Amikor 1959. február 28-án, szombaton este Csóka Tibor fáradtan leült a kályha mellé, rengeteg gondolat járt a fejében. A frissen megalakult Egyetértés Termelőszövetkezet elnökeként arra a 202 családra és jövőjükre gondolt, akiknek vezetője lett ezen a napon. Biztosan az is megfordult a fejében, hogy a Rábakecskéden megalakult Aranykalász Tsz elnökével, Kopácsi Imrével hogyan tudnak majd egymás mellett dolgozni. A gondolataiban megfogalmazódott számtalan terv között akkor még biztosan nem merült fel, hogy alig egy évtized múlva, a falu közepén áll majd az általa vezetett termelőszövetkezet vadonatúj székháza. Mai bejegyzésemben a sok éve gazdátlanul pusztuló, de talán hamarosan megújuló épületet szeretném bemutatni olvasóimnak. 

Az Egyetértés Termelőszövetkezet egykori székházának homlokzata 2020. áprilisában (saját fotóm).

Az épület megépítésének gondolata az 1960-as évek közepén, a harmadik ötéves terv készítése során merült fel először. Mivel Kenyeriben az "Egyetértés", Rábakecskéden pedig az "Aranykalász" termelőszövetkezetek külön-külön tevékenykedtek, önálló irányítással és vezetőséggel, saját telephellyel és irodával, ezért először csak a kenyeri tsz számára akartak új irodát építeni.

A kenyeri és rábakecskédi elnökök egymás mellett ülnek egy növénytermesztési továbbképzés során 1959-ben (forrás: Vas Népe 1959. november 22-i lapszám)

A központi politikai irányításban résztvevők számára, már 1968-ban eldöntött tény volt, hogy a két termelőszövetkezetet egyesíteni fogják. "A község másik Tsz-ével - az Aranykalásszal, amely hasonló jó eredményekkel dicsekedhet - létre kellene hozni az egyesülést. A jövő parancsolóan előírja, hogy nagyobb gazdasági egységeket kell létrehozni, ahol megvalósítható a szakosítás. A gazdálkodásnak, s ezen belül az árutermelésnek a jelenleginél rugalmasabbnak kell lenni. De ezt csak korszerűbb technológiával, az álló és forgóeszközök jobb kihasználásával, egy nagyobb volumenű ipari szintre emelt gazdasággal lehet megoldani. Az alapok, a lehetőségek adottak. Azt hiszem, nincs különösebb akadálya annak, hogy az elképzelések, tervek valóra váljanak: hogy a kenyeri Egyetértés, az Aranykalász Tsz-szel egyesülve tovább lépjen, s az élet, amely a nagyüzemi gazdálkodás folytán kivirult a Cseren is, egyre gazdagodjon."  - olvashatjuk az 1968. augusztus 17-én megjelent Vas Népe cikk zárszavában.

Vaslemezből készült festősablon az 1980-as évekből, a Tsz nevével (saját fotóm) 

A két termelőszövetkezet egyesítésének előkészítése érintette az tervezett irodaépítési munkát is. Bizonyára a majdani egyesülés megkönnyítése érdekében döntöttek az illetékesek arról, hogy egy olyan nagyságú és felszereltségű irodaépületet kell megépíteni, ami mindkét szövetkezet vezetőségének és munkavállalóinak helyet biztosíthat. Ezen a ponton felgyorsultak az események és az ötéves terv utolsó évében, az 1970. augusztus 20-i nemzeti ünnepre elkészült az Egyetértés Termelőszövetkezet új székháza. 

Az egymillió forintos költségből megépült, 1970. augusztus 20-án átadott új székház főbejárata 2020. áprilisában (saját fotóm) 

A kétszintes, alápincézett Tsz székház megépült ugyan a falu központjában, de a két Tsz egyesülése még másfél évet váratott magára. Kezdetekben az irodákat egyedi olajkályhákkal fűtötték. A parkettázott helyiségek falnyílásaiba beépített szekrények kerültek, amik biztosították az iratok elhelyezését, és a minden irodába beépített kézmosókat is elrejtették. Az irodák ablakaiba mindenütt függönyök kerültek, az árnyékolást fa redőnyök biztosították.

A kiürített pénztár-iroda 2020. májusában. Egykor az irodaajtó melletti átadó ablakban vehették fel fizetésüket a dolgozók. Zárszámadáskor, ha a kifizetés előtti napon megérkezett a bankból a dolgozók bére és jutalma, akkor két munkásőr állt folyamatosan az ajtó előtt, őrizve a páncélszekrényben elhelyezett készpénzt (saját fotóm) 

A megmaradt helyiségleltárak szerint dohányzó asztalok, hamutartók, állófogasok, íróasztalok, székek, szőnyegek, ventilátorok, faliképek és virágtartók is voltak az irodákban. Az előterek és vizesblokkok az akkori trendeknek megfelelően mettlachi burkolatot kaptak. A rossz nyelvek szerint, a nyolcvanas években egy kaniszter, frissen lefejtett pápoci bor kiborult valahogyan az előtérben. A délutáni takarítás során a takarítónő hiába próbálta eltüntetni a foltot, a bor annyira megmarta a mettlachi felületét, hogy egy hatalmas folt maradt a helyén. Ezért aztán a lapburkolatra a későbbiekben linóleumot ragasztottak, ezzel a folt is eltűnt.

Panorámás elnöki iroda az emeleten, párnázott ajtóval, kilátással a főutcára 2020. májusában (saját fotóm) 

A hetvenes évek végén kezdődő olajválság az országot is elérte, ami az olcsó olajra alapozott gazdaságunkat alaposan felforgatta. Pánikszerű menekülés kezdődött előbb a szén, majd később a gáz irányába. Ennek szellemében 1981 évben, Bíró Ernő és fia egy új magyar találmányt jegyeztetett be, az automatikus működésű szenes-kazánt, ami a keresztségben a Carborobot nevet kapta. Elterjedése gyors volt és általános, hiszen az olajnál olcsóbban fűtött, a régi füstös kazánoknál pedig tisztább és kényelmesebb volt. Mivel a Tsz iroda felújítása és bővítése is napirenden volt a nyolcvanas évek elején, ezért úgy döntöttek, hogy központi fűtéssel látják el az épületet, amit a pincében elhelyezett Carborobot kazánokról fűtenek.

Az 1981 óta gyártott Carborobot kazánok ma is a Tsz iroda pincéjében várják sorsukat (2020. májusi fotóm).

A központi fűtés kialakítása mellett, az épület bővítéséről is döntés született. 1982-1983 folyamán a főépület Barátság utcai homlokzatával párhuzamosan egy újabb épületszárnyat építettek, aminek földszinti alapterülete nagyobb, mint az eredeti Tsz iroda épületének területe. Az új, kétszintes épületet egy nyaktag épületrésszel kötötték össze az 1970-ben épült Tsz irodával. Az új szárny egy emeletes homlokzati részből és egy földszintes - az utcáról szinte nem is látható - részből áll. Az emeleten kaptak helyet az új irodák, amik a könyvelésnek adtak helyet. A földszint utcai homlokzatán egy ebédlőt alakítottak ki, udvari részén pedig a hozzá kapcsolódó 200 adagos konyha és kiszolgáló helyiségei kaptak helyet. Az étkező az udvar felől, a két épületet összekötő földszinti folyosón kialakított bejáraton keresztül volt megközelíthető.

Az egykori étkező, ahol naponta akár 200 fő is elfogyaszthatta az ebédjét (2020. májusi fotóm).

A konyha bővítéssel kapcsolatban 1982. november 30-án találtam egy cikket, a tőlünk elég távoli, Nógrád című megyei lapban. Eszerint a mintegy kétmillió forintba kerülő bővítés felét fizette az Egyetértés Tsz, a másik felét a helyi tanács biztosította. Bizonyára ekkor még nem fejeződhetett be a teljes kivitelezés (csak az új irodák készültek el), mert a Vas Népe napilap csak fél évvel később, 1983. május 13-án közölt cikket arról, hogy elkészült a 200 adagos konyha. Mivel egyik idézett újságban sem találtam fotót a befejezéssel, átadással kapcsolatban, ezért úgy gondolom, hogy a korszakra jellemző módon, mindkét lap egy kissé korábban megírta a befejezés dátumát, mint az a valóságban megtörtént. Ezt támasztja alá az általam megtalált konyha működési engedélye is, ami szerint, a Celldömölk Városi Tanács 2446/1985 számmal, 1985. július 13-án engedélyezte hivatalosan a munkahelyi étterem elindulását.

 Az eredeti működési engedély a 200 adagos konyhával kapcsolatban 1985-ben kelt, amit 1988-ban módosítottak 300 adagosra (saját fotóm)

Az étterem bejárata mellett, egy fedett terasz alatt találjuk a konyha gazdasági bejáratát, ahonnan az alapanyagok beszállítása is történt. A terasz utolsó ajtaja mögött az éthordóknak biztosítottak helyet, hiszen nem csak a Tsz dolgozói számára főztek itt, hanem lehetőség volt a falu lakóinak is befizetnie ebédre. Az étkezések elszámolásához jegyrendszert használtak: az adott napra szóló, előre megvásárolható jegy leadásával kaphatta meg mindenki az ebédjét. A konyha gázzal működő berendezései számára, a gazdasági bejárat mellett egy gázpalack tároló-elosztó került kialakításra, így biztosítva a központi gázellátást.

Az étkező bejárata a jobb oldali bokrok mögötti lépcsőn keresztül volt megközelíthető. A konyha gazdasági bejárata a bal oldali, korláttal ellátott emelvény, kétszárnyú ajtaja volt. Utána a gázpalack elosztó ajtaja, majd a belső sarokban az éthordó helyiség ajtaja következett. (2020. áprilisi fotóm) 

A konyhát eredetileg 200 adagosra tervezték és ennek megfelelően kapott működési engedélyt is 1985-ben. Azonban nagyon hamar kiderült, hogy alábecsülték az igényeket és a napi ételadag mennyisége mindig meghaladta az engedélyezettet. Ezért kérelemmel fordultak az engedélyt kiadó Celldömölki Városi Tanácshoz, így 1988. május 4-től már napi 300 adag ebéd főzését végezhette hivatalosan konyha. Azokban az években bizonyára jól főztek, és nagy népszerűségnek is örvendett a Kenyeriek körében a konyha. Találtam egy 1988. május 11-i, ételjegyekkel teli borítékot, aminek tanúsága szerint, ezen a szerdai napon 396 fő részére főztek ebédet. A konyha 1995-ig működött, folyamatosan csökkenő étkezőszámmal. Működésének néhány utolsó étlapját is sikerült megtalálnom, így már tudom, hogy 1995. szeptember utolsó hetében, hétfőn májgombóc leves és túrós tészta, pénteken pedig zöldségleves és rántott csirke savanyúsággal volt a menü, amit Novák Sándorné élelmezésvezető állított össze. 

Az utolsó heti étlapok egyike a kenyeri Tsz konyháján (saját fotóm) 

Miközben a konyhában még folytak a berendezések szerelési munkái, az étkező feletti új irodaszárnyban a könyvelés gépeinek hangja törte meg a hölgyek beszélgetését. Az írógépek és ceruzával papírra írt számsorok ideje lejárt, a könyvelés korszerűsítésében is az elsők között volt Kenyeri. A Tsz akkori, kiváló pénzügyi helyzetét jól példázza, hogy amíg az épület bővítése és a konyha kialakítása közel egymillió forintjába került a termelőszövetkezetnek, ugyanekkor az újonnan megvásárolt Robotron 1750 gyártmányú elektronikus könyvelő rendszerre ennél többet, egymillió-kétszázhatvanezer forintot költöttek. 

Munkában a könyvelők és a Robotron rendszer. Molnár Ferencné, Lakatos Jenőné, Nemes Ferencné, Tuba Kálmánné és a főkönyvelő Orbán Imre (Vas Népe 1983. március 7-i lapszám).

A könyvelés természetesen rengeteg problémát is hozott magával. Több dokumentumot találtam a gépek váratlan leállásával kapcsolatos problémákról, a kezeléssel kapcsolatos gondokról, az adatokkal teli olvashatatlanná vált floppy lemezekről, és még számos más hibajelenségről. Mindezek ellenére sikeresen alkalmazták a rendszert, aminek csodájára jártak még a távoli megyék főkönyvelői és szakemberei is. Olvastam az egyik cikkben, hogy egy alkalommal szájtátva figyelték a vendégek, hogy a megfelelő elektronikus kartonokat a gép leolvasójába illesztve, szinte bármilyen összesítő adat azonnal kinyomtatható volt a berendezésbe épített mátrix nyomtató segítségével. A gépbe elhelyezett, többpéldányos leporelló lapokból bizonyára sok-sok kilométernyit nyomtattak ki ebben az irodában az idők folyamán, amit aztán rendszerezve tároltak az épület padlásán. A tetőszerkezet gerendáihoz rögzített, deszkából készült irattároló polcokat egykor édesapám készítette. Ottjártamkor a polcok egy része már összeomlott, és csak egy átláthatatlan iratkupacot találtam a padláson.

A Robotron 1750 gyártmányú elektronikus könyvelő berendezés fő egysége, benne az utolsó novemberi hónap állattenyésztési naplójának félig kinyomtatott lapjaival (2020. májusi fotóm).

A termelőszövetkezetek napjai a rendszerváltást követően meg voltak számlálva. 1992. februárjában olvashattuk a megyei lapban, hogy száz embert küldenek el a félév végéig a kenyeri Tsz-ből, aztán az üzletrészek eladásával kapcsolatban érkeztek sorra a negatív hírek, míg végül 2002. februárjában - a megszűnt termelőszövetkezet utódaként - egy korlátolt felelősségű társaság alakult. Az ezt követő időszakot nem szeretném tovább részletezni, mindannyian láthattuk a következményeit az utóbbi évtizedben: a termelőszövetkezet telephelyei magánkézbe kerültek, az egykori irodaház pedig lakatlanul várta a sorsát 2020 májusáig.

Elhagyott iroda az első emeleten 2020. májusában (saját fotóm)

Omladozó múlt címmel közzétett írásaimat korábban mindig szomorú, pesszimista hangnemben zártam, bízva a lehetetlenben, ami megmentheti a jövőnek az egykor szebb napokat megélt épületeket. Korábbi bejegyzéseimet a címekre kattintva olvashatják el újra:

• A kenyeri lőtér 
• A kenyeri repülőtér 
• A György-major 
• A vámház épülete 
• A magtár épülete.

Ezúttal azonban más a helyzet. Az épületet az előző tulajdonosától egy új befektető vásárolta meg, aki volt olyan szíves és közösen körbejárta velem az egykori székház minden helyiségét. Köszönöm Németh Szabolcs tulajdonos segítségét. A terveivel kapcsolatban nem szeretett volna elárulni semmi konkrétumot, de azt biztosan közölte, hogy sem munkásszállást, sem éjszakai szórakozóhelyet nem szeretne az épületbe költöztetni. Tervei között szerepel a tetőszerkezet, a külső és belső nyílászárók teljes cseréje, a burkolatok és a festések felújítása, az épület teljes felújítása. Aki a környéken jár manapság, láthatja, hogy a külső tereprendezések megkezdődtek, a bozótokat kivágták a telekről, és a belső terek megtisztítása is folyik.

Bízom abban, hogy hamarosan megismerhetjük az új tulajdonos pontos terveit és elképzeléseit, melyek talán Kenyeri jobbulását is szolgálhatják, és az épület megújulva kezdheti meg "életének" második ötven évét. 

Pörneczi Tamás, 2020. május

Források: Arcanum adatbázis, Vas Népe napilapok egykori cikkei és fotói, saját fotóim.