Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

Újra eltelt egy esztendő, blogom történetében immár a harmadik. 2017. március 16-i első bejegyzésem óta eltelt időszakban kialakítottam egy rendszert, ami olvasóimnak is könnyen követhető és átlátható. Ennek jegyében új bejegyzéseimet mindig kéthetente, péntekenként, 19:00 órakor teszem közzé a blogomon. Új bejegyzéssel 2020. január 17-én, pénteken 19:00 órakor jelentkezem majd az újévben. Ma azonban szeretném, ha közösen tekintenénk vissza a 2019-es évre.

2019-ben, 26 bejegyzésemet olvashatták Kenyerivel és Rábakecskéddel kapcsolatban. Néhány, számomra kedves történetre szeretnék most önökkel együtt visszatekinteni.

2019 januárjában újabb környékbeli szólások, közmondások felelevenítésével és magyarázatával kezdtem az évet. Aki nem emlékezne már rá, hogy mit is jelentenek a "Tisztössíges lán nem várgya a Jakab napot", "Ollan dologmellíkelők vattok, mint a pápoci aszottbökködők" vagy az "Egy gatya meg egy ümög annak mindön retyerutyája" mondások, az a következő képekre kattintva bejegyzésemet újraolvashatja.

Több mint 1500 alkalommal olvasták el 2019. februárjában azt a két bejegyzésemet, ahol egykori kenyeri, pápoci úttörők életébe pillanthattunk be közösen, a pajtások által írt úttörő naplók felidézésével. Az anyag mennyisége miatt két részben osztottam meg a naplók emlékeit, "Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám" és "Harsan a kürtszó úttörők, a sej a mi sorainkra büszke a nép" címekkel, melyeket a lenti két fotóra kattintva olvashatnak újra. 

2019 márciusában többek között, egy 150 évvel ezelőtt köttetett, kecskédi házasság előzményeit és történetét igyekeztem felidézni korabeli dokumentumok segítségével. Rozmán Eszter és Varga Antal 1858-as házasságának történetét közel négyszázan olvasták el, amit most a következő képre kattintva újraolvashatnak.

2019 március végén különleges meséket osztottam meg bejegyzésemben. A meséket Imre Dezsőné (80 éves, Kecskédi lakos), Kromberger Sándorné  (68 éves, Kecskédi lakos), Takács Kálmánné (72 éves, Kenyeri lakos), Novák Sándor (76 éves, Kecskédi lakos) és Novák Sándorné (74 éves, Kecskédi lakos) mesélték el egykor Horváth István plébánosnak, aki feljegyzései szerint, a történetek nagy részét magnetofon szalagra is rögzítette az utókor számára, megőrzendő a mesélők hangját is. Sajnos azóta sem sikerült nyomára bukkannom egyetlen felvételnek sem, de a mesék bármikor újraolvashatók a következő képre kattintva.

2019 áprilisában újabb múltat kutató ismerősöket szerzett, a négyszázas olvasottságot elért, második világháborús témájú bejegyzésem, "A Vonal, amit Zsuzsannának hívtak" címmel. Aki esetleg lemaradt volna, a következő fotóra kattintva olvashatja el ezt a korábbi bejegyzésemet.

Közel három évnyi blogírás után, be kell látnom, hogy a nyári hónapokat nem olvasással töltik blogom követői. Bármilyen mélységben is próbálok feldolgozni egy témát, bármennyi időt is szánok a háttéranyagok felkutatására, az olvasottság elmarad az őszi, téli hónapokétól. De sebaj, a téli esték alkalmasak arra is, hogy újraolvassuk a korábbi anyagokat is. Két bejegyzésre is felhívnám a figyelmet a nyár elején megjelent írásaimból. Az első a kenyeri temetőben található "kolerás sír" történetét feldolgozó írásom "A fekete halál síremléke" címmel, a második pedig egy elfeledett, szombathelyi repülőgép története, "Li Tamás, a nyugdíjas repülő" címmel. A bejegyzéseimet a fotókra kattintva olvashatják újra.

2018 októbere óta olvasom folyamatosan a Vas Népe napilap egykori számait, és összegyűjtöm belőle a Kenyerivel és környékével kapcsolatban megjelent cikkeket. Terveimnek megfelelően, a 2019-es év folyamán megkezdtem az egyes években megjelent cikkek és érdekességek feldolgozását a blogon. Ebben az évben három évfolyam cikkeit sikerült közreadnom, amit közel kilencszázan olvastak el eddig. Többek között Ágoston Marianna és Jóna László hitvesi csókjáról és a kenyeri, női kerékpár csapat járási első helyezéséről is olvashattak a "Vas Népe - 1964" című bejegyzésemben. A kenyeri árvízi helytállásba és Pápocra, a cser fővárosába is bepillantást nyerhettek azok, akik a "Vas Népe - 1965" című bejegyzésemet olvasták. Lakics István és Kiss Sándor a munkaverseny győztesei és a Ragyogó híd felavatása is helyet kapott a "Vas Népe - 1966" című bejegyzésemben. A színes szavakra kattintva újraolvashatják a további sok-sok érdekes történetet a korabeli lapok bejegyzéseiből. 

2019-ben augusztusában született első bejegyzésem, aminek főszereplői mindannyian egykori őseim. Amikor a múlt kutatásába belekezdtem, akkor eleinte csak a saját családom emlékeit igyekeztem fellelni, de időközben nagyon sok Kenyerivel kapcsolatos anyag is a látókörömbe került. Így elsősorban ezeket a többek számára is érdekes dokumentumokat próbálom megosztani a blog segítségével, de ezúttal a "Pörneczi kápolna" kedvéért kivételt tettem. A tavalyi év során kétszer is meglátogattuk családommal a Zala megyei Válickapusztán található kis kápolnát. Külön öröm volt, hogy a szomszéd faluban lakó, segítőkész lakók segítségével, a Pörneczi kápolnába beléphettünk, édesapám még az ősök egykori orgonáját is megszólaltathatta. A kápolna történetét két részben olvashatták: elsőként a kenyeriből elköltözött Pörneczi István korszakát, majd fia Pörneczi József korszakát idéztem fel. A blogbejegyzéseim után újabb fotókat kaptam az egykori Pörneczi családról, és sikerült felvenni a kapcsolatot a Válickapusztán született Pörneczi Lászlóval és a Franciaországban élő fiával is, akik segítőkészek voltak az első pillanattól kezdve. Talán még folytatódhat is a történet valamikor. Annak ellenére, hogy személyes jellegű, családommal kapcsolatos történetről írtam, közel ötszáz olvasót vonzottak a Pörneczi kápolnával kapcsolatos bejegyzéseim, amit a fotókra kattintva olvashatnak újra.

A nyár végén, talán szerencsés csillagzat alatt született "A csöngei lovasszobor" című bejegyzésem, amit ötszáznál többen olvastak el az augusztus forró esték során. A fotóra kattintva olvasható újra a fantasztikus történet a szoborról, amit Kiss Lajos talált 1966-ban, Luca napján.

Augusztus utolsó napján jelent meg egy személyes történet, ami szinte kizárólag Orbán Juliannának köszönhetek, aki az eredeti dokumentumokat a rendelkezésemre bocsájtotta. Orbán Ferenc életének egy olyan szakaszát igyekeztem feldolgozni, amikor a legjobb osztályzat az iskolában az egyes volt, és amikor egy szegény gyerek is bekerülhetett az elit gimnáziumba. A korszaknak aztán a háború vetett véget. A sok-sok eredeti dokumentummal illusztrált bejegyzést a fotóra kattintva olvashatják újra. 

Még két korábbi bejegyzésemre szeretném felhívni a figyelmet. A könyvtárakat böngészve kezembe akadtak olyan meghívók, amiket elődeink küldtek nevezetes alkalmakkor. Így találtam rá például a Pápoci Klubkönyvtár 1978 évi avatásának meghívójára vagy a Kenyeri Vízmű 1975 évi avatási meghívójára is. Ezek mellett egy kenyeri Traktorosnap, a kenyeri Művelődési Ház, a pápoci Falu rossza előadás és még számos esemény és avatás meghívóit is megtalálhatják, a 300 megtekintést elért, két bejegyzésemben, a fotókra kattintva.

Ugyan most csak néhány bejegyzést emeltem ki visszapillantásképpen, de természetesen mind a 118 bejegyzésem elérhető a főoldal alján található kereső segítségével, vagy az oldalak alján elhelyezett lapozó feliratokkal. 

Végezetül szeretnék még néhány számadatot megosztani mindenkivel. Blogom indulása óta a mai a 118. bejegyzésem. Több mint 112 000 szót gépeltem le, ebből 2019-ben, mintegy 45 000 szó jelent meg a blogon.  950 darab fotót és dokumentumot osztottam meg eddig olvasóimmal abból a több ezer darabból, amit sikerült összegyűjtenem. 2019. december végéig 63 250 alkalommal látogattak el és böngésztek a blogon. Átlagosan negyvenen olvassák napi szinten a bejegyzéseimet. A blogom legolvasottabb bejegyzése továbbra is a Ballag már a vén diák...1924-1974 című, amit 2000 alkalommal böngészték már át olvasóim. 2019 évi legolvasottabb bejegyzésem a Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám... című, amit 950 alkalommal olvastak.

Legvégül köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki tanácsával vagy kritikájával, aki egy dicsérő szóval, egy új fotóval vagy dokumentummal segítette a munkámat. Kérek mindenkit továbbra is, hogy 2020-ban is olvassák a blogot, küldjenek nekem bármilyen fotót vagy iratot Kenyerivel kapcsolatban, keressenek bátran, hogy együtt pillanthassunk bele Kenyeri és Rábakecskéd feledésbe merülő múltjába.

Ehhez kívánok minden kedves olvasómnak, családjaiknak, barátaiknak Békés és Boldog Új Esztendőt!

Pörneczi Tamás, 2020. január 3.