Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

Gyermekkoromban sokszor vezetett erre az utam, amikor a műgáthoz vagy a Ragyogó hídhoz bicajoztunk édesapámmal és testvéremmel a vasárnapi mise után. "Aztán délre itthon legyetek!" - kiáltott még utánunk a kapuból anyukám, de mi arra már a Temető utca vége felé jártunk. A "kövecses" úton elindultunk a Rába felé, elhagytuk a "Réteses fát" és az egykori "Margit-ház" előtt, az akkoriban még létező fahídnál megpihentünk. Aztán a "Csákány erek" mellett folytatva utunkat, hamarosan az "eszteruhoz" érkeztünk. A töltésen haladva elhagytuk lassan a műgátat, a Rába holtágat, és megérkeztünk mai bejegyzésem "építményéhez", a már akkoriban is romos állapotban levő "György-majorhoz". A múlt hónapban - igaz, hogy nem bicajjal, hanem autóval - ismét végig jártuk ezt az utat édesapámmal és gyermekeimmel. Mai bejegyzésemben ide invitálom olvasóimat, az egykori grófi birtok egyik szegletébe.

A hatalmas istálló betonszerkezetei ma még állják az időjárás viszontagságait

Ha fellapozzuk a Magyar Néprajzi Lexikont, akkor a "major" szóval kapcsolatban a következőket találhatjuk. A major, egy-egy nagybirtok vagy valamely nagybirtok részének igazgatási központja, valamint a gazdálkodás folytatásához legszükségesebb munkások lakóhelye. Általában falutól, várostól távol, külterületen épül a nagybirtok vagy a nagybirtokrész azon pontján, amely erre természeti és közlekedési adottságainál fogva legalkalmasabb. A major átmeneti települési forma a magányos és a csoportos település között. A tanyától elsősorban az különbözteti meg, hogy a tanya paraszti létesítmény, a majorság pedig nagybirtokhoz kötődő településforma. A paraszti tanya egy-két épületével szemben a majorság legtöbbször jóval nagyobb épületcsoportot jelent, nagyméretű istállók, magtárak, 4–8 családot is befogadó lakóházak együttese. A majorságbeli épületek általában nem alkotnak utcát. Kerítetlenül, szabad térségben állnak.

A műholdas felvételen (a piros körrel jelölt helyen) nem látszódnak az épületek nyomai sem...ez csak egy erdő gondolhatnánk (forrás: Google)

Az itt leírtak szinte mindegyike igaz, az ebben a században épült György-majorra is. A korábbi korokból, számos Kenyeri majorról maradtak fenn adatok, emlékek, dűlő nevek. Ennek, a viszonylag fiatal majornak az építése az első világháború után történt. Az 1920-1930-as években, Kenyeriben, gróf Cziráky György és József voltak a földek tulajdonosai, a "kegyurak". Hogy pontosan melyik földek, melyikük tulajdonában álltak, az akkoriban sem volt könnyedén kideríthető. Hannig János plébános feljegyzéseiből tudjuk, hogy mindketten "kegyúrnak" nevezték magukat, ami aztán számtalan félreértésre adott okot. A világháború után hatalmas szegénység közepette élték az emberek mindennapjaikat, de a háború a grófokat sem kímélte. A hatalmas, akár évekig parlagon maradt területek nem hoztak hasznot tulajdonosaiknak. A munkaerőhiány pótlására, 1917-ben, az ostffyasszonyfai hadifogolytáborból hoztak rabokat, kevés sikerrel.

A bozóton áthatolva válnak láthatóvá az egykori major épületei

A grófi birtokok jelentős részét zálog terhelte, a grófi család takarékossági okokból többször is költözni kényszerült, Kenyeri és Dénesfa között váltogatták ezekben az időkben lakhelyüket. A tanácsköztársaság időszakát követően, 1920-ban, részleges földbirtok reformot hirdetett meg az új kormány. A Cziráky birtok földjeiből 171 kat. hold földet kaptak a Kenyeriek, 191 kat. holdat pedig a Kecskédiek, arra ügyelve, hogy az összes átadott föld, a Cser leginkább kavicsos területéből lett kihasítva. Ezzel egyidőben, Cziráky György, a Rába melletti kiváló földterületek művelésére fordított egyre nagyobb hangsúlyt. Az ártér melletti hatalmas erdőterületek kivágásával gyors jövedelemszerzésre nyílt lehetősége, amiből aztán a fejlesztéseket is megtehette. A kivágott erdők helyén új szántók, legelők jöttek létre. Ezek művelése azonban nehézkes volt a viszonylag nagy távolság miatt. Az ökrös-szekerek korában, a Kenyeritől való 5-6 kilométeres távolság bizony egy óránál is több utat jelentett egy-egy irányban. Ezért egy új major építése mellett döntöttek.

Itt nyílt valamikor egy oldalajtó az istállóba

Az 1925-26-os években építették meg a majort, a grófi birtok Kenyeri központjától legtávolabbi területén. A majorban hat családnak elegendő lakóépületet, fedett istállókat, gazdasági épületeket, ásott kutat építettek. A lakrészekben két-két család lakott, akiknek szobái a közös konyhára nyíltak. Az önellátás minden kelléke biztosított volt. A majorba, Csóka Sándorné, Irén néni (95 éves) emlékei szerint, elsőként Szár Dénes, Horváth Bertalan, Bókkon Dénes, Jóna Sándor, Rudi Sándor, Liszka József, Halász Ferenc és Krétai Béla költöztek családjaikkal. A major helyi "gazdája", vezetője Krétai Béla volt, akivel szinte minden nap egyeztette az elvégzendő munkákat az uradalom gazdatisztje, aki reggelente lovon vagy fogattal érkezett a György-majorba.

Vastag fekete vonallal jelölték ezen az 1941-ben készült térképen a "lórévasút" útvonalát, ami a magtárból indult, a Téglaszín mellett elhaladt, majd a György-majorban végződött (forrás: Katonai Felmérés 1941)

Később aztán megindult a "menetrend szerinti közlekedés" is Kenyeri és a György-major között. Az urasági területek terményeinek, gyors beszállítását a magtárba, egy keskeny-nyomtávú vasútvonal megépítésével oldották meg, aminek egyik "végállomása" a György-major volt. Az 1941-es katonai felmérés térképén jól látható a kisvasút nyomvonala.  A "lórévasút" kocsijait eleinte lóval vontatták, majd később "korszerű MIA motorkocsi" vitte a szerelvényt naponta kétszer a György-majorba és vissza. Ezzel szállították a teheneknek, lovaknak szükséges élelmet, darát, takarmányt, de a major lakói is bejöhettek a kocsikon a faluba ügyeik intézésére. Ezzel az összeköttetéssel a György-major távolsága a falutól már nem is tűnt olyan messzinek.

A major lakói élték a mindennapi életüket. A marhákat a jó idő beálltával a bekerített legelőre hajtották, fakarámok között, szabadtartásban nevelték, amíg "sőre", azaz hízott marha nem lett belőlük, amit aztán vásárokra hajtva eladtak. Az esők, viharok vagy a rossz idő esetére a karámok mellett volt az úgynevezett "cserepes kunyhó". Ez úgy készült, hogy "masináláskor" a szalmát három oldalról egy feldúcolt, fafödém köré halmozták fel, így létrehoztak egy olyan szalmakazalt, ami belül üreges maradt és menedéket nyújthatott a szabadban tartózkodó állatoknak. 1932-ben a közeli, Nicki műgát építése miatt egyre többen tértek be a György-majorba a közelben dolgozók közül. Talán ez az időszak volt a "legvirágzóbb" korszaka a majornak.

A közelgő háború előtt történt még egy szomorú esemény a György-majorban, amiről így írt az újság.

"Belefulladt a Rábába. Megdöbbentő szerencsétlenség történt vasárnap délután a Kenyeri községhez tartozó György-majorban, ami gróf Cziráky József földbirtokos tulajdonát képezi. A majorból Horváth Imre 26 éves gazdasági cseléd lóháton kiment a közeli Rába folyóhoz, hogy a lovat megúsztassa. Horváth a lóval egyenesen behajtott a Rábába, de a mély és erős folyású víz lesodorta az állat hátáról, s mivel úszni nem tudott, belefulladt a folyóba. Segélykiáltásait többen meghallották, de amire odaértek már elmerült s csak órák múlva találták meg a holttestét. Horváth csak négy héttel ezelőtt nősült meg s így a faluban általános a részvét az özvegye iránt." Kemenesalja, 1939. augusztus 20.

A következő években, a háború ideje alatt egyre inkább sokasodtak a gondok az ország, Kenyeri és a György-major felett is. 1940-ben a rendkívüli esőzések miatt nagyon kevés termést tudtak betakarítani Kenyeriben. 1941-ben a cséplőgépek mellett ellenőrök felügyelték a munkákat, a személyenkénti fejadagot évi 2 mázsára szállították le. 1942-ben már elsötétítések voltak a faluban bombatámadásoktól tartva, és a rendkívüli hideg miatt szénszünetet vezettek be az iskolában. 1943-ban még inkább nélkülöztek a családok. 1944-ben a szombathelyi katonai repülő-iskola lefoglalta az iskolát a faluban, éjszakai mulatozásaikkal nem hagyták pihenni a falu népét. A harcok egyre közelebb kerültek Kenyerihez. A németek barakkvárost építettek Kecskéd mellett, és a zsidókat kezdték felderíteni a faluban. Megmentésük érdekében, a György-majorba vittek egy zsidó családot, és ott "hivatalosan" alkalmazták őket uradalmi munkásként. Talán egy rosszakaratú embernek köszönhetően, a nyilasok és a németek néhány nap múlva felfedezték a bujkálókat a távoli majorban, és azonnal deportálták az egész családot egy németországi haláltáborba. A háborút csak a legfiatalabb családtag élte túl.

A háború és a György-major utolsó órái 1945. márciusában zajlottak. A lakók a harcok közeledtével ekkorra már elköltöztek. Március 27-én a major közelében található Műgát hídját, a vasúti és a közúti hidat is felrobbantották. A német visszavonuló alakulatok a György-majorba fészkelték be magukat, és onnan lőtték a közeledő szovjet csapatokat. A falut ugyan nem érte találat, de a kétnapos tűzpárbajban végzetes sérüléseket szereztek a major épületei, a faszerkezetek mind elégtek. A harcok után siralmas állapotokat találtak az egykori lakók. A lakások elpusztultak, a fa harangláb összeroskadás előtt állt, az istállók kiégtek. Minden elveszett, talán csak Rudi Sándor örülhetett valamelyest, hogy József fiának építkezéséhez összegyűjtött tetőfák érintetlenek maradtak a major egyik szegletében. Öröme azonban csak két napig tartott. A felszabadító, szovjet hadsereg tagjai ugyanis kérdés nélkül felpakolták egy teherautóra a jókora fakupacot, és beépítették az ideiglenes vasúti fahíd szerkezetébe.

Ezek a cserjék, fák és bokrok rejtik a György-major maradványait - mutatja édesapám

Az egykori lakók Kenyeribe, Jákfára és Csöngére költöztek. A major mellett található kőkeresztet a templom előterében helyezték el, ahol ma is áll. A sérült haranglábat lebontották, a harangot a Kenyeri templomba szállították, ahol azóta is hallatja a hangját, talán egy kicsit az egykori György-major emlékét is felidézve az itt lakókban.  

Pörneczi Tamás, 2018. május

Források: Magyar Néprajzi Lexikon, Horváth István plébános feljegyzései, Hannig János plébános feljegyzései, szüleim visszaemlékezései, a fotókat 2018 áprilisában készítettem