Sok kis apró történetből, megszámlálhatatlan pillanatképből, megannyi írásos és képi emlékből áll össze egyetlen egésszé falunk történelme. "Ez is nálunk történt..." címmel igyekszem felidézni ezek közül néhányat. Ezúttal egy néprajzi díjhoz kapcsolódó történet következik 1976-ból, amit a kenyeri plébános kapott.
Kiosztották a néprajzi pályázat díjait
A múzeumi és műemléki hónap alkalmából vasárnap a szombathelyi Savaria Múzeumban hirdették ki az országos pályázat részeként, a Vas megyei néprajzi és nyelvjárási pályázat eredményét.
Az első díjat Szabó József büki tanár kapta, „A hagyományos paraszti állattartás Bük községben és a Répce vidékén” című dolgozatával. A második helyezett az „Ünnepi szokások Kenyeriben a századforduló táján” című írásával dr. Horváth István kenyeri esperes plébános. Molnár Dezső nyugalmazott celldömölki zeneiskola igazgató a harmadik díj birtokosa, a „Takácsok, a len és kender feldolgozása, a házi és paraszti ipar Kemenesalján 1707—1870" című pályamunkájával. (Vas Népe, 1976. október 5.)
Mindössze ez a rövid híradás szerepelt az egykori Vas Népében, de szerencsére Lakatos Ferenc újságíró nem tétlenkedett sokáig, és néhány nap múlva megjelent Kenyeriben, hogy interjút készítsen a díjnyertes plébánossal. Az interjú elkészült, és alig egy hét múlva nyomtatásban is megjelent, "A Cser krónikása" címmel.
A Cser krónikása
"Nagy tél lesz sok hóval, ha a hangyák meg az egerek magasra rakják fészküket, ha a tyúk mellcsontja sötét, ha novemberben is futkosnak a mezőn az egerek”..."Ha Márton fehér lovon jön, akkor enyhe lesz a tél. Ha viszont barna lovon, érkezik, kemény, hideg évszak köszönt ránk”.
Javarészt elfeledett, többnyire már csak néhány idős ember emlékezetében fennmaradt népi megfigyelés tengernyi sokaságából kiragadott két szólásmondás. Még „élnek” a Kemenesalján, a Cser vidékén, de letűnt idők fátyla borul rájuk, mihelyt nincs, aki megőrizze, feljegyezze őket az utókor számára. Szerencsére akad vállalkozó.
Kenyeriben, az egykori Lánka patak kiszáradt, bokrokkal tarkított lankáin, kertes falusi házban él dr. Horváth István, aki 1940 óta figyeli a falusiak életét. Plébánosa volt a falunak. Akkor is, de különösen nyugdíjba vonulása óta fáradhatatlan kutatója, rendszerezője mindannak, ami e táj történelméből, természeti múltjából, a jó, s kevésbé szerencsés esztendők históriáit őrző adalékokból fennmaradt. Nemcsak itt a községben, de messzire eljutva, az országos és megyei levéltárakban akadt nyomára mindannak a temérdek érdekes adatnak, kútfőnek, amiből egy közel 700 oldalas munka: „Kenyeri - Kecskéd története 1945-ig” összeállt.
- A felszabadulás óta eltelt időszak történetét tanárok, diákok dolgozzák fel. Szépen, pontosan rögződik benne a közelmúlt három évtizede. Én a megelőző századok nyomait kutattam. Attól kezdve, hogy Dorzsola és Mincses néven létrejött itt, 1100 táján az első település, amit később, a tatárjárás után a Hamudomb és Várdomb új elnevezés váltott fel.
Előttünk a vaskos kötet. Gépelt oldalakat fűz egybe.
- Talán majd egyszer nyomtatásban is megjelenik - mondja bizakodón. - A tanács, a téesz is segített, pártfogolja most is ténykedésemet.
Más-más témákat jelölnek a fejezetcímek. Településtörténet - társadalmi megosztottság - gazdaság-történet. Külön a szomorú parasztsors mementóit őrzi a „Rendkívüli esztendők” fejezet.
Sorra véve a sok különös dátum. 1865. június 25.: elfagyott a gabona. S a másik szeszélyes esztendő. 1832, amikor „szűrben, subában arattak”, ám június végére olyan hőség támadt, hogy megaszalódott minden. 1893-ban még május végén is hó födte a háztetőket errefelé. Négy évvel később meg a sok eső miatt szeptember 29-én is lábon állt a gabona a földeken.
További részt ölel fel a nyelvi érdekességek bűbájos tárháza. Hogyan is nevezték itt hajdan a sokat fecsegőt? Ketle-kotlának! Csete-bota volt az ügyetlen, csök-bök meg a kistermetű ember. Micsoda régi íze, zamata szürkülő nyelvünknek! És megannyi még, oldalakon át!
Dr. Horváth István évek óta részt vesz a Savaria Múzeum néprajzi pályázatain. Mindig sikerrel. „Ünnepi szokások Kenyeriben a századforduló táján” című dolgozatáért idén a második díjat kapta. Köszöni a gratulációt, s mutatja nemrég befejezett újabb művét, mely Pápoc múltját tárja fel középkori oklevelek nyomán.
Hatvannyolc évesen is fiatalos hévvel készül közreadni régi öregek, nagyapák. dédszülők fonóbeli történeteit. "Mesél a Cser" - Jó cím lesz? - kérdezi, s örömmel nyugtázza az egyetértő választ.
Odakint vakítón, nyári meleget árasztva ömlik a napfény. Nem igaz, hogy október van! A ház előtti kis kert lugasaiból néhány szem ízelítő dicséri a hozzáértő házigazdát. Tizenhat féle szőlőfajtát nemesít. Ez is foglalatossága. Búcsúzásul nem állhatja a vallomást:
- Fiatal ember voltam, hogy idejöttem a fővárosból. Régóta ez már az én igazi otthonom, környezetem. A mindig szép Kemenesalja. S ezek az őszinte emberek. Akiket szívem szerint szeretnék munkáimban felmutatni.
Megjelent a Vas Népe 1976. október 14-i számában
Szeretném még megjegyezni, hogy nem ez volt az egyetlen díj, amit a plébános kapott egykor. 1973 és 1981 között, minden évben benyújtotta egy-egy újabb munkáját a néprajzi pályázatokra, és részesült megérdemelten, hasonló díjazásban. Például a "Vas megyei Pápoc község múltjából és jelenéből" című névmonográfiája kiemelt első díjat kapott 1980-ban, Vas megyében.
Pörneczi Tamás, 2023. augusztus
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.