Sok száz évvel ezelőtt élt egyszer egy szegény leány, akit Válickának hívtak. Amilyen szegény volt ő, olyan gazdag volt szerelme, a Csatár nevű legény, aki életre-halálra esküdözött, hogy feleségül veszi a leányt. Csakhogy nem tartotta be az ígéretét és megunva Válickát, egy úri hölggyel kötött házasságot. Válicka élete összeomlott, éveken át hullatta a könnyeit. Nagy szomorúságában minden nap leült egy domb oldalába, ahol apró forrás csörgedezett, és csak sírt magányosan. Forró könnyei összekeveredtek a forrásvízzel és lassacskán kis patakká nőttek. Válicka könnyeit és bánatát ma is őrzi, a róla elnevezett kis patak a mai Zala megyében. A dombok közt kanyargó vízfolyás felett karcsú tornyú templom néz le a völgyre, amit építtetőiről a mai napig Pörneczi kápolnának neveznek. Ma ennek, a családomhoz közel álló templomnak a történetével szeretnék mindenkit megismertetni.
A Pörneczi kápolna fotóját 2019 júliusában készítettem Pusztaválickán.
A Pörneczi kápolna történetének megismeréséhez az egykori Kenyeribe kell visszautaznunk, az 1800-as évek végére. Kenyeriben élt a Pörneczi család, akiknek 1870-ben fiúk született, akit Istvánnak kereszteltek. A szomszédos Kecskéden élő Balogh József haszonbérlő (=földbérlő) és feleségének 1876. május 16-án született kislánya, aki a keresztségben a Mária nevet kapta. A két gyermek falvainkban végezte el az elemi iskoláit. Mindkét családban fontos szerepet játszott a vallás, a fiatalok szüleikkel a kenyeri templomba jártak szentmisére. A megismerkedésük már az idők homályába veszik, de az bizonyos, hogy 1895-ben István és Mária házasságot kötöttek, és a hozományul kapott földbirtokok műveléséből, a Balogh család szülői házában kezdték el közös életüket.
Pörneczi Istvánné - Balogh Mária születésének bejegyzése a Kereszteltek könyvében. Ahogy látható 31-es sorszám alatt került be a könyvbe, és születésének napján azonnal megkeresztelték. Keresztszülei Herbat Mária és Farkas István voltak. Lakhelyeként Kecskéd került bejegyzésre.
Házasságukból 13 gyermekük született, akik közül - az akkoriban nagyon gyakori gyermekhalandóság miatt - mindössze kilencen érték meg a felnőtt kort. Emília és Rozália 1896-ban, József 1901-ben, Mária 1903-ban, Júlia és Erzsébet 1906-ban, István 1911-ben, Terézia 1913-ban születettek Kenyeriben, míg Katalin 1914-ben látta meg a napvilágot Pusztaválickán (őt Pusztamagyaródon keresztelték meg). A felcseperedő gyerekek a Kenyeri elemi iskolában kezdték meg tanulmányaikat az 1900-as évek elején. Ezekben az években halt meg Balogh József, Mária apja. A fiatal pár valamely ismeretség révén tudomást szerzett arról, hogy Zala vármegyében, egy 500 kat. hold nagyságú, jó minőségű földterületet haszonbérletbe szeretnének kiadni. Hosszas vívódás után úgy döntöttek, hogy a szülőfalujuktól 100 kilométerre fekvő területet bérbe veszik. Hamar bebizonyosodott, hogy döntésük jónak bizonyult, hiszen már az első évben jelentős hasznot értek el a földek műveléséből. A következő évben, 1914-ben ismét komoly döntést hozott a család: Kenyeriben és a környéken levő összes birtokukat, ingatlanukat eladták és az eladásból származó bevételből valamint a haszonbérlet jövedelméből megvásárolták a Pusztaszentlászló határában található pusztaválickai földterületet. Pörneczi István és felesége Mária, gyermekeikkel és Mária édesanyjával maguk mögött hagyták Kenyerit és a zalai dombok között választottak maguknak új otthont.
Pörneczi István, immár pusztaválickai földbirtokosként az 1920-as években
A birtok irányításának gondjai továbbra is az édesapa, István vállán nyugodtak, aki a környező községek lakosságából álló dolgozókkal együtt, az 1920-as évek elejére mintagazdasággá tette a pusztaválickai birtokot. Az 1919-es Tanácsköztársaság alatt a vörösök elkommunizálták a birtokot, a termények javarészét elvitték minden ellenszolgáltatás nélkül. A zalaegerszegi kommunista direktórium tagjai el akarták távolítani Pörneczi Istvánt birtokából, amit csak úgy lehetett megakadályozni, hogy a község lakosai ez ellen kérvényben tiltakoztak. István közben tagja lett a vármegye törvényhatósági bizottságának, a községi képviselőtestületnek is.
A gyerekek lassan felnőttek, a lányok a vasvári zárda növendékei lettek, József a zalaegerszegi állami főgimnáziumban érettségizett 1919-ben. Érdekességként említem meg, hogy a gimnáziumi hittantanára a későbbi hercegprímás, Mindszenty József volt. A gimnázium után Pörneczi József a keszthelyi gazdasági akadémiára iratkozott be, ahol olyan kiválóan tanult, hogy 1923-ban meghívták oktatónak az üzemtani tanszékre. Ő azonban az édesapja útját választotta: az ekkor 53 éves édesapától, fia József vette át a pusztaválickai birtok vezetését. Ahogy édesapja, úgy József is minden nap az emberek között járt, elméleti tudását átültette a gyakorlatba, ötleteit és újításait szívesen fogadták, mivel szinte mindig pozitív eredményeket hozott. A mezőgazdaság mellett az ipari termelésre is fokozott figyelmet fordított: szeszgyárat, tejfeldolgozót és malmot is üzemeltetett. Hamarosan József lett a családi birtok mozgatórugója, aki továbbra is kikérte édesapja véleményét a fontos döntések előtt.
A Pörneczi kápolna bejárati lépcsője imádkozó angyalszobrokkal van díszítve.
A gazdaság immár József kezében összpontosult, így az idősödő szülőknek, Istvánnak és Máriának több ideje maradt a családra, a lányokra, az egyházra és egy régi vágyuk megvalósításának előkészítésére. A vallásos házaspár nagyon megszerette pusztaválickai lakóhelyüket. Egyetlen fájdalmuk annyi volt, hogy a viszonylag távoli katolikus templomba csak kocsival tudtak elmenni, ami egyre inkább nehézkes volt számukra. Titkon abban bíztak, hogy egy kis kápolnát tudnak majd építeni a birtokra vagy annak közelébe. Döntésüket végül egy, ez egész világ katolikusait megszólító esemény meghirdetése siettette.
A Pörneczi kápolna és előtte a Válicka patak völgye
1925-ben Rómában XI. Pius pápa meghirdette a 23. szentévet. Jubileumi év vagy szentév (olaszul Anno Santo) a római katolikus vallásban a bűnbocsánat és a bűnökért járó büntetés elengedésének éve. Ez volt az első szentév, melyre repülővel is érkeztek zarándokok és a magyar katolikusok is jelentős számban vettek részt. 1925-ben a magányos hívek és a több kisebb-nagyobb csoport mellett 7 nagyszabású magyar nemzeti zarándoklatra került sor, melyeket a püspöki kar megbízásából az Országos Katolikus Szövetség szervezett. A nemzeti zarándoklatokat az ország valamely érseke vagy püspöke vezette. A Magyar Katolikus Almanach így emlékezik meg erről.
"Három hónap előkészülete előzi meg ezt az első zarándokutat. Lázasan folyik a munka s ugyanakkor a legagilisabb propaganda hallatszik a nyugati végekről, Mikes János gróf szombathelyi egyházmegyéjéből. Mert a nemes püspök azt akarta, hogy az éppen előtte való időkben annyi megpróbáltatáson keresztül ment Nyugat Magyarország népe lehessen az első, mely a Szentkapuhoz járulhasson. De a Központi Bizottság jelezte, hogy Budapestről s az ország minden részéből is jelentkeznek, akik mindenáron az első vonattal akarnak lejutni Rómába. El kellett határozni, hogy az első úttal ezernél többet nem viszünk, a többi jelentkezőt át kellett tenni a következő hónapban induló zarándokútra. Az első, központból szervezett zarándokok különvonata 1925. március 23-án délután fél négykor indult el s Nagykanizsán egyesült a Szombathelyről jövő s az ottani zarándokokat hozó különvonattal, s most már az egyesített vonatok Mikes János gróf szombathelyi püspök főpásztori vezetésével és P. Bőle Kornél domokosrendi atya lelki vezetésével indult el a nagy útra, magával víve Rómába egy sokat szenvedett népnek, egy megcsonkított országnak s egy megtépett dicsőségnek minden örömét és bánatát. A zarándoklásban ott vannak Cziráky József gróf nemzetgyűlési képviselő feleségével, Cziráky György gróf nemzetgyűlési képviselő és Boda János dr. püspöki helynök...(megjegyzés: hosszú felsorolás következik) és akiket legelején kellett volna említenünk, Szunyogh Xavér bencéstanár vezetésével a kőszegi és szombathelyi cserkészcsoportok és az angolkisasszonyok budapesti, kecskeméti és egri intézeteinek növendékeiből alakult 70 tagú csoportja." Magyar Katolikus Almanach
A név szerinti felsorolás ugyan nem említi, de tudjuk, hogy Pörneczi István földbirtokos és felesége Balogh Mária is ezzel a különvonattal indultak el 1925 márciusában római zarándokútjukra. A zarándokút 10 napjának számtalan felemelő és bizonyára örökké emlékezetes eseményét a feljegyzésekből, visszaemlékezésekből pontosan ismerjük, ezekre az eseményekre most nem szeretnék részletes kitérni, mindössze egyetlen pillanatot ragadnék ki. A magyar zarándokok, az utolsó nap estélyén a Colosseumhoz vonultak, mindnyájan szép rendben, körmenetben érkeztek, égő gyertyákkal, imádkozva körüljárták a hatalmas épületet, aztán bevonultak az arénába. "A szép ünnepség a legnagyobb rendben, komolyságban folyt le és a kép, amelyet a Colosseum falai között az éj sötétjében összegyűlt sereg és a számtalan lobogó gyertyafény nyújtott, valóban megkapó, megragadó, fantasztikus volt és csodálkozásba ejtette mindazokat, akik abban részt vehettek." - írta az Osservatore Romano napilap másnapi cikkében. Ettől az időtől honosodott meg Olaszországban a gyertyás körmenet szokása.
Eredeti filmhíradó: az 1925-ös szentév megnyitása Rómában
A zarándoklatról visszatért házaspár korábbi elhatározása ezalatt a tíz nap alatt konkrét tervvé változott. Szinte azonnal megkezdték a munkákat, beszerezték a szükséges engedélyeket, kijelölték a területet és három hónapnyi megfeszített munka után elkészült a régóta áhított kápolna a Válicka völgyében. Felszentelésére 1925. június 13-án került sor. A neogót stílusban épült kápolna homlokzatán keskeny torony található.
A szép kápolna mellett éppen a hatalmas fákat vágták ki 2019 július elején.
Építésekor még nem volt világítással ellátva, de tornyába már ekkor elhelyezték a szombathelyi Szukker János által öntött, kb. 50 kilogramm súlyú harangot, rajta a felirat: "Szent Mihály arkangyal tiszteletére készíttette a Pörneczi család." Ottjártamkor a kápolna belsejébe nem tudtam bemenni, de a templomon elhelyezett tájékoztatóból tudható, hogy tölgyfából készült oltárán Szent Imre és Szent István faragott domborművei láthatók, falfestményei a Szent Családot és árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolják.
A Pörneczi kápolna oltára
1925-re, Kenyeriből történő elköltözésük után tizenegy évvel, megvalósult végre Pörneczi István, de talán még inkább felesége álma: az egész család együtt volt, legidősebb fia tovább vitte apja gazdaságát, mindenük megvolt, az emberek szerették a családot és immár saját kápolnájukban imádkozhattak. Na persze, mivel nem tart örökké az emberi elégedettség, ezért hamarosan újabb elérendő célok lebegtek Mária és István szeme előtt: Józsefnek megfelelő feleséget kellett találni...
Az ifjú Pörneczi József fotója a KÖZTELEK című újság, 1931 decemberi számában.
Innen folytatom a történetet következő bejegyzésemben: házasság Kenyeriben, újságírás, irodalmi díj, aranykalászos tanfolyamok, könyvkiadás, politikai élet, háború, parlamenti képviselőség, megaláztatás, internálás és még megannyi más érdekességgel várom kedves olvasóimat.
Pörneczi Tamás, 2019 július
Források: korabeli újságok cikkei és fotói, Arcanum adatbázis életrajzi gyűjtemények, Magyar Katolikus Almanach, saját fotóim
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.