Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

Sok kis apró történetből, megszámlálhatatlan pillanatképből, megannyi írásos és képi emlékből áll össze egyetlen egésszé falunk történelme. "Ez is nálunk történt..." címmel igyekszem a következő hónapokban felidézni ezek közül néhányat.   

Két korosodó magyar beszélget a Csönge és Kenyeri közt húzódó Pap domb mellett, a Sömöregi dűlőben. Mellettük száz tehén harapja a füvet. Jó eső volt, kövér a növényzet, s hamar jóllakik az állat. Meg is látszik, nyugodt a csorda; egy részük fekszik, kérődzik, a többi békésen kanyarítja a jóízű táplálékot. Kellemes májusi idő. A levegő felmelegedett, s a pásztor kibújt a gumicsizmájából, úgy ül az egyszemélyes bungalóban, ahonnan az egész terepet belátja, s ahol naptól, széltől és esőtől is védve van.

Az egykori gémeskutat a Gyöpön a tehenek itatására használták (Szabó Jenő fotója). A kútgém 2019 őszén tűnt el végleg a határból.
- Jó napot kívánok!
- Jó napot, magának is!
Aztán bemutatkozunk. Pörneczi Ernő, a kenyeri tsz tehenésze. A biciklire támaszkodó pedig Németh Lajos. Kenyeriben járt, s Pörneczinek legénykori ismerőse.
- Nem zavarom a társalgást?
- Nem, nem - mondják egyszerre mindketten.
- Az ilyenfajta ember meg különben sem beszél titkosat. Nyílt az életünk, nyílt a beszédünk is.
- Rá szabad kérdezni?
- A pajtásom hatvan éves, nyugdíjas - világosít fel Pörneczi Ernő. Én meg az ötvenkilencet taposom, és természetesen szeretnék már hatvan lenni, nyugdíjba kerülni. Csak most nagyon lassan mennek a napok. Érdekes ám! 58 évem szinte elszaladt. De a visszalevő idő igen keservesen telik. Hát erről diskurálunk.
- Ne siettesse, eljön az magától is.
- El, csak az ember már szeretné egyenesben látni magát. Már úgy értem „elrendeztem az életemet”.
- Milyen nyugdíjra számít?
- Közepesre. Ahogy kalkulálom, olyan háromezerhatszáz forint körül lesz majd. Huszonnégy éve vagyok itt tehenész, nem is legrosszabb keresettel. Annyi nyugdíjat megérdemlek.
- És sokat akar majd pihenni?
- Ahogy magamat ismerem, túl nagy pihenés nem lesz. A tétlenséget nem nekünk találták ki. Mert ha igaz, tán már a bölcsőben is dolgoztunk mi. A nyugdíjjal nem a munka alól akarok kibújni, csak ebben a korban már vágyik az ember egyfajta kötetlenségre, szabadságra. Arra, hogy maga rendelkezzék az idejével, mert most még egy magától értetődő kötelezettsége van.
- S akkor nem lesz?
- Biztosan lesz, de az már lazább, könnyebb, amolyan hatvanévesnek való. Mert a háztájiról nem akarok lemondani. A lányom még Sopronban tanul, azt még rendbe kell tenni. Érti mire gondolok?
- Természetesen.
- Most is azért tartom a három tehenet, hogy anyagi gondom azért ne legyen. A csöngei komám meg mint nyugdíjas, disznózik, ahogy mondja. Anyakocái vannak. A malacot keresik, megéri vele vesződni. Mozdulni kell, amíg lehet. Mi munkára születtünk. A téesz-ben is szeretek, meg jól is megy a munka, de nem titkolom, vágyakozom az új életformára, amire az apáink szegények álmukban sem gondolhattak...

Tehenek legelnek a Gyöpön (Szabó Jenő fotója)

Közelünkben - két lépésre a villanypásztortól - takarmánymésszel és sóval félig megrakott vályú. Egyikből-másikból nyalint a tehén, aztán odább lép.
- Azt mondja az állatorvos úr - a neve hirtelen nem jut eszembe - ezekre az elemekre nagy szüksége van az állatnak. Igaz, sót valamikor is adtunk a marhának. Hát amikor kinyalják, újra teszek eléjük.
- Vizet nem látok a közeiben. Honnan iszik az állat?
- Két kút is itt van egy hajításnyira. Egyik lent a lapban, a másik a majorban. Hozzáférnek a vízhez.
- Kívánok maguknak jó májust, meleg esőket, és dús füvet a legeltetéshez. Meg kellemes, békés nyugdíjas éveket - mondom. Köszönik. Már a Trabanthoz érek vissza, amikor Pörneczi Ernő utánam kiált.
- Hát, akkor tényleg ne siettessem azt a másfél évet?

Megjelent a Vas Népe napilap 1983. május 14-i lapszámában.

Pörneczi Tamás, 2023. június 2.