Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

Legutóbbi, e témában született bejegyzésemben 1969. nyaráig, az új Művelődési ház felavatásának időpontjáig jutottam el. Mivel emberöltőben mérve nem túl távoli események következnek, ezért mai bejegyzésem történéseinek szereplői javarészt ma is közöttünk élnek még, így személyesen volt lehetőségem rákérdezni tőlük a múltnak erre a kis darabjára. Ebben segítségemre volt - szüleim mellett - a Művelődési ház egykori vezetője Kiss Matild, aki 1976. augusztusa és 1982. júliusa között dolgozott Kenyeriben. Vele beszélgettem erről az időszakról.

Hogyan kerültél ilyen fiatalon Kenyeribe kultúrház vezetőként?

Nagyon szerettem a gyerekeket, ezért is választottam a pedagógus pályát. Kevésnek bizonyult a felvitelin a nappali tagozatra a pontszámom, de a levelező szakra (könyvtár-matematika) felvételt nyertem. Így aztán munka után néztem, és örömmel fogadtam el a felkínált vezetői állást itt Kenyeriben. Talán egy év sem kellett ahhoz, hogy befogadjanak az itteni emberek. Előttem Kovács Margit 1969 és kb. 1974 között irányította a kultúrházat, majd a következő években többen is dolgoztak ebben a pozícióban. Én a hetedik voltam a sorban. Voltak nehéz pillanatok, de miután egy év elteltével felajánlották, hogy meghosszabbítják a szerződésemet, úgy döntöttem maradok. Nem bántam meg, szép emlékeket őrzök erről a kis faluról.

TIT előadás 1980 körül, balra az első sorban beszélgetőtársam, Matild  

Akkoriban milyen munkarendben működött a kultúrház?

Szerda volt a szünnap, a hét többi napján délután négytől este tízig volt nyitva a ház, de vasárnap már délután kettőkor ki kellett nyitni. Hétfő a mozi napja volt. Úgy emlékszem este hétkor kezdődtek a vetítések. Ella néni, - aki Csöngén lakott - mindig busszal jött és ment, hozta a filmeket, lejátszotta őket és indult is haza. Az akkori legjobb filmeket kaptuk meg mi is hetente. Nagyon sokan jártak a moziba. Egyrészt mert nem volt tévéműsor hétfőnként, másrészt jó filmek voltak műsoron és kellően sötét is volt a fiatalok számára. Kedd volt a könyvtári nap és ezen a napon voltak szakkörök is. Csütörtökönként működött a legkedvesebb szakköröm a citerásokkal. Pénteken a sportoké volt a főszerep. Havonta egyszer TIT előadás (megjegyzés: Tudományos Ismeretterjesztő Társulás) volt a kisteremben, amire nagyon nehéz volt összegyűjteni a megfelelő számú közönséget. Hétvégén esténként az ifjúsági klub volt a szórakozás a faluban. Összejöttek a fiatalok, főleg fiúk, mert akkoriban Kenyeriben a fiatal lányoknak nem igazán volt ildomos ilyen helyre járni. Bakelit lemezeket és magnót hallgattak, tévét néztek vagy éppen sakkoztak, pingpongoztak. Ősztől tavaszig összejártunk más települések klubjaival. Néha mi mentünk, néha ők jöttek. Havonta kerültek megrendezésre a nagyobb tömeget megmozgató bálok, melyekre óriási igény mutatkozott. Erre a környező falvakból is jöttek fiatalok. Az ismerkedés fontos lehetőségei voltak ezek a nagyrendezvények.

Hányan jártak akkoriban a programokra, szakkörökre?

Volt egy állandó csapat, akikre mindig lehetett számítani, de sokan voltak, akik csak alkalmilag jöttek. Az idősebbek csak ritkán voltak nálunk, de a fiatalabbak közül is sokan ingáztak a környék városaiba, így kevés idejük maradt a kultúrházra. Meg aztán faluról lévén szó sokaknak a "háztáji" is rengeteg elfoglaltságot adott. Ennek ellenére több szakkörünk is működött állandó jelleggel. A "kézimunka szakkörbe" 6-8 idősebb néni járt csütörtökönként, Horváth Józsefné Ilonka néni vezetésével. Itt tudták kicserélni a legjobb hímző mintákat egymással és emlékszem, hogy évente a legszebb alkotásaikból házi kiállítás is volt a kultúrházban. Volt még "sakk-szakkör", amit Pörneczi István iskolaigazgató vezetett, de volt "gyermek néptánc szakkörünk", "gyermek kézimunka szakkör" Szabó Jenőné Gizikével és "népi játékok szakkör", kéthetente Orbán Imréné Sárikával. Ahogy már korábban említettem 1977-ben alakult a felnőtt citerazenekar, ami az idősödő citerások miatt 1979-ben egy kis hullámvölgybe került. Aztán 1981. augusztusában Németh János bácsi vezetésével megalakult egy gyerek citerazenekar. A helyi ÁFÉSZ jóvoltából 13 db citerához jutott a zenekar, amit Tuka Zsiga bácsitól, a híres hangszerkészítő mestertől szereztünk be. Vonattal hozta el a hangszereket Celldömölkig Tószegről. A kis citerások hamar megtanultak a hangszereken játszani és a TSZ által rendelkezésre bocsájtott autóbusszal, többek között Körmenden, Csipkereken, Magasiban és Alsóságon is sikeresen szerepeltek. Hasonlóan sikeresek voltak a "ifjúsági atlétika csoport" tagjai is, akik szintén a kultúrház fennhatósága alatt, Lakatos Laci vezetésével, két korcsoportban jártak edzésekre és versenyekre. 1977-ben például 37 fő sportolt a csoport keretein belül és közülük 5 gyermeket a Haladás, 2 gyermeket a Soproni Vasutas és 1 gyermeket a Kanizsai Olajbányász igazolt le az év során.

A gyermek citerazenekar és dalosaik fellépése Kemenesmagasiban 1980-as évek eleje

Mi történt nyáron, az iskolai szünet idején a kultúrházban?

A nyár a fellépőké, a színjátszóké volt. Ilyenkor a saját színjátszó körünk és a környékbeli színjátszók éppúgy felléptek nálunk, mint a Budapestről érkezett nagy színházak. Az én időmben az alsósági és nagysimonyi színjátszók vendégszerepeltek Kenyeriben, de felléptek a Déryné színház, a Győri színház és a Népszínház is különböző darabokkal. Az akkori színpadon Korda György, Koós János, Payer András, Bárdy György, Béres Ferenc, Brachfeld Siegfried, Zorán és Cserháti Zsuzsa is élvezhette a Kenyeriek tapsait. Író olvasó találkozó keretében találkozhattak például Oravecz Paulával és Horváth Terivel.

Úgy érzem a beszélgetésünkből, hogy szerettél itt lenni Kenyeriben. Miért döntöttél mégis 1982-ben a távozás mellett?

Igen, jól érezted, hogy szerettem ott élni. Nagyon sok - az egész életemre kiható - tapasztalatot szereztem és életre szóló barátságokat kötöttem. Ha "közösségről" beszélünk, akkor ott, abban az időben az volt, és tényleg közösen szerveztünk és kiviteleztünk minden programot, amit én csak koordináltam. Az ok, ami miatt a távozás mellett döntöttem az volt, hogy a népművelő életforma nem összeegyeztethető a családdal. Nem volt egy karácsonyom, húsvétom, semmilyen ünnepem, amit a családommal tölthettem volna. Hat évig az életem a Művelődési ház körül forgott csak és kizárólag minden percben és ezért az "illetékes" helyekről nem kaptam elismerést. Nem véletlen, hogy azóta kerülöm a művelődési házakat és nagyon kevés közművelődési programban veszek részt. Kivételt képeznek ez alól a mai citerások, a Rábamenti Citerazenekar műsorai, értük még utazni is hajlandó vagyok, hogy halljam őket. Kicsit visszavisznek az időben is talán. A szívemben Kenyeri és az ott élők mindig kitüntetett helyet foglalják el, nagyon szeretem az ott élő embereket és azt hiszem, néhányan talán jó szívvel emlékeznek rám is.