Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

Mai történetem 1943. januárjában kezdődött, Kenyeritől 3300 kilométerre, Casablanca-ban. A január 14 és január 26 között megtartott konferencián, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill angol miniszterelnök elhatározták, hogy stratégiai bombázó hadműveletet indítanak Németország ellen. A terv az volt, hogy Észak-Afrika elfoglalása, majd a szicíliai partraszállás után a bombázó hadműveleteket Közép-Európára, így Magyarország területére is kiterjesztik. A "Combined Bomber Offensive" vagy röviden "CBO" tervnek a "Pointblanc" fedőnevet adták. A háború után elterjedt különböző elméletek ellenére, Magyarország iparának és közlekedési hálózatának lerombolása már ekkor eldöntött tény volt. A hatalmon levő, fellengzős Kállay-kormány semmibe vette ezeket, a bizonyára hozzájuk is eljutott információkat. Szerencsére akkoriban is éltek olyan felelősen gondolkodó tisztségviselők, akik igyekeztek valamit tenni a baljós események megelőzésével kapcsolatban. 

Háborús plakát a bombázások ellen 1944 (forrás: Fortepan)

Az első levél, Dr. Kiss Lajos egyházmegyei főtanfelügyelő aláírásával érkezett Kenyeribe, 1943 őszén. A levélben a szombathelyi honvéd hadtestparancsnokság kérését tolmácsolták, akik településünk iskolájának óvóhelyeiről kértek azonnali tájékoztatást. Mivel az óvoda melletti, kéttantermes iskolának nem volt pincéje, ezért "szükség óvóhely" megépítéséről kellett gondoskodni az iskola fenntartójának. Falutörténeti kutatásaim során, az iskolával kapcsolatban, soha nem találkoztam "szükség óvóhely" témájában semmilyen adattal sem, ezért valószínűsítem, hogy jogos volt a parancsnokság aggodalma, mert nem volt ilyen "létesítmény" az iskola környezetében.

Árokóvóhely egy budapesti parkban, 1944 (forrás: Fortepan) 

Úgy ítélem meg, hogy a hadtestparancsnokság is tisztában volt ezzel a helyzettel, ezért részletesen meghatározta a légitámadások alatt, átmenetileg védelmet nyújtó árokóvóhely építésének alapkövetelményeit. Az "árok 60-100 centiméter széles, 180-200 cm mély mérettel úgy számítva, hogy 2-3 tanulóra egy folyóméter essék" - szólt a meghatározás. Az óvóhely építések földmunkáit - szükség esetén - a leventékkel kívánták elvégeztetni. Azzal kapcsolatban, hogy végül is történt-e hasonló "szükség óvóhely" építés Kenyeriben, semmilyen írásos dokumentumot nem találtam.

Részlet a Kenyeri templom légvédelmi riasztásának tervéből, 1944 (Kenyeri plébánia iratok, köszönet Budai Zoltánnak)

Ezt támasztja alá a következő, 1944 januárjában Kenyeribe érkezett levél is, amiben Vasvármegye alispánja - függetlenül a korábbi besorolásoktól - minden templomot légoltalmi helyiségnek is alkalmas kategóriába sorolt be. Tekintve, hogy ezzel a kenyeri templom is a lakóházakkal azonos óvóhely kategóriába került, egyedi szabályozást is be kellett vezetni a templom esetében, attól függően, hogy istentisztelet van-e vagy üresen áll éppen. Alapvető szabály volt, hogy a misék közötti időben, csak a templomok tűzvédelméről kellett gondoskodni. Ezt tűzoltó homok és víztartály elhelyezésével igyekeztek megoldani. Istentisztelet alatt bekövetkező légitámadás esetén, szükség szerinti elsötétítést kellett alkalmazni, és egy templomon kívüli személynek állandón figyelnie kellett a hatósági figyelmeztetéseket. Riadó esetén a kijelölt figyelő a templomba sietett, megszakította a misét és a következő, előre megírt szöveget olvasta fel: "Légvédelmi riadó van. Mindenki őrizze meg a nyugalmát és a kijelölt rendfenntartó közegek irányítása mellett hagyja el a templomot és azon kívül keressen menedéket. Aki akar, továbbra is a templomban maradhat. Ne tolongjunk, nyugodtan hagyjuk el a templomot!" A légiriadó esetén szükséges teendőket a templom bejáratának közelében is ki kellett függeszteni. Ezzel az akkori kormányzat biztosítottnak látta a viszonylag nagy létszámot befogadó templomok légoltalmi ügyét. Volt azonban szinte minden településen - így Kenyeriben és Kecskéden is - legalább még egy olyan hely, ahol egyszerre sokan tartózkodhattak egyszerre: az iskola.

A tanfelügyelő, Kenyeribe küldött ismételt sürgetése az óvóhelyekkel kapcsolatban, 1944 (Kenyeri plébánia iratok, köszönet Budai Zoltánnak)

1944. március 6-án, Vasvármegye Királyi tanfelügyelője ismételten az óvóhely építéseket sürgette, Kenyeribe érkezett levelében. Postafordultával kértek jelentést az óvóhelyekről, a légoltalmi utasítások betartásáról és a tanulók létszámáról. A beérkezett válaszok lesújtó képet festhettek a fennálló állapotokról. A falvakból bevonult katonák között ott voltak a férfi tanítók is, akárcsak Kenyeri és Kecskéd esetében. Az iskolákban, jellemzően a tanítónők maradtak, nagy létszámú osztályokkal, a férfi tanítók helyettesítésével megterhelve. Sem idejük, sem erejük nem maradt a légoltalmi előkészületekkel való foglalkozásra, óvóhelyek kialakítására. Mindössze annyit tettek, hogy imádkoztak és abban bíztak, hogy a növekvő veszedelmek elkerülik a falut. Bizonyára sok-sok településen gondolkoztak hasonlóan, ezért a hónap második felében újabb levél érkezett.

Szigorúan bizalmas levél részlete, az iskolák légoltalmi szabályainak változásairól, 1944 (Kenyeri plébánia iratok, köszönet Budai Zoltánnak)

Az iskolák légoltalmával kapcsolatban, 1944. március 20-án érkezett Kenyeribe, egy "Sürgős! Szigorúan Bizalmas" minősítésű utasítás. Az alig néhány nappal előbb elfogadott rendeletek újra szabályozták a légoltalmi riasztások rendszerét. A rádióban egységesítették a jelzéseket: mindössze négy veszélyt jelző és kettő, a veszély elmúlását jelző egységes szöveget vezettek be. Bombázók várható érkezésekor (Berepülés veszély!) a "műsorunkat bizonytalan időre megszakítjuk" szöveg hangzott el a rádióban és megszűnt a rádióadás. "Légiveszély!" és "Zavarórepülés!" esetén a veszélybe került körzetek nevét is bemondták a rádióban. Térségünkben várható légiveszély esetén, például a következő hangozhatott el: "Légiveszély! Légiveszély! Celldömölk, Sárvár, Pápa, Kenyeri. Celldömölk, Sárvár, Pápa, Kenyeri. Légiveszély!" Amennyiben bombázók érkeztek az ország fölé, úgy "légvédelmi riadó" lépett érvénybe. Az előzőekhez hasonlóan a következő szöveget közvetítette a rádió: "Légoltalom vigyázz! Légoltalom vigyázz! Celldömölk, Kenyeri. Celldömölk, Kenyeri. Légoltalom vigyázz!" A jelzéseket meghallva, a kenyeri és kecskédi tanítók az iskola vagy a szomszédos épületek pincéibe vagy földszinti helyiségeibe kísérték a gyerekeket, lehetőség szerint minél kisebb csoportokra osztva az osztályokat. Légóhelyiség hiányában, a gyerekek a legvastagabb falak tövébe húzódtak, az esetleges szilánkok elleni védekezésül. Riadóhelyzetben szigorúan tilos volt a tanulók hazaküldése. Bár az intézkedéseket precíz módon megtervezték, azért egy tényleges bombázás esetén, láthatóan kevésnek bizonyultak volna a "papíron elképzelt" védekezési módok. Szerencsére falunk lakott területét elkerülték a bombák. Ami mégis a közelünkbe hullott, arra édesapám így emlékszik vissza.

"Emlékezetes nap volt: valamikor talán '45 márciusában egy bombázót meglőttek a "Raták" a falu határa fölött. A konyha ablakból láttuk amint a gép kigyullad és égve esik le a földre. Olyan látvány volt, mintha a gép folyna lefele. Még ma is őrzök egy kombinált fogót, melyet apám talált szántás közben, mert a földünk végébe esett le a gép. Egy másik emlék: a falu felett meglőttek egy bombázót, tele bombával. A pilóta megpróbálta a falut megkímélni, az  utolsó  házaktól alig ötszáz méterre leszórta a bombákat és a szomszéd falu határában felrobbant és leesett. A ledobott bombák emlékét még ma is őrzi a határban egy szántó terület. Most is úgy hívják csak: Bomba tölcséres tábla."

Lezuhant repülőgép kíváncsiskodókkal, a Hencz család családi fotóiból (köszönet Hencz Jenőnek a fotóért)

Források: Kenyeri plébánia iratai, édesapám elbeszélései, masodikvh.hu