Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

Előző két bejegyzésemben az adventi ünnepkör Kenyeri szokásait, babonáit, hiedelmeit igyekeztem felidézni, aminek első részét ide kattintva, második részét ide kattintva olvashatnak újra. Ma bejegyzésemben az év utolsó hetének és az új év első napjainak régi Kenyeri szokásait szeretném feleleveníteni. Ezen a héten szinte mindegyik naphoz tartozott valamilyen hiedelem, babona vagy anekdota.

Koccintás István napon

December 26-án, Szent István vértanú ünnepén a Kenyeri legények csapatostul felkeresték István nevű ismerőseiket, hogy felköszöntsék őket. Citerát és dudát - amit akkoriban "bőgőnek" is hívtak - vittek magukkal és az erre az alkalomra szóló dallamot énekelték el az ünnepeltnek:

Híre, neve lészen méltó becsületben,
Éltesse az Isten friss, jó egészségben!
Mint egy rózsaszál, virágos kis kertben,
Virágozik István, szentek seregében.

Éjjel a csillagok égen mind ragyognak,
Azok sokaságát senki sem tudhatja.
Tenger vizei hány csöppből állanak,
Annyi szent áldása, Istvánra szálljanak!

A megköszöntöttek természetesen néhány pohárka borral köszönték meg a kedves megemlékezést.

A következő nap, december 27-e az előzőhöz hasonlóan telt, csak éppen ezen a napon, Szent János apostol ünnepén, a Jánosokat indultak megköszönteni a Kenyeri legények. Természetesen a János napnak is megvolt a maga köszöntő dallama és verse:

Szent János áldása szálljon a fejünkre,
Vigyázzon az Isten minden lépésünkre!
Esedezz érettünk, szólj te is mellettünk, 
Mennyben szent Atyánkkal, egykor örvendezhessünk.

Szent János, Szent János, Isten hív szolgája, 
Kinek mennyországban van szűz koronája.
Tartson meg bennünket az örök életre,
Vigye be lelkünket, mennyei örömbe! 

A köszöntő után ezúttal is borral koccintottak az ünnepelt János egészségére. 1890 táján, ezen a napon a templomban megáldották a bort, amiből otthon a család minden tagja ivott egy keveset. A maradék bort pedig úgy osztották szét, hogy minden hordóba jusson néhány csepp, egy kevés pedig megmaradjon Szent Vince napjáig (megjegyzés: január 22-én a maradék szentelt borral meglocsolták a pincét és a szőlőket, hogy bőséges legyen a termés). Úgy gondolták, hogy az így "megáldott bor", mértékletesen fogyasztva nem árt majd meg annak, aki megissza.

Szent Jánoshoz kapcsolódó szokás volt Kenyeriben a "kalinkó" megáldása is, amit "Szent János kalácsa" néven is ismerhetnek. Ez a szentelési szokás az 1800-as évek végére teljesen eltűnt Kenyeriben, de emléke, egy régi esküvői szokásban újjáéledt a következő század elején. Esküvők alkalmából a vőfélyek a borosüveg nyakára "kalinkót" (kicsiny kalácsot) akasztottak. Mikor véget ért az esküvő, a templomból hazafelé menet mindenkit megkínáltak egy kis borral és egy falat kaláccsal, miközben azt mondogatták: "Igyanak Szent János áldásával az új pár egészségére!". Mára már ez a hagyomány is elveszett falunkban, mint ahogy az is, hogy bármilyen vendégségben, az utolsóként elfogyasztott pohár bort, "Szent János poharának" nevezték, utalva arra, hogy ne ártson meg a vendégeknek az elfogyasztott bor.

Aprószentek mindenkit "megkorbácsoltak"

A következő nap, december 28-a, az "aprószentek napja". Ezen a napon emlékeztek meg azokról a csecsemőkről, akiket Heródes király, Jézus születésekor megöletett Betlehem környékén, abban bízva, hogy a kis Jézus is közöttük lesz. A gyerekek ilyenkor "megkorbácsoltak" mindenkit: nyírfavesszőkből font korbácsokkal, finoman hátba ütögettek mindenkit, ezt kérdezgetve mindenkitől: "Heródes zsoldosai vagytok?". Az 1900-as évek elején aztán változott egy kissé a hagyomány, új versikét mondogattak a "korbácsolók": "Heródes küldöttei vagyunk, de nem azért jöttünk, hogy a kisdedeket mind megöljük, hanem, hogy a kendtek hátán kelés ne essék majd a következő, új esztendőben." Maga a "gyengéd korbácsolás", már a középkorban is az újévi jókívánságok különös formája volt. A nyírfa ág az életet jelképezte, ami a rossz szellemet és a betegséget távol tartja, a nőknek termékenységet hoz, a gyerekek növekedését segíti. De nem is lettek volna igazi Kenyeriek, ha nem fűztek volna még valamilyen magyarázatot hozzá ehhez a szokáshoz. A gennyes-kelések okozta halála után, a gyermekgyilkos Heródes a pokolra jutott. Hitük szerint, ezen a napon, az elkárhozottakat őrző sátán, néhány órára kiengedi őt a kínok tüzéből, de az aprószentek, korbácsokkal a kezükben visszaűzik a pokolba. Úgy gondolták, hogy az aprószenteket megtestesítő Kenyeri gyerekek azért "korbácsolnak" mindenkit, hogy Heródes gennyes betegségét senki meg ne kapja.

Az év utolsó napja Szilveszter pápáról kapta a nevét, habár a mai nagyszabású ünneplés és dőzsölés, nem igazán hozható kapcsolatba névadója emlékével. Kenyeriben vidám poharazással és szórakozással töltötték el az év utolsó óráit családi körben. Erre az alkalomra kiürítették a "tiszta szobát", előkerült a citera és a duda, a fiatalság pedig táncra perdült. Közben a leányok, az utolsó órában "ólmot öntöttek": a tűzhely parazsán, egy vaslapátban kis ólomdarabot olvasztottak fel, majd forrón beleöntötték egy vödör hideg vízbe. A megdermedt, furcsa alakú ólomból próbáltak következtetni az új esztendőbeli jövőjükre. Más helyeken férfineveket írtak fel a lányok aprócska papírokra, amit aztán tésztából gyúrt gombócokba helyeztek el. Az így elkészült gombócokat az eladósorban levő lányok a tűzhelyen forró vízbe dobták, és közösen figyelték melyik gombóc jön fel először a víz felszínére. Úgy hitték, hogy az első gombócban található nevű legény, az új esztendőben már a leány vőlegénye lesz. Nagy volt az öröm, amikor olyan legény nevét olvasta a "gombóckészítő leány", akit egyébként is a jövendőbelijének szeretett volna. Lassan elérkezett az éjfél, amikor a leányokat felállították egy székre, hogy a tizenkettedik óraütésre "beleugorjanak az új évbe".

Újévi üdvözlőlap 1904-ből

Január elsején ismét csak a jókívánságok voltak soron. A régi Kenyeriek - ahogy a maiak is - újév napján "Boldog új esztendőt!" kívántak egymásnak a családban és az ismerősök körében. Babonás gondolatuk az volt, hogy a családtagokat kivéve, nem hoz szerencsét, ha újév napján először nővel találkoznak. Hasonló gondolatok miatt, csirkehúst enni sem volt szerencsés ezen a napon, nem úgy, mint malachúst, amiről azt tartották, hogy fogyasztása "kitúrja a ház szerencséjét". A kisebb gyermekek kora reggeltől járták a házakat, és beköszöntek: "Szabad-e újesztendőt köszönteni?". Amikor megkapták az engedélyt, a következőt dalolták:

Áldjuk a Teremtőt, ki ád új esztendőt!
Tartsd meg barmainkat, tűztől óvd házunkat!
A jövő időben, kegyelmedet küldd el!
Ezernyolcszázadik és hetvenötödik,
Ez új esztendőben mi vigadjunk!
Született kis Jézus, mi is áldjuk!
Életünket jobbítsuk!

A jókívánságokért természetesen egy kis ajándék, aprópénz járt a gyerekeknek. Később a pásztorok is megérkeztek és saját versikéjükkel kívántak minden jót az új esztendőre:

Adjon Isten bort, búzát, békességet,
Holtunk után pedig üdvösséget!
Engedje meg a jó Isten, hogy minél több esztendőt,
Megérhessünk erőben, egészségben!

Az ünnepek sora, január 6-án, "Vízkereszt napján" vagy másképpen "Háromkirályok ünnepén" ért véget. Neve abból adódik, hogy ezen a napon a templomokban, ahogy Kenyeriben is, vizet szenteltek a mise alkalmából, amit aztán széthordtak a falu házaiba, hogy mindenkinek jusson az év első "szenteltvizéből". A háború előtt ezen a napon volt szokásos a "házszentelés" is.

Házszentelés vízkeresztkor

A pap, a kántor és a ministránsok felkeresték a családi házakat, ahol fehér terítővel leterített asztallal, rajta feszülettel és égő gyertyával várták őket. A pap szentelvízzel és tömjénfüsttel megszentelte a házat és annak minden helyiségét, majd röviden együtt imádkozott a családdal. Távozáskor az egyik szoba ajtótokjára felírta az évszámot és néhány betűt a következőképpen: "18 + G + M + B + 96". A számok az 1896-os évet jelentették, a betűk pedig a "Napkeleti bölcsek" neveinek kezdőbetűi voltak: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Eredetileg, az első időkben a "C + M + B" betűsort írta fel a pap az ajtófélfára, ami a "Christus mansionem benedicat! (Krisztus áldja meg a hajlékot!) latin áldás rövidítése volt. Mivel kevesen értettek latinul, így próbáltak magyar megfelelőt találni a betűk jelentésére, így lett a "C" betűből "G" betű, és így lett a "latin áldásból, napkeleti bölcs" Kenyeriben is.

A "Három királyok" érkezése, kezükben a "csillag emelővel"

Beledből és Kemenesszentpéterről, ezen a héten, évről-évre, bundába öltözött és a fején aranyos és színes papírból készült, tornyos sisakot viselő "három király" érkezett Kenyeribe. Fekete csizmanadrágjukon széles, vörös szalagot hordtak, mint a hadseregben a tábornokok. A kísérőik egyikénél egy nagy, hatágú, aranyozott csillag volt, amit egy vékony lécekből álló szerkezet segítségével a fagerendás mennyezetig feltolt, a kicsik legnagyobb örömére, akik csodálkozva figyelték és többször is kérték a csillag emelésének megismétlését.

Ezzel a szerkezettel emelték magasba a csillagot

Ezt követően az érkezők előadták a "Háromkirályok" népies játékát, majd hazaindultak falujukba, és ígérték, hogy egy év múlva újra eljönnek majd. Az 1900-as évek elején jöttek utoljára Kenyeribe, majd az idők homályába veszett ez a szép szokás is, sok másikkal együtt.

Források: Horváth István - Ünnepi szokások Kenyeriben kézirat, internetes képtárak