom abban, hogy sokan vagyunk ezzel így.

Balra az egyik Kenyeri reptéri bunker ajtaja, jobbra a lezuhant MIG-21 tartálya. Köszönet az információkért és a fotókért Rudi Zsoltnak.

Pörneczi Tamás, 2018. szeptember 

Források: Czirók Zoltán: Végigdübörögtek felettünk a halál fuvarosai könyve és annak hivatkozásai; Katonai repüléssel kapcsolatos facebook csoportok fotói és bejegyzései.