Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

Mai témáim: érdekes baromfitenyésztés Simonyiban; pénztolvajok a kenyeri vasútállomáson és az örömlányoknál; az aggódó férj, aki nem hagyta aludni a feleségét; a szerelmes szakácsné és a színvak kisfiú; kecskédi asszonyok, akiket Asszonyfán eltapostak a lovak; a pékinas, aki elmulatta a sütemények árát.

Mai bejegyzésemben folytatom a régi újságok böngészését. Olvasgatva ezeket a régi lapokat sok olyan cikkre bukkantam, melyek településünkről illetve környékünkről íródtak, de témájuk miatt nem igazán illeszkedtek egyik bejegyzésembe sem. Ezért döntöttem úgy, hogy néhány érdekesebb, egykori hírt önálló posztban osztok meg olvasóimmal, időrendi sorrendben haladva. 

KIS-CZELL és VIDÉKE hetilap 1902. márciusi számának fejléce

Elsőként Simonyiba invitálom olvasóimat, ahol a baromfitenyésztés furcsa módjára hívta fel az egykori újságíró a figyelmet.

" A simonyi tyúkok.  Jó gazdaasszony hírében áll Simonyi községben Homlok Józsefné, mert olyan tyúkokat nevel, hogy azok ritkítják a párjukat. Kutasi Sándornénak is szemet szúrt a Homlokné választékos tyúkállománya s a minap feltörve a tyúkólat 8 darab szép kétlábú tollas jószágot szállított át abból a maga portájára. A csendőrség azonban, a baromfitenyésztés ilyetén módját megakadályozandó, visszarekvirálta Kutasinétól a tyúkokat, magát pedig feljelentette a szombathelyi királyi ügyészségnél." (Kemenesalja, 1902. február 26)

A következő történet 700 korona ellopásával, a kenyeri vasútállomáson kezdődött, örömlányok között folytatódott, végül nagyon szomorú véget ért.

"A kenyeri eset. Megemlékeztünk annak idején annak a három ifjú legénynek viselt dolgairól, kik oly könnyű szerrel jutottak 700 koronához a kenyeri vasúti állomáson. Vásári alkalmatossággal lerándultak oda Tuba Aladár győrszentmártoni, Tiborcz Pál ménfői és Kuttner Lipót boldogasszonyi lakosok. A kenyeri vasúti állomáson találkoztak Ferenczi Dániel győrszemerei gazdálkodóval, akit minthogy meglehetős summa pénzt sejtettek nála, menten körül is vettek. A gazda egy kicsit pityókos állapotban leledzett, ennek folytán hát könnyű szerrel boldogult vele a három jómadár. Egyik a jobboldalon, másik a baloldalon támogatva odakísérték a vasúti kocsihoz s mikor Ferenczi rátette már a lábát a kocsi lépcsőjére Tiborcz és Kuttner a nyitva volt bekecse belső zsebéből kirántották a 700 koronát tartalmazó erszényt, azután hirtelen felugrottak a kocsiba, őt pedig visszalökték. A vonat ekkor elindult s Ferenczi az állomáson maradt. A cinkostársak Kis-Czellen leszálltak a vonatról s betértek Keresztes Pál mulatóházába, ahol Horváth Erzse pápai, Gosztonyi Juliska téti és Görcsi Róza győrszigeti illetőségű leányokkal csakhamar 80 korona 30 fillér ára italt fogyasztottak el. A bandát, teljesen elázott állapotba itt érte a csendőrség." (Kemenesalja, 1902. február 26)

A történet itt nem ért még véget, a következő lapszámban szomorú hírekkel folytatódott...

" A kenyeri lopás halottja. Szegény Ferenczi Dániel szemerei gazdálkodónak, akitől a kenyeri vasúti állomáson három suhanc legény 700 koronát oly ügyesen elgombolt, szomorú végéről értesülünk most. Tolvajainak ügyében a vizsgálatot még be sem fejezte a bíróság s a megkárosított ember immár ott alussza örök álmát a szemerei sírkertben. Részletesen megírtuk Ferenczi szomorú történetének első részét, azt, hogy milyen agyafúrt módon károsította meg a három jómadár. A pénz után ment a boldogtalan Ferenczi Dániel élete is. Otthon nem volt nyugta, maradása, bántották az ellopott összeg miatt, de csúfos kudarcán eleget búslakodott maga is. Néhány napig megadással viselte nehéz sorsát, de tovább már nem bírta s most Szemerén felakasztotta magát. Mire észrevették, már halott volt." (Kemenesalja, 1902. március 2.)

A következő kis történet a házasélet nehézségeit igyekszik megvilágítani, különösen olyan esetekben, amikor a férj a kelleténél többet aggódik.

" Az aggódó férj.

Tegnap a déli órákban egy csinos fiatal hölgy jelent meg nyomdánk irodájában.
- Valamit szeretnék kinyomatni.
- Oh kérem, - hajlongott a nyomdavezető.
- Vidéki vagyok, még ma elutazom. Szeretném, ha a vonat elindulásáig elkészülne!
- Miről van szó?
- Néhány mondat. 
- Kérem a kéziratot, ha nincs úgy kérem diktálni!
- Az ajtót betettem.
- Tovább!
- A lovak már ittak.
- Tovább!
- A szolga lefeküdt.
- Tovább, tovább!
- A cseléd alszik. - A lámpa nem ég. - A tyúkok be vannak zárva. - A pecsenyét eltettem. - Ma nem volt itt senki. - A szoba ajtó be van riglizve. - A húst besóztam. - A pipád a kredencen van. - Gyufa az éjjeli szekrényen. - Dohányzacskód a díványon fekszik. - Cipőd ki van kefélve. - A bor a sarokban van. - Az újság az asztalon fekszik. - Papucsod az ágy alatt van. - Nem köhögtem, csak sóhajtoztam, hogy ilyen uram van.
- De az Istenért nagyság, miket diktált nekem?
- Ezek ama feleletek, amelyeket férjemnek lefekvés előtt adnom kell. Most a kinyomtatott válaszjegyzéket egyszerűen elébe teszem, így talán majd megengedi, hogy békességgel aludjam.
Szép, szép az a házas élet, de mikor már ilyen recipékre van szükség? És még csodálkozunk, ha az asszony ingatag." (Kemenesalja, 1902. március 2.)

A látszat néha csal - mondja a közmondás. Bizony előfordul néha, hogy nem hiszünk annak, amit a szemünkkel látunk. Így volt ezzel a következő cikkben szereplő édesanya is, aki színvaknak gondolta kisfiát.

" Különös színvakság. Asszonyok társaságában beszélte el a társaság egyik tagja a következő, esetet. A kis fiam családom kedvence és rendkívül okos gyermek. Másfél éves korában már mindent beszélt, csak szerencsétlenségemre - képzeljék el, azt vettem észre a múltkor, hogy színvak. Vettem ugyanis neki színnyomatú képeskönyvet. A kis gyermek lapozgat a könyvben, egyszerre csak egy bakára mutat:
- Mama! Fekete!
- Nem fiam, kék, válaszoltam neki.
- Nem! Fekete, kiáltott fel fiam öntudatos arckifejezéssel.
Megijedtem. Elővettem mindjárt a képeskönyvet, sorra mutattam az összes színeket, a kis fiam mindegyikre helyesen felelt. Csak mikor a baka kék egyenruhájára mutattam, azt válaszolta:
- Fekete!
Rendesen délutánonként édesanyámat szoktam meglátogatni, ez alatt a szakácsné és a gyermekleány gondjaira bízom kis fiamat. Egy ízben feltűnt, hogy cselédjeim gondosan figyelmeztetnek délutáni látogatásomra. Rá akartam jönni a dolog nyitjára, aznap korábban tértem haza. Képzeljék csak a pamlagon egy bakakáplár ült, oldalán a szakácsné. Az én kis fiam a baka térdén lovagolt. A szerelmes
pár rémülten felugrott helyéről, a kis fiam pedig a bakára mutatva, nagy diadallal kiáltozta:
- Mama! Fekete!
Az én fiam nem volt színvak, a baka neve volt "Fekete"." (Kemenesalja, 1902. március 23.)

Kecskédi asszonyok, szerencsétlen kimenetelű látogatásáról számolt be a "Kis-Czell és Vidéke" hetilap.

" Szerencsétlen kimenetelű vendéglátás. Gábor Ferencné kecskédi lakos folyó hó 2-án kocsin, fiával Ostffy-Asszonyfára ment leányához, férjezett Tóth Józsefnéhez, mely alkalommal egy új fiókos ládát is vitt leányának. Amint a csikókkal megálltak az udvaron, Gáborné és fia leszálltak a szekérről. Gáborné az ugyancsak Tóth Józsefnél tartózkodó özv. Hérincsnével a lovak előtt álldogálva beszélgetett, míg fia egy odahívott segítséggel a fiókos ládát akarták leemelni a szekérről. Hogy ez könnyebben menjen, előbb a fiókokat emelték le. Midőn azonban a ládát leemelni akarták a lovak a ládától megbokrosodtak, felágaskodtak, a szekeret elragadták és a két asszonyt a szó teljes értelmében összetiporták. A kerítést áttörték és csak a szomszéd kertben lehetett őket nagy nehezen megfékezni. A gyorsan előhívott orvos a legnagyobb bajt állapította meg a két asszonynál, különösen életveszélyes Gáborné állapota, mellkasát is, a rajta keresztül ment szekér összetörte." (Kis-Czell és Vidéke, 1902. március 30)

Az egykori "Vörös Ökör" vendéglő és kocsma Vönöckön (forrás: Vönöck, egy nemesi község története)

Mai utolsó cikkem egy jókedvű vönöcki péklegényről szól, aki igyekezett olcsón, de jót mulatni.

" Mulató pékinas. Bakodi János, Molnár Sándor helybeli pékmester tanonca, a múlt vasárnap az eladás végett reá bízott péksütemény árával megszökött és azt a vönöcki vendéglőben elmulatta. A más pénzén mulató pékinast följelentették a bíróságnál." (Kis-Czell és Vidéke, 1902. március 30)

A régi újságcikkek közötti barangolást folytatom...

Források: korabeli újságcikkek