Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

Előző bejegyzésemben az adventi ünnepkör első két hetének Kenyeri szokásait, babonáit, hiedelmeit igyekeztem felidézni, ami ide kattintva olvashatnak újra. Ma a karácsony előtti két hét régi Kenyeri szokásait szeretném feleleveníteni.

A "szálláskeresés" népszokása Kapuváron

December 15-én kezdődött a "Szálláskeresés" népszokása, ami mára teljesen feledésbe merült Kenyeriben. A népszokásban 9 család vett részt, és 9 napig tartott. A Szent Családot ábrázoló képet, naponta más-más családhoz vitték, naponta más-más család adott "szállást nekik". A gondolatuk az volt, hogy a Betlehemben hiába szállást kereső családnak ők adhatnak egy-egy napra szállást. Az egyes házaknál kicsi kis oltárt készítettek: egy kis asztalkát fehér terítővel takartak le, virágot helyeztek rá és egy gyertyatartót. Az esti harangszó után meggyújtották a gyertyákat, így várva a Szent Család érkezését, amit mind a nyolc család tagjai hoztak át együtt, és elhelyezték az alkalmi oltáron. A kilenc család közösen imádkozott és énekelt a kép előtt, majd ennek végeztével mindenki hazament a saját otthonába. A kis oltáron eloltották a gyertyákat, és egy mécsest gyújtottak meg, amit másnap estig égettek, amíg átvitték a másik házba a képet. A kilencedik napon abba a házba vitték a képet, aki annak a tulajdonosa volt, így a következő egy évben újra visszakerülhetett a helyére.

Érkeznek a "szálláskereső" asszonyok

Az advent legbensőségesebb ünnepe Karácsony. Krisztus előtti időkben ezen a napon ünnepelték a napforduló és magának a Napnak, mint égitestnek az ünnepét. A hatalmas lakomák, fékezetlen dőzsölések ünnepe volt ez. A keresztényeknél szintén ugyan erre a napra került a "világ világossága" ünnepe, Jézus születésének napja. Mivel a hívők szerint a kis Jézus Isten ajándéka volt, innen ered a szokás a kis gyermekek megajándékozásával kapcsolatban is. Karácsony jelképe, a karácsonyfa már elődeink idejében is központi szerepet töltött be. Akkoriban a kis fenyőfácskát a csúcsánál fogva a mestergerendához rögzítették, és felfüggesztve lógott a padló felett. Ágait dióval, otthon készült száraz-süteményekkel, piros almával, vásárokban vett "mézes bábfigurákkal" és kis gyertyákkal díszítették, esetleg néhány ágát aranyra vagy ezüstre festették. Díszítésként még színes papírosokból készült "papírláncokat" is futtattak körbe a fácskára a tetejétől az aljáig. Ez jelképezte a Paradicsombeli kígyó alakját, amint a tudás fájára rátekeredve, az ősbűnre csábította az első embereket. A babonások úgy hitték, hogy a fára helyezett piros almák szerelmi varázslatra is alkalmasak: ha a karácsonyi böjt napján a lányok beleharaptak egy ilyen almába, akkor az először eszükbe jutó férfinevet viselő legényt gondolták a jövendőbelijüknek. Olyannyira kedvesek voltak ezek a "karácsonyfáról származó almák", hogy a héját sem dobták el, hanem megették, sőt a magját is eltették és megőrizték. 

A mestergerendáról lelógatott egykori karácsonyfa, papírfüzérekkel díszítve, alatta Luca napi búzával és kis betlehemmel

Késő délután, a nagyobb iskolás fiúk házról-házra jártak "Karácsonyt köszönteni". Illedelmesen bekopogtak a "Szabad-e karácsonyt köszönteni?" kérdéssel, majd elénekelték a "Csordapásztorok, midőn Betlehemben..." kezdetű dalt. Boldog Karácsonyt kívánva elbúcsúztak, majd a háziak szalonnát, kolbászt, diót és esetleg pénzt ajándékoztak nekik.  A községi pásztorok, kanászok sem maradtak ki a "jókívánók sorából": éjfélig járták azokat a házakat, ahonnan valamilyen háziállatot hajtottak ki a legelőre. Ostorcsattogtatással, tülökszóval, marhakolomppal jelezték érkezésüket. A háziak ilyenkor kimentek a házuk elé, fogadni a jókívánságokat. "Dicsértessék a kis Jézus! Adjon sok örömet, boldogságot a családnak! Bő, egészséges szaporulatot a jószágnak! Legyen áldásból sok ezen a házon! Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok!" - mondták a pásztorok. Ugyan így köszöntötték a földesurat, majd a kegyurat vagy annak képviselőjét, a tiszttartót vagy az intézőt is Kenyeriben. Kívánságaikért szalonnát, kolbászt és egy-két pohár bort kaptak mindenütt. A zsivaj azonban egész este tartott, amit a fiúgyermekek különös "játéka" is fokozott ezen az éjszakán. Az fiúk egész évben egy régi kulacsba gyűjtötték össze a vörös, foszforos gyújtók lekapart fejét (megjegyzés: hasonló a mai gyufa fején található színes, gyúlékony anyaghoz). Karácsonyra már úgy kellett betömködniük, mert olyan sokat gyűjtöttek. Ezen az estén zsinórra függesztették a megtelt kulacsokat, egy szeget helyeztek el benne úgy, hogy a zsinórral a falhoz ütve, meggyulladjon a foszfor. Ezt nevezték "durrogatásnak". Egy-egy hatalmas durranás óriási örömet okozott nekik. Igaz, hogy a felrobbanó foszfor néha szétrobbantotta még a kulacsot is, de nem bánták, mert nagyobb volt így a durranás hangja is.

Karácsonyt köszöntő legények a háziakkal

Az alkonyatot jelző harangszó után meggyújtották a fán a gyertyákat, imádkoztak, karácsonyi dalokat énekeltek, átadták egymásnak a kis ajándékokat, és boldog ünnepeket kívántak egymásnak. Ezután vacsoráztak, de csak a legegyszerűbben, majd a gyerekek a "Jézuska által hozott ajándékokkal" játszottak, amíg el nem álmosodtak. A felnőttek csendesen, kártyázva várták az éjfélt. Ilyenkor "dióban" játszottak, igyekezve egymástól minél több diót elnyerni. Az éjféli szentmisére csak a legkisebbek és a rájuk vigyázó öregek és a betegek nem mentek el, mindenki más már időben útnak indult, hogy ülőhelye legyen a templomban. Ilyenkor a boldog örömtől csak úgy zúgott a templom. Édesapám visszaemlékezéseiből, szó szerint szeretném most felidézni, az egyik Kenyeri éjféli misén történteket, a II. Világháború korszakából.

"1944. december 24-et irtunk. Az óvodai ünnepségen az iskola igazgató - Pörneczi István - oda súgta édesapámnak, hogy a németek valamire készülnek. Ehhez tudni kell, hogy a község  területén tartózkodott a német hadsereg, a frontvonal Sümeg és Jánosháza vonalában húzódott. El kell mondani, hogy, a körülményekhez képest nyugalom volt a faluban, de az igazgató bejelentése elég nagy feszültséget  keltett a falu lakói között. Senki nem tudta mire lehet számítani. Éjféli misére ment az egész falu. A templom zsúfolásig megtelt mire beharangoztak. A templom közepén a két padsor között egy egyenruhás tiszt tisztelegve bement a sekrestyébe, valamit mondott a plébánosnak. Utána kiált a főoltár elé, valami vezényszót mondott, és bevonult a templomba ötven katonatiszt egyenruhában, fehér kesztyűben a padsorok közé. Közben a karba feljött egy tiszt, és magyarul szolt a kántornak, hogy szeretne orgonálni. Természetes, hogy teljesítette a kérést. Ami ezután történt azt soha nem tudom elfelejteni. Akkor hallottuk először a "Csendes éj" karácsonyi éneket németül, ami azóta elég közismert ének lett az egész világban. A nagy félelem és riadalom így lett egy békés és emlékezetes ünneppé. Most karácsonykor emlegettük meg a templomnál beszélgetve a ma is élő  öregekkel."

Ezt a szép ünnepet sem kímélték azonban a babonás szokások. December 24-én, szinte kötelező volt valamit varrni, ha csak egy gombot is, mert a babona szerint szerencsét és egészséget hozott az egész családnak. Legtöbb háznál Kenyeriben, a Karácsonytól Vízkeresztig (megjegyzés: január 6-a) tartó időszakban nem vitték ki az összegyűlt szemetet, hanem az ágy alá seperték be. Úgy hitték, hogy ha az összegyűlt szemetet Vízkereszt napján kiviszik a kertbe, és elszórják a fák tövébe, akkor nem lesz férges a fák gyümölcse. Szokás volt még, hogy egy "szakajtóba" (megjegyzés: kisméretű, fonott kosár) szénát, szalmát és kukoricát tettek, és Karácsonytól december 28-ig a konyhaasztal alatt tartották. Akkor aztán ezzel a "takarmánnyal" etettek meg minden állatot, hogy így maradjanak egészségesek a következő évben. Szinte mindenre volt "babonás gyógymódjuk". Az éjféli mise után, a leányokat a legények, a templom ajtajában vesszőből font korbáccsal "megveregették a hátukon", hogy szépek maradjanak. Közben ezt kívánták nekik: "Keléses ne légy!"

"Szakajtó" az konyha asztal alatt, szalmával és kukoricával

Karácsonykor esett meg a következő babonás történet  Bebesi Imre takácsmesterrel, aki 82 éves korában halt meg. Még takácsinas korában vette észre, hogy az egyik inas társa annyit tudott szőni rövid idő alatt, amennyit csak akart, de mindig sokkal többet szőtt, mint a többiek. Sokáig faggatta, kérdezgette, mire egyszer megsúgta neki, hogy mi a titka. "Ne menj el éjféli misére, hanem amikor megkondul a harang, akkor ülj a szövőszékhez. Aztán ahányszor átdobod a "vetélőt" (megjegyzés: csónakformájú, arasznyi eszköz, amivel a szövésnél a keresztfonalat a láncfonalak közé helyezik) az Úrfelmutatásig, annyi rőföt tudsz majd megszőni naponta. De el ne ejtsd a "vetélőt", mert az ördögök úgy hozzád vágják, hogy "arról koldulsz"." Az ifjú Imre így is tett. Amikor azonban a kezébe fogta a "vetélőt" és körülnézett, annyi piros sapkás ördögöt látott körülötte a levegőben, úgy megijedt, hogy kiugrott a szövőszékből, és kezében a "vetélővel" - mert azt azért félelmében el nem dobta volna - lélekszakadva rohant, amíg a templomba nem ért. Az ördögök eltűntek, és Imre bácsi öreg korára sem tudott annyi rőf anyagot készíteni, mint ifjú inastársa.

A legények "korbáccsal" veregették meg a lányokat, asszonyokat, hogy szépek maradjanak

Az év utolsó hetének és az új év első napjainak Kenyeri szokásairól, babonáiról következő bejegyzésemben olvashatnak.

Források: Horváth István - Ünnepi szokások Kenyeriben kézirat, Pörneczi Norbert visszaemlékezései, internetes fotótárak