Mai bejegyzésemet olvasókkal a határba indulunk, de nem megyünk túl messzire, éppen csak az utcák végére, ahol egykoron a Lánka patak kanyargott.

Egy patak keletkezésének idejét csak megbecsülni lehetséges, de az bizonyos, hogy a Rába szabályozását megelőzően, annak számtalan mellékága, holtága, oldalága létezett településünk és a mai Rába-meder között. Ezen ágak közül, a falunkhoz legközelebb eső mederben folydogáló "patak" volt a Lánka patakunk őse. 1750-ben a rábakecskédiek nehéz sorsukat panaszolták a vármegye által kiküldött jelentésre válaszolva, aminek kilencedik pontjában a következőt írják: "A Rába és a Herpenye gyakori rétjeinkre való kiöntése miatt kárunkat jelentjük." Ezekben az időkben tehát "Herpenye" névvel illették a patakot, egy szláv eredetű szóra utalva, melynek jelentése "szittyós, kákás". Ez a szó bizonyára illett is az akkori patakra, aminek kevés vízhozama miatt medrét és partjait sűrű nádas fedte. A legrégebbi, 1770 körüli térképeken már a Lánka (akkoriban Lanka) név szerepel, utána a "Graben" szóval, ami árkot jelent. Így aztán bizonyosak lehetünk benne, hogy egy időszakos patakról van szó, ami a térkép készítésének idején talán csak egy hosszanti ároknak tűnhetett. 

Lanka Graben (Lánka árok) jelölése Ostffyasszonyfa határában 1770 körül

A Lánka patak Sárvár térségében a gércei dombok között, a Rába jobb partján ered, majd a dombokat elhagyva a régi Rába ártér szélén, a Kemeneshát lábánál folyik tovább. Falunk utcáinak végében halad, keresztezi a Rábakecölbe vezető utat, majd végül Pápocnál folyik a Rába folyóba. A mai meder a régi holtmedrekben és a Rába régi erein vezet a torkolat felé. A patak szabályozott hossza kereken 27 km. Az 1800-as évek végén, a Rába árvédelmi töltéseinek megépítése után az oldali holtágak összekapcsolása révén alakult a nyomvonala. 

Egyes szakaszok szabályozására, az 1907-es évben készült terv, a gerincek átvágását, a vízlevezetés egyenletesebbé tételét irányozta elő. Említés történik ebben a tervben arról is, hogy a patak nyáron kiszárad, csak hóolvadás idején és nagyobb esőzések után szállít vizet. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tavak közti vízfolyás megszűnt ugyan, de a tavak többsége a legszárazabb időszakokban sem száradt ki.

Horváth Margit a Lánka mellett 1965-ben (köszönet a fotóért Svedics Lászlónénak)

Az 1900-as évek elején kialakított patakmeder évtizedekig érintetlen maradt. Mindössze annyi történt, hogy a szomszédos földtulajdonosok  évről-évre lekaszálták a meder partjait. A Lánka mellett, a határban több halastó is fennmaradt. Ezek nem mesterségesen kerültek megépítésre, hanem a természet erői, a Rába árvizei évtizedek alatt hozták őket létre. Amikor az ár visszahúzódott, a kis tavakban halak telepedtek meg. A Cziráky grófok idején ezekből a tavakból sűrű szövésű hálókkal lehalászták az apró halakat, és elszállították a dénesfai kastélyhoz tartozó halastóba, továbbtenyésztés céljából. Ilyen kis halastó volt Kenyeriben, a Rába melletti erdőkben a "Nagy tó", a "Buzogányos tó" és a "Csiga tó", Rábakecskéden pedig a "Suttonyi tó" az uradalmi malom mellett, valamint a "Négyházi kis tó" a falu végén. Ezek a tavak önállóak voltak, csak az esőzések és esetleges árvizek adták a vizüket. A Temető utca végén volt, a talán mindenki által leginkább ismert "Halastó", ami tulajdonképpen nem volt más, mint a Lánka patak kiszélesedése.

Két gyerek a halakat figyeli a Temető utcai (ma Rákóczi) halastóban 1945 előtt 

Az 1950-es évek első felében, először került sor ezen a patakon a mederrendezés földmunkáinak kotróval történő elvégzésére, ami sajnos sokat rontott az egyébként is kis vízhozamú patak állapotán és kedvezőtlen környezeti utóhatások jelentkeztek. Az alsó szakaszon a tavak lecsapolásra kerültek, megszűntek a korábbi növény- és állatvilág életfeltételei. A mederben a következő 10-15 évben csak fagyos meder esetén és a "Cser árja" idején érkezett annyi víz, hogy torkolathoz eljusson. A patakra 1966-68-ban készült az első átfogó rendezési terv, ekkor határozták meg a vízgyűjtő területét és mértékadó vízhozamokat. Ezeknek a terveknek megfelelően, az 1970-es évek elején alakították ki a Lánka új medrét, a Rákóczi utca és a vasút alatti híd között. A temető alatti, a temetődomb melletti és a Lenin utca végén levő mederszakaszokat kizárták, a Vöröshadsereg utcai kétlyukú hidat betemették és új vasbeton hidat építettek a mai helyére. Az új, egyenes meder kialakításával a halastó szintje alacsonyabb lett, így a kiszáradása még könnyebben megtörténhetett. Az utolsó terv 1983-ban készült, de az sem változtathatott a közel 40 éves patakrendezés elvein. A pápoci torkolatnál megépített szabályozó zsilip lassan műemlékké változott.

A Lánka zsilip a Rába torkolatnál és a fűvel benőtt meder a szentmiklósfai falurészen (ma Pápoc)

A legutóbbi, általam ismert dokumentum, a patak és környezetének újjáélesztésére, Pinczés Edinának, a Budapesti Műszaki Egyetemen 1991-ben készített, tudományos diákköri dolgozata volt. Ebben az összegzésben egy egyszerű és könnyen megvalósítható megoldásra tesz javaslatot: "A természetközeli állapot visszaállítását a Rábából történő vízkivétellel összekapcsolva tervezzük megoldani. A gravitációs vízátvezetés a Lánka mederbe, a Nicki-duzzasztómű környezetében építendő vízkivételi művel oldható meg. A Kenyeri csatorna ugyanis ehhez a helyhez igen közel van, a gravitációs megoldás lehetséges...Megtervezzük azokat a megoldásokat, amelyek biztosítják a tavak visszaállítását és a meder egyes szakaszain a víz visszatartását. Ezek a mederben olyan fenékgátak kialakítását jelentik, amelyek az árhullámok levonulását nem akadályozzák." 

Van tehát megoldás és remény arra, hogy egyszer majd az unokáink a Lánka patak hűs vizébe gázolva szaladjanak felénk egy napsütéses augusztusi napon, miközben valamelyik halastó tiszta vizében figyeljük a ficánkoló pontyokat. 

Források: Hidrológiai közlöny, Pinczés Edina tudományos dolgozata, A Rábaszabályzó társulat kézikönyve 1888, Horváth István kéziratai