Kenyeri - Pillanatok egy falu életéből

Az a bizonyos este ugyanúgy kezdődött, mint a téli szünet bármely más estéje. A fehér háztetőkön ünnepélyesen csillogott a holdfény, minden csendes volt, csak a szomszéd kutyák csaholása hallatszott néha. Hetek óta vastag hó takarta a tájat. Ahogyan minden este és reggel, a madarak most is odagyűltek a kisszoba ablakpárkányára, hogy felcsipegessék a magokat. Csőrükkel szapora ütemet doboltak a bádogon, mintha azt üzenték volna: „apró magot szórjál, jó tettedért jót várj!”
Panna, a gondos kislány, most sem felejtette üresen az etetőt. Figyelte a madarakat, jól ismerte őket. Miután az utolsó is elrepült, a párnájába fúrta kis fejét, s a csillagszórós szentestére gondolt. Napközben az adventi koszorún három láng pislákolt, és már csak egy éjszaka volt hátra ahhoz, hogy az utolsó gyertyát is meggyújthassák. Ez a várakozás azonban más volt, mint az előző évben. Kevés szóval telt a karácsonyi szünet. Apa és a kislánya csendben, óvatosan jártak a lakásban, a televízió is alig hallhatóan szólt este, amikor odaültek az édesanya ágya mellé. Korán lefeküdtek, pedig az álom nehezen lett úrrá a gondolataikon.
Mint az elmúlt hetekben mindig, most is csak az apa lépett a kisszobába, hogy megigazítsa a kislány takaróját, és puszival kívánjon jó éjszakát. Panna még mindig nem aludt. A félig nyitott ajtón át odaintett anyukájának. Hangtalanul kívántak egymásnak mielőbbi szép álmokat.
Az apa újra megsimogatta Panna buksiját, és az ajtó felé indult.
- A negyedik gyertyát Anya gyújtsa meg! - szólalt meg váratlanul a kislány, és reménykedve nézett az édesapjára.
- Tudod, hogy nagyon beteg, a doktor bácsi is azt mondta, hogy nem kelhet fel. Napok óta lázas. Azért ne félj, majd meggyógyul - válaszolta az apa, de vigyázott arra, hogy tekintete ne találkozzon a kislányéval.
A csend lassan mindent betakart, de Panna hiába erőltette, nem tudott elaludni. Arra gondolt, hogy mennyire megváltozott az életük azóta, amióta az édesanyja ágyban fekszik. Azóta már egyedül tart rendet a szobájában, és nem szórja szét a holmijait a lakásban. Egy kis huncutság ült ki az arcára, amikor eszébe jutott, hogy az apukája milyen ügyesen mosogat, és hogy már azt is megtanulták, hogy a fehér és a színes ruhákat külön kell mosni. Gondolatai még sokfelé kalandoztak, aztán nagyot sóhajtott, és egy kockás füzetet vett elő. A kisvillany fényénél, göcsörtös betűkkel írni kezdett. Hosszú ideig tartott, amíg végzett a néhány sorral. Néha elgondolkodott azon, hogy egy-egy szót hogyan kell leírni, itt-ott véletlenül átbökte a ceruza hegyével a papírt, de végül elkészült a levéllel. Óvatosan kitépte a lapot, apró borítékot készített belőle, olyant, amilyent még az év elején, az első osztályban tanultak meg hajtogatni.
Már nagyon álmos volt, de kikecmergett az ágyból, kinyitotta a kis ablakot, friss magot szórt az etetőbe, s a párkány és a tálka közé odatette a papírt. A hűvös szél befújt a szobába, néhány hópelyhet hozott magával. Gyorsan becsukta az ablakot, bebújt az ágyba és a fejére húzta a takarót. Összekulcsolt kezekkel aludt el. Egy kisfiúról álmodott, aki jászolban született, és álmodott még arról a madárról is, amelyik mielőtt elrepül a párkányról, mindig bekopog az ablaküvegen.
A reggeli napfény a redőny között lopózott be a gyerekszobába. Sugarai éppen Panna arcára vetődtek. A kislány hunyorogva ült fel az ágyban. A konyha felől halk neszek hallatszottak.
- Apa biztosan valami finomat készít - gondolta, s már a szájában érezte a meleg kakaó ízét. A levélről is megfeledkezett, kiugrott az ágyból, hogy mielőbb bevihesse anyukájának a reggelit. A konyhában nagyon meglepődött. Hihetetlen boldogság töltötte el, amikor az ünnepi asztalnál ott találta az édesanyját is.
- Gyere, ülj ide mellénk! Már jobban érzem magam - mondta, és hosszasan megölelték egymást.
A friss kalács illata betöltötte a konyhát. Nagyokat kortyoltak a kakaóból, s hosszan beszélgettek, mint azok az emberek, akik hosszú idő óta nem látták egymást. Még soha ilyen vidám reggel nem köszöntött rájuk. Az adventi koszorún a negyedik gyertya lángja is fellobbant. Csak Panna vette észre, hogy az apró fények ismerős ütemre remegnek: „apró magot szórjál, jó tettedért jót várj!” (Tóthárpád Ferenc: A negyedik gyertyaláng, Vas Népe 2001. december 24)

Szeretetteli, Békés, Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak.

Köszönöm, hogy több, mint két éve olvassák blogomat. Kérem, tartsanak velem jövőre is!

Pörneczi Tamás, 2019 Karácsony