Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

A karácsonyt megelőző négy hét, az emberiség legalább 4000 éves - a Megváltó születésére való - várakozását testesíti meg. Őseink, ahogy ma mi is, az Adventi időszakot előkészületi időszaknak tartották, ami alatt felkészülhettek a Karácsonyra. Mai bejegyzésemben ennek az időszaknak az első két hetében szokásos hagyományokat szeretném felidézni.

Karácsonyfa alatt 1971 (Családi albumomból)

Ennek jegyében, egykoron szerdán és pénteken szigorú böjtöt tartottak a felnőttek. Kenyeri elődeink ezeken a napokon húst nem fogyasztottak, naponta csak háromszor ettek, sőt legtöbben szombaton is böjtöltek. Ennek az időszaknak kialakult egy speciális, böjti étrendje, ami évről évre ismétlődött. Kenyeriben az "aszó-leves" volt ilyenkor a legnépszerűbb étel: házilag aszalt almából, körtéből, szilvából főztek levest, amit egy nagy darab kenyérrel együtt fogyasztottak. A főzésnél mellőzték a zsír használatát, helyette házilag készített, kifőzött vajat használtak.

Az Adventi időszakot, kissé viccesen "paraszt-ünnepnek" is nevezték falunkban. Megszűntek a nehéz mezei munkák, őseink megpihenhettek egy rövid időre. Megszűntek a zajos mulatságok, zenés lakodalmat nem tartottak, a legények a kocsmában nem nótáztak, mert aki ilyet merészelt volna azt minden lányos háztól "kinézték" volna. Minden reggel hat órakor tartottak hajnali misét, amelyiken a családok egészséges tagjai részt vettek. Közvilágítás híján, istállólámpákat vittek magukkal. Az apró lámpások fényei a templomnál találkoztak végül. A tyúkólak ajtajait is csak a mise után nyitották ki, mert talán így kényelmesebb volt. Természetesen erre is találtak egy "jó magyarázatot". Hitük szerint így váltak a tyúkokból jó kotlósok és korai tojótyúkok. 

Ennek az időszaknak az egyik jellegzetessége a "betlehemes játék". Kenyeriben eleinte felnőttek játszották el a kis Jézus születésének történetét, méghozzá kizárólag a templomban. Később aztán néhány háznál, saját elgondolásuk szerinti változtatásokkal, falusi öltözetben is elterjedt, elsősorban a gyerekek szórakoztatására. Úgy gondolták, hogy a gyarló, bűnös emberek nem méltóak Jézus vagy Szűz Mária szerepének eljátszására, ezért kis betlehemi házikót vagy barlangot készítettek fából, amiben a szent család személyeit helyezték el. A tehetősebbek a vásárokon szerezték be a kis szobrokat, vagy fából faragták ki az alakokat, a szegényebbek betlehemében csak papírképek voltak elhelyezve. Mécsessel vagy kis gyertyákkal világították ki a betlehemet, amit takarékosság miatt, csak a házakba belépve gyújtottak meg, majd a távozás után azonnal eloltottak. A faggyúból készült gyertyákból nagyon kevés volt, a kereskedésben kapható, szakember által, viaszból készített "patika-gyertya" pedig nagyon drága volt. Az angyalok és pásztorok szerepét fiatal lányok és legények, majd az 1900-as évektől szinte kizárólag iskolás gyerekek játszották. Mivel a magyarság legjellemzőbb foglakozása az állattenyésztés volt, így a régi történetből, a pásztorok látogatásának pillanatait ragadták ki, és adtak neki új tartalmat azzal, hogy énekkel és tánccal egészítették ki. Minden évben nagy örömmel készültek a kis betlehemezők, és nem kisebb örömmel várták őket a családoknál. Azzal, hogy a templomból kikerült ez a szokás a "civil életbe", egyre távolabb került az egyházi jellegétől is, így a régi templomi szövegek elvesztek az idő során.

Betlehemező fiatalok

Nem szeretnék részletesen kitérni a népszokás leírására, de néhány érdekesebb részletet idézek a múlt századi betlehemes játékokból. "Eresszenek be bennünket, nyírfa bocskorunkban, nyárfa dolmányunkban! Nyissák ki az ajtót, bemennek a rajkók!" - énekelték a ház előtt. "Butéliás jó estét kívánunk gazduram. Teríttesse meg az asztalát fehér abroszával...!" - köszöntek a pásztorok a házba lépésük után, majd lefeküdtek és alvást színleltek egy darabig, majd felpattantak, és egymást kérdezgették: "Mit álmodtál pajtás?". "Én azt álmodtam, hogy a gazdasszony 5 forintot nyomott a markomba. Én meg akkora pókot láttam, hogy az egyik lába a kenyeri templom tornyán volt a másik meg az Óperenciás tengerben" - válaszolgatták a pásztorok. Aztán egy kicsit még énekelve incselkedtek a legöregebb juhásszal, aki azt mondta magáról, hogy "ha megéri a következő krumpli meg kukorica kapálást, éppen akkor lesz 365 éves". Egy újabb énekszó után, az angyalok behozták az asztalra a betlehemet, hogy a gyerekek meg a háziak megnézhessék a kis Jézust. Aztán a legidősebb pásztor tarisznyájába pénzt és kolbászt tettek, majd elfújták a gyertyát, és elindultak a következő családhoz.

December 4-én, Szent Borbála napját ünnepelték Kenyeriben. A legenda szerint pogány apja féltette a kereszténységtől, ezért bezáratta Borbálát. Ennek ellenére titokban megkeresztelkedett, amiért "büntetésül" kínzásoknak vetették alá, de csodával határos módon meggyógyult sebeiből. Végül saját apja kezeitől halt meg. A bányászok, tüzérek védőszentje lett a középkortól, de a tűzvészek és viharok ellen is őt hívták segítségül. Kenyeriben különösen nagy becsben tartották ezt a napot, mivel a falubeli ősök által szeretett és tisztelt gróf Barkóczy Borbála, a Kálvária építtetője, a szegények segítője, a "ködmönös grófnő" védőszentje is volt. Emlékét a templomban, az oltár melletti Dorfmeister István által készített festményen is megörökítették, ami szent Borbála áldozását ábrázolja a börtönében.

Szent Borbála ábrázolása a Kenyeri templomban (2010-ben készített fotóm)

Ezen a napon hajnalban, a Kenyeri leányok kiosontak a kertbe, és az akkor nagyon elterjedt "cigány meggy" fáról egy kis ágacskát vágtak le. Az ágacskát vízzel telt üvegbe tették, és a kemence tetején tartották. Ha a faág kizöldült karácsonyig, akkor azt gondolták, hogy a következő évben férjhez fognak menni, és nagyon boldogok lesznek. Hitük szerint csak az erkölcsös, tiszta leányok faága zöldülhetett ki, így akinél valami baj volt ezen a téren, ők már nem is próbálkoztak ezzel a szokással.

December 6-án, Myra város püspökének ünnepe, Szent Miklós napja következett az ünnepek sorában. Legendája szintén a középkorban keletkezett, amikor három erkölcstelen hölgy ablakába, három éjszakán át pénzt tett, hogy tisztességesen férjhez tudjanak menni. Kenyeriben, december 5-én délután, püspökruhás, ősz-szakállú hasonmása végigjárta a házakat, sőt az elemi iskola osztályait is. Akkoriban hittanból próbálta feleltetni a gyerekeket, akiket a jó feleletekért meg is jutalmazott. Ha rossz volt a válasz, akkor behívta a kint várakozó ördögöket, akik csúf álarcban, kifordított bundában, kezükben láncos bottal követték Miklóst, és virgácsukkal jelképesen megcsapkodták a hibázókat.

Osztályfotó Szent Miklóssal és krampusszal 1930-as évek 

Kenyeriben azonban az 1900-as évek elején, ez a kedves szokás, néhány fiatal gyereknek köszönhetően eldurvult. Mikulás előestéjén, sötétedés után, néhányan ijesztő ruhákban lesben álltak, és nagyon megijesztették a csarnokba tejet vivő gyerekeket. De nem csak megijesztették a fiatal fiúkat, hanem zsákba tuszkolták őket, némelyiküket leeresztették a kútba, néhányukat kivitték a falu szélére, és csak hosszas rimánkodások után eresztették ki őket. Amikor aztán néhány kislányt is megijesztettek, sőt egyiküket másikukat még fához is kikötötték, akkor az idősebb legények megsokallották a túlkapásaikat. Őrjáratot szerveztek erre az estére, és keményen felléptek a fiatal fiúk ellen. A szigor bevált, néhány éven belül megszűntek a korábbi esetek, nem csúfolta meg többé senki Miklós püspök napját. A gyerekek kifényezett csizmácskái ezen estén az ablakba tették ,és reggelre vagy cukorka és piros almát találtak bennünk, vagy fadarabokat, szalmát és virgácsot, ha nem voltak jók.

December 13-án, Szent Lucia ünnepe következett, vagy magyarosan Luca. Luca gazdag leány volt, megkeresztelkedett, majd vagyonát szétosztotta a szegényeknek. Máglyán kínozták meg, de testének nem ártott még a tűz sem. Végül torkába kardot döftek, nem halt meg azonnal, hanem még tanította a népet, s csak akkor lehelte ki lelkét, miután egy paptól megkapta az utolsó kenetet. Ezen a napon, ahogyan szinte mindenütt az országban, a kenyeri legények is "lucázni" indultak. Minden lányos házat végigjártak, de ha egyet kihagytak szándékosan, akkor a háziak nagyon megsértődtek a legényekre. A kihagyás okát legtöbbször a "lány erkölcsösségében" kellett keresni. A legények szalmát vittek magukkal, amit aztán elhintettek az udvaron. "Annyi csibéjük legyen, mint égen a csillag! Annyi zsírjuk legyen, mint kútban a víz!" - kántálták a legények, majd háromszor bukfenceztek a szétszórt szalmán, hogy a kívánságuk megvalósuljon. Ezt a szalmát a háziak másnap gondosan felszedték, a kotlós tyúkok alá rakták, hogy minél több kiscsibét neveljenek. Természetesen a "lucázásért" jutalom járt a házigazdáktól: kolbászt, szalonnát, egy-egy pohár bort kaptak cserébe.

Lucázó legénykék versüket mondják

Ha azonban semmit sem kaptak, vagy kevesellették a "díjukat", akkor elvittek magukkal valamit. Legtöbbször az utcaajtót leemelték, és a szomszédos utcába letették valahova, aztán másnap kereshette a "fukar" házigazda. Ahová nem engedték be a legényeket, ott a ház előtt szórták szét a szalmát, hogy mindenki megtudja a faluban, hogy milyen fösvények lakják a házat. Erre az esetre is voltak rigmusaik, amit hangosan ismételtek ezek előtt a házak előtt: "Egy tyúkjuk legyen, az is vak legyen! Egy disznójuk legyen, az is görhes legyen! Egy malacuk legyen, az is sánta legyen! Egy kötényük legyen, az is rongyos legyen!" Ezzel azonban nem volt vége a legények "haragjának". Néhány nap múlva, az éjszaka leple alatt visszaosontak, a kutyákat jól megetették, hogy ne ugassanak, majd szétszedték a gazda szekerét. A szekér darabjait aztán, egy a háztól távol eső pajta tetején újra összeszerelték. Mikor aztán a gazda keresni kezdte, és megtalálta a szekeret, fel kellett másznia, szétszerelni és egyesével lehordani a szekér darabjait, majd hazaszállítani, és újra összeszerelni. Ezek után, a következő évben szinte biztosan nem zárta be az ajtaját a legények előtt.

Luca napjához kötődik még egy babonás Kenyeri népszokás is. Luca napján a babonás vállalkozóknak fakeretet kellett készíteniük, amire kukorica csuhéból vagy szalmából kellett egy kis szék alakot készíteniük. Csakhogy úgy kellett a munkát végezniük, hogy azt soha senki se láthassa meg, mert ha ez megtörtént, akkor már nem működött a varázslat. A kis széket 12 napig kellett készíteni, hogy éppen Karácsonyra készüljön el. A lassú, titokban végzett munkára mondják ma is, hogy "úgy készül, mint a Luca széke". A kész széket, a kabát alá rejtve vitte el nagy titokban az éjféli misére. Ott aztán az Úrfelmutatás alatt letette a padba, és észrevétlenül rá állt a kicsinyke székre. Ha mindent jól csinált az előző 12 napban, akkor a babona szerint, meglátta a templomban, hogy kik a boszorkányok: a széken állva láthatóvá vált a boszorkányok szarva és kopaszra nyírt hajuk a kendő alatt. Csakhogy a boszorkányok "mestere" megsúgta nekik, hogy felismerték őket, és azt is, hogy ki volt az. Ezért a szentmise után a Luca szék készítőjének futnia kellett hazáig a kis székkel, mert a felismert boszorkányok a levegőben repülve a nyomában voltak. A jól felkészült futó zsebében azonban egy marék mák lapult, amit futás közben maga mögé szórt az úton. A boszorkányok mindaddig nem követhették, amíg szemenként fel nem szedték a szétszórt mákot. Ha szerencsésen hazaért, akkor elrejtette a széket, és a boszorkányok már csak a kapuból kiabáltak befelé: "Szerencséd, hogy hazaértél, de ha jövőre megpróbálod megint, akkor darabokra szaggatunk!" Ezek után már nem árthattak a szék készítőjének. A néphagyomány azonban egyetlen Kenyeri nevet sem jegyzett fel azok közül, akiket felismertek. Előfordult még olyan is, hogy valaki a mise alatt éppen fel akart állni a Luca székére, de egyik boszorkány észrevette és lelökte róla úgy, hogy sántítva kellett hazakísérni az éjféli mise után. 

Luca napi búza csíráztatás

Ezzel azonban nem ér véget a Luca napi babonák sora. Szokás volt még "Luca búza" csiráztatása is. Egy kis tálkába langyos vizet öntöttek, majd búzamagot szórtak bele, és a kemence búbjára tették. Naponta öntözték azzal a céllal, hogy Karácsonyra szárat növesszen. Ha sikerült, akkor a karácsonyfa alá tették vagy a templom oltárait díszítették vele. Ezen a napon nem szabadott a szomszédokhoz sem átmenni, mert ez megrontotta a tyúkokat, és keveset tojtak a következő évben. Ha mégis halaszthatatlanul át kellett menni a szomszédhoz, akkor azonnal a kemencéhez ment a szomszéd és az "ülepét a kemence padkájához verte", ezzel közömbösítve a káros hatásokat. Varrni is tilos volt, hogy "el ne varrják a tyúkok fenekét". Ellenben jó kotlósok lettek a következő évben a család tyúkjai, ha sikerült észrevétlenül bedobni néhány szem kukoricát a helyi molnár udvarába. A következő évi időjárást is ebben az időszakban tudták "előre jelezni": amilyen csapadékos vagy száraz idő volt Luca után 12 napig, olyan időt jósoltak a következő év 12 hónapjára is. Ilyen és hasonló, néha kétséges eredetű népi bölcsességeket jegyeztek fel egykori őseink idejéből.

Az adventi ünnepkör utolsó két hetének Kenyeri szokásairól, babonáiról következő bejegyzésemben olvashatnak.

Források: Horváth István - Ünnepi szokások Kenyeriben kézirat, internetes fotótárak